A kórházban a napok szépen, lassan folydogáltak. Néha napközben, mikor egyedül voltam, eléggé unatkoztam, ha éppen nem volt nálam senki. Amikor pedig nyílt az ajtó, összerezzentem a félelemtől: meg voltam rémülve, hogy Jenni visszatér! Azt hiszem, ez érthető. Ha csak rólam lett volna szó, az nem ráz meg annyira, mert legfeljebb én is beszállok a bunyóba, de itt voltak a gyerekeim. Az ő egészségüket nem kockáztathattam.

Szerencsére az a kis dög nem jött vissza. Legalábbis egyelőre.

Viszont a srácok – legalábbis a versenyzői része – kedden elutaztak Abu Dhabiba, a Sötét Lyuk és Szabus kíséretében. Szerencsére azért nem maradtam női társaság nélkül: Kristiina majdnem minden nap bejött hozzám és hozta a gyerekeket, Justuut és Titust! Mindkét kiskölyök tiszta Kimi! Ugyanolyan jó értelemben vett lököttek és poéngyárosok, mint a keresztapjuk. Felforgatták az egész kórházat, körbeudvarolták az összes nővérkét! Még én sem gyűjtöttem be annyi édességet, mint ők, ez alatt a pár nap alatt!

Szóval elkalandozásom előtt ott tartottam, hogy kedden este a srácok elutaztak, így beindult az éjszakai őrség. /Addig természetesen Fernando volt ott mellettem minden éjjel. Kicsi volt az ágy kettőnknek, de…. Elfértünk. :D/ Kérésemre – cseppet sem szándékmentesen, mivel tudtam, hogy éjjel Kiara az ügyeletes dokinő – aznap este Toni kezdte az éjjeli őrséget.

-          Hello Baby! – lépett be vigyorogva a szobába. – Mit fogunk éjjel csinálni? – kérdezte kajánul vigyorogva.

-          Hallo Baby Boy! – 1000 wattosra változott a 100 wattos mosolya. – Gondolom te szépen horkolgatsz, én meg édesen pihegek. De ha a csokijaimat közben suttyomban felfalod, halál fia vagy! – vigyorogtam rá én is.

-          Ugyan, szolgálatban nem iszunk! – kuncogott már a feltételezésre is.

-          Mondd csak Toni! Ti finnek alapjáraton be vagytok oltva valami vigyori-injekcióval? Néha letörölhetetlen a vigyor az arcotokról! – sóhajtottam fel.

-          Tudod, nekünk vodka folyik az ereinkben! – nevetett ki.

-          Hát az nem magyarázza meg a dolgokat. Mert a magyaroknak meg pálinka. Amit a ti kis fagyos szervezetetek nem nagyon tud elviselni. – kuncogtam fel az egri eseményekre visszagondolva.  Rám nyújtotta a nyelvét, majd hátat fordított nekem és az ajtónak is, és elkezdte a seggét rázni felém. Erre lépette be Kiara. A látványtól elállt a lélegzete. Fülig elvörösödött. – Látod mit kell nekem egész éjjel elviselnem?? – nyögtem fel álpanaszosan a csajszinak. Toni erre megpördült. Kicsit meghökkent, de túltette magát a dolgon.  

-          Szijja! Toni Viilander vagyok! – nyújtott kezet a finn a Vörös Démonnak. – Köszi, hogy vigyázol erre a lehetetlen nőszemélyre és a porontyaira, mert nélkülük kevesebb lenne szép világunk. – vigyorgott mint a vadalma.

-          Mondd csak, te ittál? – kérdeztem tőle kissé gyanakvóan.

-          Persze. Egy kis vizet! – nevetett rám, majd Kiarához fordult. – Öhmm… Elárulnád a neved? – mosolygott szélesen a dokinőre.

-          Kiara Matthis vagyok. Szia. – nyújtott kezet mosolyogva és még mindig fülig elpirulva.

-          Ahogy látom, még mindig le vagy sokkolva az előbbi látványtól! – nevettem ki őket.

-          Na igen! Nem volt mindennapi eset, az biztos. Bár a csipőmozgás még nem az igazi és a riszán is van még mit javítani. – felröhögtem, Toninál meg a „büszkeségtől dagadó kebel” helyett az „álla a padlón kötött ki” effektus lépett érvénybe.

-          Te is szakértő szemmel nézted a produkciót? Meg kell mondjam, hogy láttam már jobbat is. – és még csak nem is hazudtam…. :D

-          Na, most megkaptam a magamét! – nevette ki magát Toni. – Legalább a fenekem jó?

-          Hááát… Nekem speciel nem jön be. – vallottam be az igazat.

-          És neked? – kérdezte reménykedve Kiarát.

-          Hát lenne mit rajta javítani… - nyögte be a Vörös Démon fapofával.