-          Na jó, azt hiszem én iszom egy kávét. – masírozott ki tettetett felháborodással Toni az ajtón. Ahogy becsukta maga mögött, kitört belőlünk a nevetés. Ekkor kinyílt a bejárat.

-          Hallom ám!! – toppant vissza a finn poéngyáros nevetve. – Elfelejtettem megkérdezni, hogy ti kértek valamit?

-          Én nem, köszönöm. Kristiina ellátott minden jóval. Van egy olyan gyanúm, hogy a nyálad majd elkezd csorogni, ha én elkezdem falatozni a házi kosztot! – vigyorogtam rá.

-          Látod, ez elképzelhető. De mivel kávéval nem tudsz szolgálni, inkább fogd be egy kicsit a csipogód. – kérte bűbájosan. Mit tegyek, nem lehetett neki ellenállni. Befogtam a csipogóm.

-          Én sem kérek semmit! – mosolygott rá Kiara. – És ha lehet, legalább 20 percet adj nekünk a visszatérted előtt, mert megvizsgálnám a befogott csipogóst.

-          Okés. Hátha akad lent egy-két helyes nővérke! – csillant fel Toni szeme ravaszkásan.

-          Héé! A személyzetet ne piszkáld! – szólt rá Kiara.

-          Miért ne? – nézett mélyen a szemébe Toni.

-          Mert utána nem fogják tudni rendesen ellátni a feladatukat. – vágta rá habozás nélkül, kis pírral az orcáján a Vörös Démon. Érdeklődve kapkodtam ide-oda a pillantásom, mintha egy teniszmeccset néznék. 

-          Biztos? – kérdezte letörölhetetlen mosolyával Toni.

-          Biztos. – vörösödött tovább a démon.

-          Mi lenne, ha nem a fejem fölött flörtölnétek? – érdeklődtem tőlük bájosan. – Kiara, te sem tudod letagadni, ha tetszik neked valaki. Toni, te pedig igazán kézen foghatnád és elvihetnéd kávézni.

-          Mindig ilyen kis parancsolgatós? – fordult Tonihoz a dokinő.

-          Mindig. Ráadásul nagyon makacs. Szóval jössz kávézni? – ajánlotta fel a finn. A dokinő tépelődött. Szúrósan néztem rá. Egész zavarba jött.

-          Végülis mehetek…

-          Na végre! Legalább lesz egy kis nyugalmam. És meggondoltam magam. Kérek egy forró csokit, tejszínhabbal és fahéjjal. – vetettem rájuk királynői pillantásomat és elbocsátottam őket. Pukedliztek egyet a színem előtt és már ott sem voltak.

Csütörtök délután Kiara meglepő hírrel szolgált: szabad vagyok! Egyből hívtam kedvenc finnjeimet és megérdeklődtem, hogy Kimster véletlenül nem hagyta-e itt a magángépét és a pilótáját. A válasz szerencsére kedvező volt. Szóval izzítottuk a szálakat és egy könnyes búcsú után Kiarával, már a reptéren is voltam.

Rami, Kristiina, a gyerekek és Atte már ott is voltak. Toni úgy döntött, hogy marad vigyázni a házra… És a véleményem szerint Kiara szoknyájára.

-          Elképesztő, hogy mennyire belehabarodott abba a doktornőbe! – pillantott fel a mennyezetre Atte.

-          Te még sosem voltál szerelmes? – kérdezte tőle Rami, átölelve a feleségét.

-          Nem… Ahhoz még fiatal vagyok. – válaszolta a maga 23 évével. Felhorkantam. – Nem úgy értettem. Noncsi, te nő vagy….

-          Micsoda észrevétel. – nevettem ki szegényt.

-          Akkor is befejezem. – nyújtotta rám a nyelvét. – Én meg férfi. – ezen Rami kuncorászott egy sort. Úgy látom kis csapatuknak Atte volt a „Sebije”. – Szóval én el nem tudnám képzelni, hogy ilyen fiatalon lekössem magam.

-          Megértelek. – mosolyogtam rá. – Most viszont alszom egy kicsit, mert elfáradtam. Remélem, hogy mire felébredek, már arabéknál leszünk. Jó Éjt! – mondtam nekik, majd lehunytam a szemem.

Pár óra alvás után – amit én pár percnek éreztem – valaki megrázta a vállamat.

-          Álomszuszék ébredj! – adta ki az utasítást Rami.

-          Máris, parancsnok! – szalutáltam neki egyet ásítva. – Megjöttünk?

-          Aham.. Figyi? Te hova mész innen? A szállodába vagy ki a pályára a szabadedzésre?

-          Természetesen a szabadedzésre! Látni akarom már a férjemet. Hiányzik!

-          Okés! Akkor Atte elkísér! Mi Kristiinával elmegyünk a hotelbe, lefektetjük a gyerekeket.

-          Rendben. – bólintottam, majd elköszöntem tőlük. – Később találkozunk. Sziasztok.