Az egész valamikor a tizennyolcadik század második felében kezdődött. Pontosan nem is tudni hogy mikor, annyira rég történt. De valamikor Thomas Maltus születésének napjával indult az egész. Hétköznapi életet élt, egészen addig míg össze nem találkozott Aaron Edennel. Aaron boszorkánymester volt a skót felföldön. Mindez 1798-ban történt, mikor Aaron átadta a hatalmát egy halandónak, így lett Thomas az ami most, egy igazi boszorkánymester, halhatatlan, és így vette fel az Aaron Eden nevet. A boszorkánymester veleéig romlott volt, ő okozta a legnagyobb bajokat, vészeket és szenvedéseket abban az időben. Thomas, minden képességét megörökölte, de mégis erős volt. Elhatározta hát, hogy küzd a sorsa ellen, és üldözni fog mindenkit és mindent ami a földön és, és gonosz. Sok démont és lidércet küldött át a másvilágra, míg nem lett egy társa.

1896-ban találkozott vele, egy vámpírüldözés során. Már húsz hosszú éve követte a kolóniát, mikorra végre sikerült a közelükbe férkőzni. Akkora már a testvériség száma tíz körül mozgott. Aaron tudta, hogy van egy új erős nő a kolóniában, aki csak pár napja vámpír. A lányt Emilinek hívták, huszonöt éves lehetett, és Aaron még életében nem látott ilyen gyönyörű teremtést.

Pontosan tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy a klán minden tagjával végezzen. A lány két társával indult vadászni, egy nő és egy férfi kísérte el. Öt áldozatuk volt, de Aaron nem avatkozott közbe még a vámpírok el nem foglalták magukat a táplálkozással. Ilyenkor, mikor ártatlan emberek haltak meg, mindig vérzett a szíve. Aaron előbb a két nyugodtabbnak támadt, a nőt hamar kiiktatta, míg a férfival már kicsit meggyűlt a baja. De akkor hirtelen akadt egy segítője, egy hatalmas, erős férfi. A vámpírt ketten közös erővel győzték le. De az ifjú vámpírral az idegen végzett. A lány előbb könyörgött, hogy a férfi kímélje meg az életét, majd rátámadt, de végül ő húzta a rövidebbet.

A férfit Olivernek hívták, és a nő a kedvese volt, míg a vámpírok át nem változtatták őt. Oliver akkor eldöntötte, hogy bosszút áll és ha teheti megöl minden vámpírt.

Aaronnal karöltve elpusztították a csapatot akik átalakították Emilit. De mivel Oliver ember volt ezért sebezhető. Meg is sérült a végső összecsapásban, a sebe halálos volt. Aaron tudta, hogy nincs más választása, ha meg akarja menteni a férfi életét varázslathoz kell folyamodnia. Így hát a mágia segítségével meggyógyította és halhatatlanná tette a férfit. Miután Oliver megbékélt a halhatatlanságával, és a tudattal, hogy mivé is lett nevet változtatott, és így lett ő Ian Eden. Kettesben járták a világot, és megöltek minden mitikus lény, aminek nem volt keresnivalója a földön. Megöltek egy kelta Banshelt, néhány ír Fiamra zsoldost, híres-hírhedt gyilkosok voltak, hétpróbás gazfickók. Köztük volt még a loki a vészhozó, a minden véget okozó tűz isten, pár bányarém, néhány vérfarkas, vámpír és démon a pokol legmélyebb bugyrából.

1952-ben csatlakozott hozzájuk egy bűnfaló, Phillip, így lett a csapat háromtagú. Így folytatódott tovább az üldözés, és a halál mely tizedelte a mitikus lényeket.

A negyedik tag, egy fiatal fiú volt, a nevét nem tudta ezért a többiek Noah-nak nevezték el. Egy kannibál szellem üldözte őt. A szellem már évek óta a nyomában volt, de a srác valahogy mindig kislisszolt a karmai közül.

Most nem csak Sonny miatt vannak Rómában, hanem a szellem miatt is. Mióta Noah a csapathoz csatlakozott az évei száma gyarapodott, úgy öregedett mint az összes többi ember, hiszen még mindig ember volt. Valójában ezért volt szükségük Sonnyra, a lány teste kellett nekik, ő volt a csali. A szellem nem ismeri Sonnyt meg az erejét, megszállja őt, és míg a lány testében van el tudják pusztítani. Noah belehalna a szelleműzésbe, Sonny viszont csak simán vérszomjat érezne.

- Remélem jól laktál, most elmegyünk sétálni – mondta Ian. Én meg felálltam az asztaltól, és valami ismeretlen szándéktól vezérelve a szoba felé indultam ahol az előbb felébredtem. Ian szorosan a nyomomban volt, pedig még csak eszembe sem jutott hogy megszökjek. – A gardróbban van egy fehér ruha, azt vedd fel – egy kósza pillanatban jöttem rá, hogy mi is folyik itt valójában, nagyon úgy néz ki a dolog, hogy ez a kellemetlen férfi irányítja a tudatom. Talán nem koncentrál elég erősen, ezért jöttem rá. De ezt ő is észrevette, és újra uralma alá vette a tudatom. Felvettem a fehér ruhát, közben meg mosolyra húzódott a szám.

- Mi tetszik ennyire? – kérdezte ingerülten.

- Hát csak az, hogy nagyon jól ellennél Alice-szel. Pont olyan stílusmániás vagy mint ő.

- Vicces – vágta rá mérgelődve. A kezébe kapta a zakóját, a fejére kanyarított egy fekete kalapot.

- Hova megyünk? – kérdeztem

- Mondom, hogy sétálni – elég ingerült volt, erősen megmarkolta a karom és elindult velem kifelé.

- Nem kell rángatnod, megyek én magamtól is – válaszoltam jókedvűen. Ő nem válaszolt semmit, csak hangosan becsapta mögöttünk az ajtót. A ház még annál is nagyobb volt mint amilyennek én elképzeltem. Az épület előtt egy kis szökőkút volt körülötte meg murvával felszórt kocsi beálló. Egy zöld autó parkolt a ház előtt, nem tudtam beazonosítani a járművet, de csodaszép volt.

Ian az autóhoz lépett és kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót, majd betuszkolt a kocsiba.

- Kérdezhetek valamit? – kérdeztem tőle, ő nem válaszolt csak mordult egyet. – Miért van az, hogy még csak menekülni sem akarok tőled?

- Mert megnyerő vagyok és sármos – válaszolta, én meg egy pillanatig, mosolyt véltem felfedezni az arcán, de az a mosoly ugyanabban a másodpercben el is tűnt az arcáról. Nem szólt többet csak meredten bámulta az utat. Oké, akkor ezek szerint ez a gonosz elviselhetetlen Ian csak egy maszk, nem is olyan mint amilyennek eddig gondoltam. Hosszan kocsikáztunk, az út két oldalát olajfa ligetek övezték, és verőfényes napsütés ölelt körül mindent. Napsütés, ha a többiek itt is vannak, nem tudnak nekem segíteni, azonnal lebuknának a napsütésben. Mikor Ian leparkolt kicsit meglepődtem, annak a szállodának a parkolójában voltunk, ahol a többiekkel megszálltunk. Az incidensnek nyoma sem volt.

- Miért pont ide? – kérdeztem tőle, ahogy követtem őt fel a tetőteraszra.

- Két kávé lesz – mondta a pincérnek, velem nem is foglalkozott.

- Én nem iszom kávét – vágtam a fejéhez.

- Egy kávé lesz – javította ki magát, majd leült az egyik asztalnál. Pont oda ahol Tonyval vacsoráztunk.

- Nos elárulnád végre, hogy miért ide?

- Csak hogy lásd, itt hagytak védtelenül. A társaid, a szeretett vámpírjaid, meg az a bolhás dög, itt hagytak a slamasztikában – mondta gúnyos éllel a hangjában.

- Nem hiszek neked, ez csak átverés, pont mint minden amit az elmémre küldesz.

- Győződj meg róla magad – mondta, és újra képek, hangok, érzelmek tódultak az elmémbe. Csak pillanatokig tartott, mégis annyira fájt amit láttam. Tényleg örültek annak hogy végre megszabadultak tőlem. Mert mindannyian felszabadultan tértek haza, még Joseph is boldog volt hogy megszabadult egy kolonctól.

- Most már hiszel nekem? – kérdezte a mellettem ülő férfi. Még megszólalni sem volt erőm, annyira szarul esett hogy még csak meg sem próbáltak megmenteni. – Nos, most hogy tisztában vagy vele, hogy mi is a tények állása, mit szólnál egy ajánlathoz? Csatlakozhatnál hozzánk egy küldetés erejéig.

- Hát nem akartok megölni? – kérdetem elképedve.

- Ezt most úgy kérdezted, mint aki csalódott, aki meg akar halni.

- Szerinted érdemes élni? A családom elhagyott, a szerelme akit mindennél jobban akartam egyszerűen elfeled majd. Még csak a legkisebb esélyét sem látom annak, hogy megment. Visszamentek Bergenbe, engem meg itt hagytak négy idegen démonvadász karmai közt. Szerinted mi mást akarhatnék a halálon kívül.

- Csaplakozz hát hozzánk, és én biztosíthatlak, hogy előbb vagy utóbb még a halál is utolér – mondta Ian és megsimította az asztalon pihenő kezem. – Hiszen neked tiszta forró a kezed.

- Ennek semmi jelentésére. Csak a bevésődéstől van. Ez egy kicsit összetett dolog. Tudod a barátom, Tony, vagyis a volt párom Anthony William Black egy vámpír ember farkas keverék és a vámpírképessége, hogy lángra tudja lobbantani a testét. Rendesen látszódnak a lángnyelvek a teste körül, szép kék színe van. 0n is egy ilyen keverék vagyok, nekem meg az a képességem hogy másolom másokét. Így én is képes vagyok lángra lobbanni.

- Neked milyen színű a lángod? – kérdezte Ian

- Nem tudom

- Mi kell ahhoz hogy lángra gyúlj?

- Mire ez a nagy érdeklődés?

- Pusztán csak szakmai szempontból - mondta, én meg nem nagyon akartam neki ezt elmondani. Nos, mi kell ahhoz, hogy előhívd a lángokat? – kérdezte újra. Én meg éreztem, hogy elpirulok. – Valami rosszat kérdeztem? - a hangja most szinte fülsértően lágy és kedves volt.

- Nem dehogy, csak egy kicist kínos- kezdtem bele. Milyen furcsa hogy amilyen ellenszenvesen viselkedett velem Ian, most annál kedvesebb. És az egészben az a legfurcsább, hogy semmilyen gátlást nem érzek. Bármilyen kínos is amiről beszélni készülünk mégsem érzem úgy hogy nem mondhatnám el neki.

- Ha nem akarsz róla beszélni nem muszáj. – mondta kedvesen mosolyogva.

- Nem csak, olyan érzésem van mintha már egy élet óta ismernélek, és igaz barát lennél – magyarázkodtam, majd vettem egy mély levegőt és elkezdtem a mondókámat. – Arról van szó, hogy Anthony először akkor lángolt mikor túl közel kerültünk egymáshoz.

- Túl közel? – kérdezett vissza

- Tudod, úgy túl közel, testileg.

- Szóval szerelmeskedtetek – próbálta tisztázni.

- Nem, odáig nem jutottunk el. Csak kicsit hevesebbek voltunk, ő a szexre gondolt és leégett a fél emelet – mondtam mosolyogva.

- És gondolod, hogy neked is az kell hozzá?

- El sem tudom képzelni. Miután megtörtént ez a kis baleset, mindig ügyelt rá hogy ne gondoljon olyan dolgokra. Azt mondta ha kell az idők végezetéig türtőzteti magát – kicsit elszomorodtam attól hogy ilyen nyíltan beszélek Tonnyról meg a kapcsolatunktól

- Hidd el nekem, hogy egy férfi sem bírja ki szex nélkül – mondta Ian és ezzel is alátámasztotta bennem a felismerést, hogy ők mindannyian szakítottak velem. – És egy nő sem – tette hozzá.

- Nekem muszáj lesz, mivel belehalok – egyszerűsítettem le a dolgot – Erről Phillip tudna igazán mesélni.

- Menjünk innen – mondta Ian és felpattant a helyéről, karon ragadott. Én meg nem ellenkeztem. Ha szökni akarnék sem nagyon volna hova mennem. Így hát Ian kifizette a a kávét, majd a kocsiba huppantunk és visszaindultunk a házhoz. A ház előtt ott ált egy piros Porsche, meg egy Ducatti.

- A többiek is itthon vannak – állapította meg Ian, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját. Én meg azon agyaltam, hogy mit is mondhatnék a többieknek.

- Hol voltatok? – üvöltötte le Noah Ian fejét azon nyomban ahogy beléptünk az ajtón.

- Hékás takarékold magad – próbálta csitítani a férfit. – Nem kell félned, nem fogom bántani, csak beszélgettünk – magyarázkodott Ian, de Noah nem foglalkozott vele, felém fordult és így szólt.

- Jól vagy? – kérdezte tőlem

- Nem, nem vagyok jól. Hogy az életben lennék jól. A férfi akit szerettem, és akiről azt hittem, hogy viszont szeret, minden küzdelem nélkül képes volt lemondani rólam. – futott el a méreg én meg elrohantam, a szobába ahol az éjszakát töltöttem.

- Mi ütött belé? – hallottam ahogy Noah ezt kérdi és hogy utánam indul, de valaki megállította.

- Hadd őt időre van szüksége – mondta Ian és én határtalanul hálás voltam neki. Iannek hogy meggátolta Noaht abban hogy utánam jöjjön. Éreztem ahogy elhatalmaskodik a testemen a fáratság, és hogy álomba zuhanok.

- Megtaláltátok? – kérdezte Ian miközben rágyújtott egy újabb szál cigire.

- Igen itt van a városban, Noahra vadászik, de nem sikerült elkapnia. Viszont megszállt egy lányt, de így sem tudtuk elkapni, és késő volt a csaj meghalt – mesélte Phillip, miközben töltött magának egy italt.

- Veletek mi volt? – kérdezte Aaron.

- Félt tőlem, de nem bántottam – mondta büszkén Ian.

- Hát elég meggyőző vagy – vágta a fejéhez gúnyosan Noah

- Nem tudom mi bajod van, ez a te javadat is szolgálja – mordult rá Ian

- Tudom, de mégis szemétség hogy így átverjük őt.

- Ne most jöjjön elő belőled a jótét lélek, mikor már a célegyenesben vagyunk.

- Fiúk ne veszekedjetek – szólt rájuk Aaron – Mert különben felébred a lány és utána magyarázkodhatunk.

- Egy ideig nem fog felébredni – mondta Ian elégedetten és ő is töltött magának egy italt.

- Meg kell beszélnünk ezt a szellem dolgot – mondta Phillip

- Igen, végül is azért vagyunk itt

- Noaht semmiképp nem szállhatja meg. Annyira erős már hogy Noah nem élné túl a szelleműzést.

- És a lány? Ő elég erős? – kérdezte Aaron

- Sonny elég erős, nem kell félni. Sőt megkockáztatom túl erős – mind a hárman kérdőn néztek Ianre. – Maga sem tudja hogy milyen erő lakozik benne. Az elméje fékezhetetlen, a tudata veszélyes, alig lehet kordában tartani.

- De míg végzünk a szellemmel addig vele bírsz? – kérdezte Phillip tárgyilagosan.

- Igen azt hiszem menni fog. De annyira legyengít, hogy másra nincs is erőm. A tudatalattija pontosan tudja hogy az egész csak illúzió, nem fogok tudni segíteni a harcban – magyarázta Ian.

- Nem is kell. Te csak foglalkozz Sonnyval. Meg ha az előérzetem nem csal akkor ránk nem is lesz szükség. Sonny megoldja a dolgot.