-          Tehát ellenem vagy?

-          Nem vagyok ellened! De, lásd be, nincs mindenben igazad!

-          Legyen. Bocsi. – kezdett el ismét sírni. Megöleltem.

-          Nincs semmi baj leányzó. Megbeszélitek és minden oké lesz.

-          Dehogy lesz oké minden. Még ha nektek is van igazatok… Amit kissé kétlek. Akkor is engem minek fog nézni? Egy féltékeny kis…

-          Css. Nyugodj meg.

Szipogott még, majd meglátta a hálót.

-          Te jó ég! Én hülye! Hogy tehettem ilyet? Ti épp…

-          A legjobb barátnőm vagy. Kötelességem segíteni.

-          Meghálálom. Várj. Visszahívom Kimit és megyek is valahova.

-          Ne! Nem! Maradj! Ameddig kell.

Elmosolyodott picit. Próbáltam vigasztalni, de nem ment. Végül este ő a kanapén aludt. Kimi sem volt túl boldog.

Másnap egy rendes kocsival mentünk és hamar a síterepre értünk. Mindenki fogott sílécet, kivétel mi. Kimi bérelt egy hómobilt.

-          1 óráig a miénk. Gyere, ülj fel mögém.

-          Rendben. De, ne menj túl gyorsan. – ültem mögé.

-          Kapaszkodj belém szorosan. Le ne ess. – mosolygott hátra rám. Belekapaszkodtam, majd ő lassan elindult. Egyre gyorsabban ment. Még volt, hogy piciket ugratott is, majd lelassított. Öleltem szorosan. A táj eszméletlen gyönyörű. A havas hegytetők körbe mindenhol.

-          Gyönyörű ez a hely.

-          Szerintem is, de te gyönyörűbb vagy.

-          Kimi. – pirultam bele.

-          Csak az igazságot mondom. Végre lehetünk kettesben.

-          Ne haragudj a tegnapiért. A legjobb barátnőm.

-          Nekem pedig Fer nagyon jó haver. Megértem. Viszont, úgy érzem, kicsit többet lehetnénk mindketten önzőbbek. Magunkkal is kéne törődni.

-          Egyet értek.

-          Kezdetnek, mi lenne, ha átköltöznél hozzám?

-          Átköltözni? Ilyen hamar?

-          Biztos vagyok az érzelmeimben. De ha te még nem akarod, akkor nem probléma. Tudok várni.

-          Szeretlek! Végülis, megpróbálhatjuk.

-          Ez a beszéd! Szeretlek. – megcsókolt. – Van kedved visszafele vezetni picit?

-          Nem tudom, hogy kell.

-          Akkor majd segítek. – szállt le, majd ült fel mögém. A kezével segített, hogy mit csináljak. Lassan mentem vele, így átvette tőlem, és már normális tempóban – ami Kimi-nél normális tempó – haladtunk vissza.

Mire visszaértünk már eléggé éhes voltam.

-          Elmegyünk enni valamit? Megéheztem.

-          Menjünk. – a kis étteremben megláttuk a srácokat is. Odamentünk hozzájuk. Ren és Fer egymás kezét fogták. Úgy néz ki már minden oké.

-          Skacok! Mit esztek?

-          Most rendeltünk ebédet. Üljetek le ti is. – mutatott Robert két székre. Leültünk majd mi is rendeltünk ebédet. Mindenki hamar betermelte, aztán csak ültünk és dumálgattunk. Nem gondoltam volna, hogy valaha is tudok még ennyire boldog lenni, mint most. Ahogy végignéztem a srácokon tudtam, hogy rájuk számíthatok. És itt van Kimi, aki nagyon sokat jelent számomra. Míg ezt végigfuttattam az agyamon a srácok elkezdtek felállni.

-          Menjünk. Van egy jó kis ötletem! – vigyorgott Kimi. Mi lesz itt?