Be kell valljam, hogy hétfő délelőtt már nagyon izgultam, hogy mégis mikor ér haza a párom a tesóimmal. Egyszercsak megcsörrent a mobilom.

-          Szijja Egyetlenem! – sóhajtottam bele a kagylóba. – Mikor értek haza?

-          Szia Kicsim! – kezdett bele a mondókájába. – Háááát… Az az igazság, hogy még el sem indultunk. Kicsit ütős volt a buli tegnap este. – ez miért nem lep meg? :D – De nyugi, a gyerekre Luis vigyázott és én is rájuk néztem párszor!

-          Gondoltam, hogy nem hagyod őket felügyelet nélkül. – nyugtattam meg a lelkét. – És akkor mikorra várhatlak titeket?

-          Szóval, közben Anyu is hívott, hogy elmennek Apuval és Loreékkal Alicantéba egy fesztiválra és elvinnék a gyerekeket is. Elengeded őket? – kérdezte aranyosan.

-          Tudod, hogy igen. Elengedem őket. – feleltem neki.

-          Sejtettem, de gondoltam azért megkérdezlek téged is. Mégiscsak te vagy a nővérük. – nyugodott meg.

-          Te meg a második apjuk. Úgyhogy te is dönthetsz ilyenekben. – ajánlottam fel neki.

-          Köszönöm! Én akkor még elviszem a kicsiket, utána pedig egyből repülök hozzád. Szerintem szerda délelőtt leszek otthon..

-          Akkor még 2 napig kell kibírnom nélküled. – sajnálkoztam. – Siess, ahogy tudsz.

-          Oké, rajtam nem fog múlni! – válaszolta nevetve. – Szeretlek, Szia!

-          Én is! Puszi!

Hát, újabb 2 nap szabadidőhöz jutottam hozzá. Kezdtem magam unni, ezért elmentem egy könyvesboltba, gondoltam nézek valami jó kis könyvet. Még régebben felfedeztem egy remek kis könyvkuckót a kedvenc plázámban, úgyhogy oda tartottam.

Most sem csalódtam a boltban, találtam 3 jó könyvet /1 babaápolósat, 2 regényt/ és elégedetten ültem be a Caffe La Fleur-be egy jó kis tejszínhabos-fahéjas forró csokira. Gondolom, nem találnátok ki, hogy kivel futottam ott össze. Nelsinho Piquet-vel, személyesen.

-          Nahát, Nooooncsiii! – nyújtotta el a nevem. – Micsoda meglepetés!

-          Igen, a kellemetlenebbik fajtából. – dünnyögtem neki. – Szeretnél még valamit vagy esetleg csak azért jöttél ide, hogy bosszants?

-          Szerintem tudod te a választ! Csakis bosszantani szeretnélek. – válaszolta nevetve. – És bocsánatot kérni.

-          Mi van? – lestem nagyokat.

-          Sajnálom, hogy bunkó voltam veletek. És igazad volt azokban, amiket a fejemhez vágtál. De a legjobban Fer balesetét bánom, hallottam rebesgetni, hogy utána amnéziás volt. Nem akartam ennyi zűrt okozni. – nézett komolyan a szemembe. Őszíntének tűnt. – Persze Fernandotól is bocsánatot kérek majd, de ha te már itt voltál, gondoltam veled kezdem.

-          Okés.

-          Mi okés? – kérdezett vissza.

-          A bocsánatkérés elfogadva. Legalábbis részemről. Nandoval pedig neked kell tisztáznod a dolgot. – mosolyogtam rá. – Viszont én most megyek, megadom a számom és majd szerda délután, megbeszélhetjük a többit.

-          Rendben. Lekísérhetlek a kocsihoz? – ajánlotta fel lovagiasan.

-          Persze. Legalább lesz aki cipeli a könyveket. – vigyorogtam rá. Vette a lapot és készségesen átvette a csomagot. Már éppen kiléptünk volna az ajtón, amikor egy barna hajkoronával megáldott, nekem valahonnan ismerős nő elénk vágott és fellökött. Nekiestem az ajtónak és utána le a földre. Nelson egyből lehajolt hozzám és segített felállni. De ez nekem nem ment. Éles nyilallást éreztem és észrevettem, hogy elkezdtem vérezni. Rémülten néztem Nelsire.

-          Rögtön hívom a mentőket! – kiáltotta halálra váltan. – Utána Fernandot is! Majd bekísérlek a kórházba!

-          Köszönöm! – suttogtam könnyes szemekkel, majd elájultam.