Hirtelen megégettem az ujjam a csészével. Túl forró volt a forró csoki. Nem hiszem, hogy ezt még bárki felhánytorgatta volna rajtam kívül, de hát ez van.

Gondolom kíváncsiak vagytok rá, hogy az után az éjszaka után, mégis hogy jöttünk rendbe. Nos, 3 héttel az incidens után itt vagyunk Svájcban, egy szeles-esős éjszakán.

Nehéz volt kiheverni a történteket. Nagyon nehéz. Szerintem még nem is igazán vagyunk túl rajta, éppencsak elkezdtünk a helyes úton járni.

Fernek a szüntelenül marcangoló lelkiismeret furdalásával kellett megküzdenie. Egyrészt azért, mert magát hibáztatta Jenni miatt. Hogy idáig fajult a helyzet vele. Nem érti, hogy miért nem tűnt fel neki a lány zakkantsága. Másrészről pedig úgy érezte, hogy a ráncigálós – mint később kiderült Osama ben Fayed – halálát ő okozta. Hiába minket akart megmenteni, mégiscsak közvetve egy ember halálát okozta. Bár amikor a sebeimre nézett, még mindig feltámadt benne düh, így én is könnyebben tudtam győzködni, hogy ne okolja magát a történtek miatt.

Nekem pedig eleinte minden este rémálmaim voltak. Most már csak 4-5 naponta. Bízom benne, hogy idővel teljesen elmúlnak. Mondjuk a hirtelen mozdulatoktól, főleg, ha idegenek teszik azokat, még mindig megijedek. De már egyre jobban kontrollálom. Szerencsére a babáknak semmi bajuk nem lett, így mind a ketten megkönnyebbültünk.

Az eset után teljes hírzárlatot rendeltek el az arab hatóságok, így a média mindebből semmit sem tudott meg. Az Arab Emirátusok mélységes sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, így gondoskodtak róla, hogy a titok tényleg titok maradjon. A barátaink is hallgatást fogadtak, miután magukhoz tértek a megdöbbenésükből, így legalább nyugalmasan teltek a napjaink. Sőt, a pályán lévő szállodában kialakítottak nekünk egy külön lakást, amit a családunké lesz, „örök időkre”. Bár nem tudom, hogy mennyi időt fogunk ott tölteni az emlékek miatt. Szerintem nem sokat.

Az időmérő és a futam másodlagos helyre került, ezt maga Flavio jelentette ki Fernandonak. Szerette volna, ha Nando nem indul a hétvégén, inkább hazautazik velem és elfelejti ezt az egészet. Viszont Nanonak az lett volna az utolsó versenye a Renaultval. A második családjával. Így természetesen maradtunk és próbáltunk mindent visszazökkenteni a normális kerékvágásba. Igaz, Fer felbérelt 6 testőrt, hogy vigyázzanak rám és rá is.

Sajnos a verseny nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, csak a 14. helyen ért célba. Mégis… Hiába nem szerzett pontot, nem volt a pódiumon a szerelmem… Én büszke voltam rá! Mindazok ellenére, amin az utóbbi 48 órában átmentünk, végigcsinálta!! Ez egy nagyon is emberi győzelem volt! Láttam, hogy a többiek is büszkék rá, hiszen a győztes Sebi, Mark, Kubi, Kimi egyből siettek oda hozzá, hogy megölelgessék. A sisakot addig nem vette le magáról, amíg én oda értem hozzá. Csak akkor volt hajlandó levenni magáról a bukót.

Könnyek áztatták az arcát. Odaléptem hozzá és megcsókoltam. Minden szeretetemet, szerelmemet belesűrítettem abba a csókba, próbáltam neki átadni… Ő pedig csak szorosan ölelt, némán rázkódott a sírástól. Tiszteltem érte, hogy ezt így fel merte vállalni. A barátaink körénk gyűltek, közre fogtak minket és eltakartak a kíváncsi szemek elől.

Felemelő, de roppant szomorú pillanat is volt egyben. Mindannyian tudtuk, hogy a másik élhet át, mit élhet újra, mégsem hagytuk el egymást. Számíthattunk a másikra és ez a bánatba is egy kis örömöt csempészett.

Mindannyain meg voltunk hatódva. Nekem még most is, térben és időben távol Abu Dhabitól, a versenyektől, a médiától, minden zavaró tényezőtől, könnyeket csal a szemembe. Ekkor valaki átölelt hátulról.

-          Megint rémálmod volt? – kérdezte Fernando csendesen.

-          Nem. – feleltem neki és megsimogattam a karját. Majd egy apró puszit szórtam rá. – Nagyon rugdostak a kicsik, ráadásul egy villámlásra-dörgésre fel is ébredtem. Megkívántam a forró csokit, úgyhogy készítettem egy kicsit. Te kérsz? – nemet intett a fejével.

-          De miért sírtál? – faggatózott tovább.

-          Csak könnyeztem a meghatottságtól. Eszembe jutott a csoportterápiánk. – mosolyodtam rá félénken. Nem tudtam, hogy fog reagálni rá. Mostanában sajnos kevesebbet mosolygott.

-          Ohh, értem. – bólintott komoran.

-          Fernando, én ezt nem bírom nézni! Szeretlek! – csókoltam meg. Abu Dhabi óta nem szeretkeztünk. Tapintatosan, de minden közeledésemet elhárította. – Szükségem van rád! – néztem a szemébe. – Úgy érzem, hogy máshol jársz és nem itt. Miért nem …

-          Hogy miért nem fekszem le veled? – bólintottam neki válaszul. – Mert nem merek. Félek, hogy jönnek majd mások és ha látják mennyire szeretjük egymást… Ugyanúgy ránk fognak támadni!

-          Te mondtad nekem, hogy soha ne adjam fel, mert ketten együtt mindent megoldunk. – mondtam neki csendesen, lehajtott fejjel. – Ha te nem hiszel benne, én hogyan higgyek benne? – ekkor legördült egy könnycsepp az arcomon. Félig már felemelte a kezét, hogy letörölje az arcomat, de aztán mégsem tette. Átölelte magát. – Sajnálom, de nekem ez nem megy. Én a régi Fert szeretném visszakapni! – odaléptem hozzá és megráztam. – Nem érdekel, hogy közben változtál, belül ugyanaz vagy, tudom! Mutasd ki újra az érzéseidet! Kérlek Fernando! – nem szólt semmit, csak komolyan nézett.

Hirtelen ötlettől vezérelve alaposan felpofoztam, majd elindultam, hogy felrohanjak a lépcsőn. Ott megcsúsztam, és azt hittem elesek. De elkapott hátulról. Megfordított és erősen megcsókolt.

Letéptük egymásról a ruhát és ott, a lépcsőn szeretkeztünk. Nem állatiasan és nem szenvedélytől túlfűtötten. Hanem hihetetlenül gyengéden. Mindkettőnknek erre volt most szükségünk. Egymás karjában pihentünk, nem mozdultunk, csak élveztük az újra megszerzett békét.

-          Úgy látom visszatértél… - mosolyogtam rá immár teli szájjal. Fer felnevetett. Repesett a szívem, hogy újra hallom ezt az önfeledt kacagást. Túl régen hallottam.

-          Igen, vissza. – csókolt meg szenvedélyesen. – Már úgyis régóta azon gondolkodom, hogy a lépcsőt még nem avattuk fel. – mindkettőnkből kitört a röhögés. Számunkra nagyon hosszú idő óta először, újra boldogok voltunk.

                                                                        The end of the first season.