Alice volt az első aki a teraszra érkezett. Még a por nem szállt te, szinte semmit sem lehetett látni. Alice után szorosan jött Jasper és Jacob, majd Nessie furakodott be Edward és Emmett között. A pincér és Tony is mozdulatlanul feküdtek a földön. Edward a pincérhez lépett. A nyakához nyomta a hideg ujját.

- Meghalt – konstatálta halkan, majd ő is Tonyhoz lépett. Emmett épp leemelt a srác testéről egy nagyobb törmelékdarabot.

- Hol van? – ült fel azonnal Tony

- Nem tudjuk, eltűnt – mondta Alice riadtan

- mi történt? – kérdezte Jasper higgadt hangon. De Edward tudta, hogy cseppet sem olyan higgadt mint amilyennek mutatja magát. Hallotta a gondolatait, ahogy épp azt latolgatja, hogy mi is lenne a lehető legjobb megoldás .

- Volt itt három férfi, veszélyesek, erősek. De nem olyanok mint mi. Ők rabolták el Sonnyt. Nem tudtam megvédeni, a két erős lefogott, a harmadik a lépcsőn elrohant Sonnyval. A másik kettő meg egyszerűen leugrott a tetőről. Én meg azt hiszem elájultam, valamiféle furcsa erőtér veszi őket körül. Tüzet akartam gyújtani de nem ment, és Sonny is olyan volt mintha valami blokkolná ő.

- Semmi baj, drágám - ölelte magához Nessie a fiát

- Megtaláljuk, ezt is megoldjuk valahogy – bizonygatta Jacob, de valamiért attól félt hogy ez nem lesz annyira egyszerű menet.

- Első és a legfontosabb, minél előbb eltűnni innen – mondta Jasper. Ő volt az egyetlen aki higgadtan és logikusan tudott gondolkodni. Mindannyian levonultak Emmették szobájába.

- Nos azt hiszem a legjobb lesz, ha a lányok visszamennek Bergenbe – mondta Edward

- Pontosan, és te fogod hazakísérni őket – helyeselt Jasper.

- De mi is segíteni akarunk – ellenkezet Alice

- Nem! – vágta rá határozottan Jasper, a többiek már ellenállni sem próbáltak. Legbelül igazat adtak Jaspernek amiért ő ilyen határozott döntést hozott.

- Mindenki pakoljon össze, nincs vesztegetni való időnk – mondta Alice, és a szobájuk felé vette az irányt. Mindenki követte a példáját.

- A döntésem nem vita tárgya – jelentette ki Jasper ahogy becsukta maga mögött az ajtót. Még csak esélyt sem adott Alicenek arra hogy könyörgőre vegye a figurát. – Bízz bennem, pontosan tudom, hogy mit csinálok. Elegen leszünk. Emmett, Jacob és Tony, elbírunk velük. Ígérem, hogy hazaviszem őt. Mindenki összepakolta a dolgait. Jasper kijelentkezett a szállodából, és a reptér felé indultak.

Jasper némán nézett végig a társaságon, ahogy mindenki búcsúzkodik. Edward és Belli kicsit messzebb volt tőlük. Edward szorosan ölelte a lányt. Róluk Jacob és Nessie kettősére siklott a tekintete. A lány lábujjhegyre ágaskodva lógott a kedves nyakán. Ajkával hangtalanul formálta a búcsú szavait. Emmett és Rosalie minden pillanatot kihasználtak hogy kettesbe töltsenek. Majd végül Alicere mosolygott. Még egyszer utoljára magához ölelte, megcsókolta.

- Szeretlek – suttogta halkan. – Telefonon tartjuk a kapcsolatot – fordult Edward felé

- Rendben – ráztak kezet. Majd a lányok és Edward felszálltak a gépre.

- Most hogyan? – kérdezte Emmett miután kiléptek az épület elé.

- Jó kérdés, el sem tudom képzelni, hogy mit is tehetnék most – vallotta be Jasper

- Az utcán nem maradhatunk, javaslom keressünk egy szállodát. Utána meg vadásznotok is kellene – javasolta Jacob.

- Igaza van – helyeselt Tony. Már teljes sötétség burkolta Rómát. A fiúk úgy döntöttek, hogy a közlekedés legegyszerűbb módját válasszák. Futottak a belvárosig, ott aztán az első szállodában kivettek egy apartmant. Nagy gonddal ügyelve arra, hogy elhíreszteljék az okot amiért Rómába jöttek. Vagyis épp egy legénybúcsún vannak, és tivornyázni jöttek a városba. A szobában volt kábel nélküli internetes kapcsolat Tony azonnal körülnézett milyen is Róma és környéke. A lényeg hogy van e ott erdő.

- Huszonöt kilométerre a város peremétől vagy egy elég nagy kiterjedésű fás rész. Nem biztos, hogy vannak ott nagyvadak, de a semmitől ez is jobb. Előbb oda kell mennünk körülnézni

- Te is jössz? – kérdezte Emmett Jacobtól

- Persze, legalább kinyújtóztatom a mancsaim - mondat viccesen, ezzel is kicsit oldva a fagyos hangulatot

- Hiányoznak a bolháid, mi?

- Azt hiszem, hogy akár mindannyian kimehetünk egyszerre – mondta Jasper és közben befejezte a holmija kipakolását. Így hát a díszes társaság útra kelt. Észak felé haladtak, megint futva. Majd a város határán túl, nagyjából 5 kilométerre Jacob magára öltötte a farkas alakját.

Vajon az egészet csak álmodtam, vagy tényleg elrabolt az a furcsa banda, és most is itt vagyok nálunk. Egy ismeretlen ágyban feküdtem, ezek szerint akár még igaz is lehet az amit tegnap átéltem. Tegyünk egy próbát, ha hallom a többiek gondolatát, vagy érzéseit akkor csak a szállodában vagyok. Erősen koncentráltam, de nem éreztem semmit, csend volt, épp oly csend volt a fejemben mint a szobámban. Kitakaróztam, és kimásztam az ágyból. Végignéztem magamon, tuti hogy nem a szállodában vagyok, tuti hogy ezt nem én vettem fel, halványrózsaszín, csipkés, hosszú hálóing. Pont hozzá illő pongyola pihent az ágy végében. Magamra kanyarítottam, majd felfedezőútra indultam. Vajon hol vagyok, és kik azok akik itt tartanak. Megfordult a fejemben hogy a szobám ajtaja esetleg be van zárva, de gond nélkül kijutottam a folyosóra. Öt méter magas falak, plafonig faborítással, és egész hosszában mind a két oldalon hatalmas festményekkel. Magam sem tudom hogy miért de jobb felé indultam. Hosszan sétáltam a folyosón, anyám mekkora házban vagyok, és sehol egy árva lélek. Egyszer csak egy fehér szobában kötöttem ki hófehér szoba hatalmas ablakokkal, bőr dívánnyal és egy óriási kandallóval.

- Halihó, van itt valaki? – kérdetem, ahogy átléptem a szoba küszöbét. Semmi választ sem kaptam, ezért gondolkodás nélkül indultam tovább. A két háromméteres tolóajtó becsukódott mögöttem.

- Van itt valaki? – kérdeztem újra riadtan. A szinte teljesen biztos voltam abban, hogy nincs a szobában senki.

- Csak nem megijedtél? – kérdezte egy kellemetlen hang a fülem mellett. Megfordultam, hogy meg nézzem tényleg ott van e, de nem volt ott senki.

- Szar érzés lehet, mikor az embert cserbenhagyják az érzékei – szólalt meg a hang. De most már láttam hogy tényleg a szobában van. Ott állt a kandalló előtt, így elsőre azt mondaná az ember hogy egy tökéletes úriember, megint élre vasalt nadrág volt rajta, bőr talpú cipő, mégsem hallottam a lépte kopogását a fehér márvány padlón. Halványrózsaszín ing volt rajta, mellkasáig kigombolva, a nadrágba betűrve, platina övcsattal. Szemben állt vele, a könyöke a kandalló párkányán pihent. Elégedett, gúnyos mosoly terült szét az arcán. – Nincs itt senki, egyedül vagyunk – mondta fintorogva.

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem. Megvallom őszintén rettegtem attól, hogy esetleg bánt míg kettesben vagyunk ebben a nagy házban. Ki tudja, miért ne bánthatna?

- Nem kell félned, most még nem bántalak, még szükségünk van rád – mondta miközben elindult felém. – Kész a reggeli – mondta és az asztal felé bökött, most jöttem rá hogy éhes vagyok. Leültem az asztalhoz, ő meg velem szemben. Megigazította a nadrágja szárát és keresztbe tette az egyik lábát a másikon. A zakója zsebéből elővett egy aranyszínű lapos dobozkát.

- Zavar? – kérdezte tőlem, de nem várta meg a válaszom, rágyújtott egy szál cigarettára.

- Hol vannak a többiek? – kérdetem miután befaltam két pirítóst.

- Vadásznak – válaszolta és közben az arcomat fürkészte.

- Vadásznak? – kérdeztem vissza megrökönyödve.

- Igen vadásznak, de ne félj, nem a társaidra. Még nem, ők majd később jönnek – magyarázta. Egyre inkább féltem tőle. – Sok átokfajzat él a földön a te szeretett vámpírjaid farkasaidon kívül. Mi nem csak rájuk vadászunk, hanem mindenkire aki nem ember.

- Mások, mint például?

- Démonok, lidércek, bányarémek, boszorkányok.

- Szóval akkor ezek nem csak mese, mindenki létezik?

- Igen, annyi szörnyeteg van még rajtatok kívül.

- Kérdezhetek valamit? – kérdetem de nem vártam meg a válaszát. – Miért gyűlölsz mindenkit aki más?

- Mert nem érdemlik meg hogy éljenek.

- Had találjam ki. Volt egy kedvesed, egy lány, akit megöltek a vámpírok.

- Rosszabb, nem csak megölték, hanem vámpírrá tették – mondta gyűlölködve. Láttam rajta hogy szerette azt a nőt, és hogy még mindig fáj neki hogy elveszítette. Egy pillanatig megsajnáltam, de aztán újra megszólalt, és minden rokonszenv és sajnálat szertefoszlott.

- Én öltem meg – mondta fagyosan, miközben egy újabb cigarettára gyújtott.

- Sajnálom – préseltem ki magamból, nem túl meggyőzően, nem is annak szántam.

- Ugyan tudod is te mi az – vágta a fejemhez gúnyosan, miközben felpattant a helyéről, olyan lendülettel, hogy a szék is feldőlt.

- Miből gondolod, hogy én nem tudom, milyen az mikor elveszítesz valakit, milyen az mikor fáj. Mi is pont úgy érzünk mint mindenki más – mondtam mérgesen. Talpra szökkentem, és ott termettem vele szemben.

- Hogy is mondhatsz te ilyet. Hány éves vagy? Tizenhét? – valami frappáns válasszal akartam visszavágni, de nem volt lehetőségem. Elkapta a derekam, magához rántott és megcsókolt. Én meg visszacsókoltam. Nem tudom mi ütött belém, de annyira jól esett a csókja. Még az sem zavart hogy én Tonyt szeretem. Ez valami más volt, olyan tudattalan. Nem tudtam parancsolni sem a tudatomnak, sem a testemnek. De a csókoknak vége szakadt. Ő eltolt magától, és újabb gúnyos mosolyra húzódott az ajka.

- Pont olyan vagy mint a többi.

- Valami nagyon furcsát érzek – mondta Jasper visszafelé az erdőből.

- Mit? – kérdezte Emmett és Tony egyszerre. Tony abban bízott hogy Jasper esetleg újra érzi Sonny. Mindenki kicsit meg volt rémülve attól, hogy nincs meg a kapcsolat. Egyikük sem merte kimondani, de mindenki attól rettegett hogy Sonny esetleg már nem is él. Jacob próbálta megnyugtatni a fiát, ha Sonny már nem élne az Tony érezné.

- Inkább kit? Fura teremtmények. Nem olyanok mint mi, és nem is emberek.

- Mit teszünk? – kérdezte Jacob

- Azt hiszem az lesz a legjobb ha most visszamegyünk a szállodába és kivárunk.

- De mire várni? Nem várhatunk! Sonnynak bármelyik pillanatban baja eshet – Tony alig bírta türtőztetni magát.

- Nem fogják bántani, céljuk van vele. Oka van annak, hogy elrabolták, és azt hiszem, hogy elsősorban nem mi vagyunk azok. Csak ezt Sonny nem tudja. Szóval nem fogják bántani – mondta Jasper és Tony vállára tette a kezét. Tony pontosan tudta, hogy mi jön ezután. Érezte ahogy a teste megnyugszik, és úrrá lesz a lelkében a béke.