Hát igen, a víz kicsit lehűtött minket. Jól sejtitek. Főleg, hogy nyeltünk is egy kicsit. Kicsit sokat. De nem baj, legalább nem leszünk szomjasak.

-          Megvagy még? – tapogatóztam Fer után. Sikeresen megfogtam a farkát. Gondoltam, hogy azért mégsem ennél fogva húzom ki a vízből, úgyhogy más tájakra eveztem. A karja tökéletes volt.

-          Ha ilyeneket csinálsz, akkor nem sokáig. – prüszkölte a vizet nevetve. Majd feltápászkodott és elindultunk a ruháinkhoz.

-          Vegyük le a fehérneműket és bújjunk bele a száraz cuccokba! – adta ki a parancsot Fer. – Ezt pedig magad köré tekered, vita nincs! – emelte fel a mutatóujját figyelmeztetően és tekert körbe a pokróccal. – Nem akarom, hogy bármi bajotok legyen!

-          És ha te megfázol? Hogy fogsz akkor vezetni a következő futamon? – érdeklődtem csípőre tett kézzel.

-          Az most sokkal kevésbé fontos, mint te és a gyerekeink! – paprikázódott fel. – Különben is, én vagyok a férfi a háznál…

-          Most éppen a nádnál … - dörmögtem közbe, mire megrándult a szája széle, majd folytatta.

-          Úgyhogy leszel szíves azt tenni, amit én mondok. – fejezte be a mondatot mosolyogva.

-          De legalább gyere ide te is, a takaró alá, elférünk! Kérlek! – néztem rá bociszemekkel. Nem vitatkozott, megtette amit kértem. Végre indulhattunk a kocsihoz.

Amikor már a négykerekű járműben ültünk, feltekertük a fűtést annyira, hogy ne fázzunk, de levegőt azért kapjunk. Fer néha-néha rám nézett vezetés közben és mosolygott, mind a vadalma. Alkalomadtán, végigsimított a combon, piros lámpánál adott egy-egy puszit vagy csókot. Nagyon édes volt!

Szerencsére viszonylag gyorsan a bérelt házhoz értünk és már rohantunk is a fürdőbe. Vettünk egy gyors forró fürdőt és már lent is voltunk a konyhában, mert farkaséhesek voltunk. Szerencsére a többiek már aludtak, így miénk volt a terep és az összes maradék palacsinta! :D Volt ott túrós-sajtos tejfölös, hortobágyi, és a klasszikus túrós, csokipudingos, fahéjas és almás-lekváros. Incsi-fincsi lakoma várt ránk!

Szinte faltuk az ételt, aminek meg is lett az eredménye: a csokipuding a palacsintából a mellkasomon és az alvós topomon landolt. Már éppen bosszankodva le akartam törülni, amikor Nano odaugrott és lenyalta rólam.

-          Kis mohóóóó. – nyújtottam rá a nyelvem vigyorogva.

-          Inkább telhetetlen. – sóhajott fel. – Nem tudok betelni veled.

-          Helyes. – csíptem a fenekébe.

-          Te most kötözködsz? – csillant fel a szeme.

-          Én??? – néztem rá a tőlem telhető legártatlanabb tekintettel, miközben kerülgetett a röhögés.

-          Te bizony. – majd egy váratlan dolgot tett. Felnyúlt nekem. – Pedig úgy érzem, legalább annyira kívánsz, mint én téged. – lehelte szenvedélyesen a fülembe.

-          És mit szándékozol tenni? – néztem a szemébe.

Erre nem szólt semmit, csak felültetett az asztalra /ki mondta, hogy nem a konyhában zajlik az élet? :D/ és hátradöntött. Lassan lehúzta rólam a pizsialsóm és minden teketória nélkül elkezdett nyalni. A nyelvével is azt kezdte játszani, mint az ujjaival: ki-be, majd körkörös mozdulatokat végzett. Megpróbáltam minél halkabban nyögni, de nem tudom, mennyire sikerült… Mindenesetre beletúrtam Fer hajába és simogatni kezdtem, mire ő a két kezével újra birtokba vette a melleimet. A kettő egyszerre túl sok volt: éreztem, hogy már közel van az orgazmus és Fernando is leszűrte a jeleket.

Egyszercsak abbahagyta amit csinált, az asztal szélére húzott és felültetett. Így kezdtünk el csókolózni, miközben a nem éppen tétlenül heverő kezeimmel megszabadítottam a boxerétől. A kéjtől felnyögve egyesültünk és kezdtünk el egy lassú, kínzóan lassú ütemre mozogni. Újra egy test, egy lélek voltunk és amikor egyszerre végighúztuk az ujjainkat a másik gerincvonalán, mindketten felnyögtünk és elélveztünk.

-          Hááát… - nézett végig Fer a konyhán, kicsit még mindig pihegve. – Ma is jót vacsoráztunk. – nevette el magát.