Tegnap hajnalban kamion ütközött egy személygépkocsival. A kamion sofőrje, ittas állapota miatt áttért a szembeni sávba, az autó pedig nem tudott kitérni. A vétkes kómában fekszik, az ártatlan kocsiban elől ülő két személy meghalt, a hátul ülő két éves gyermeknek a csodával határos módon nem történt komolyabb baja. Kilétükre egyelőre nem derült fény.

A két éves Jázmint az a mentőorvos és felesége fogadja örökbe, aki a szombat hajnali katasztrófánál a gyermekre talált. Mivel a valószínűsíthető szülők a felismerhetetlenségig elégtek, és a kocsi is teljesen összeroncsolódott, valószínűleg nem fog kiderülni a személyazonosságuk. Senki nem jelentkezett, hogy ismerné a szerencsétleneket.

Bemutatkoznék. A nevem A. J. Károlyi. 15 éves vagyok. Na, jó, valójában 17, és Károlyi Annabelle Jázmin. A nevem a barátaimmal angolosítottuk, a korom pedig… Nem, nem fiatalítani szeretném magam. 2 éves voltam, mikor a szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Máig nem tudom a valódi nevem, vagy az ő nevüket. Bár a DNS teszt és miegyéb ki tudta volna mutatni, senki nem jelentkezett, hogy eltűntek/meghaltak a rokonai, barátai. Szóval ez titok maradt.

A nevelőszüleimmel mindig duplán ünnepeljük a születésnapomat. A valódit, és azt, ahány éve számukra megszülettem. A születésnapommá pedig a baleset napja vált. Hisz különben is azt szokták mondani, hogy, ha az embernek hajszálon múlik az élete, és túlél egy balesetet, az a második születésnapja. Nos, rám ez tényleg igaz.

Az apám, Károlyi Zoltán, 41 éves mentőorvos. Ő talált rám, és vizsgált meg legelőször. Magas, izmos, és igazán jó képű, barna haja van, ami már kezd őszülni, és szintén barna szeme. Anyám, Zsuzsa, 39 éves, eladó egy szuper üzletben. Nem hajszálvékony, de mi így szeretjük. Félhosszú, szőkésbarna hajú, és kékes szemű. Az esküvőjük után derült ki, hogy meddő, így az örökbefogadás adott volt, mikor „jöttem én”.

A baleset kicsit sokkolt, s hiába kérdeztek, csak a becenevemet tudtam megmondani: Jaz. Így, angolosan. Innen jött a Jázmin nevem, amit egy éves a barátnőimmel visszafordítottunk. Régebben visszatérő álmom volt az a sötét hajnal. Aztán egyszercsak éles fénycsík, sikítás, dudálás, csattanás, és fényesség meg meleg. A tűz.

Nekem zöld szemem van, és vöröses, hosszú hajam. Karcsú vagyok, mint egy nádszál, és törékeny. No, meg eleven, hogy biztos hasznát vegyük Zoli orvosi képzettségének. Bár ehhez az elevenséghez csatlakozik egy adag bénaság, illetve szerencsétlenség. Ha elesek, biztos törik valamim. De legalább zúzódik. Ezek után már senki sem hinné, hogy jó sportoló vagyok. Nem kiváló, de a közepesnél jobb. Jó.

Az A. J.-es korszakommal együtt kezdtem komolyabban kutatni a múltam után. Levéltárakba jártam, neten böngésztem akkor újságcikkek után, külföldön is, szakembereket hívtunk segítségül. Szerencsére Zoliék mindig, mindenben támogattak, így, ha nehezen is, de lett eredménye a keresésnek. Igazán meghökkentő eredménye.

Szóval, A. J. Károlyi vagyok. Ez pedig az én történetem.