Ez a hely gyönyörű, csodálatos, lélegzetelállító. Valahogy kifogytam a jelzőkből, egyszerűen nem találok szavakat arra, hogy milyen is ez a hely. Ennél ideálisabbat el sem tudtam volna képelni a nászutam helyszínévé. Imádom Kimit, amiért ide hozott.  Itt ülünk a teraszon meztelenül, csak egy hatalmas pléddel vagyunk körbetekerve és csak élvezzük egymást, a lágy szellőt, ami a nedves arcunkba csap. Csodálatos látványt nyújt ilyenkor az Andamán-tenger a reggeli felkelő napsütésben. Már egy hete itt vagyunk, és csak élvezzük egymást valamint a hely adta szépségeket. Kimi a világbajnokság megnyerése után úgy döntött, hogy visszavonul és a finnországi rallyban fog helyt állni. Kapott is már szerződést egy csapattól. Én pedig a továbbtanuláson gondolkodom. Szeretnék rendesen megtanulni finnül, és talán tanár lenni egy általános iskolában.

 Másfél hét után elhagytuk a paradicsomot. Fájó szívvel, de emlékkel tele. Hazaérve Helsinkibe Toni fogadott minket a reptéren.

-          Üdv itthon fiatalok! – köszönt Toni, majd megölelt minket.

-          Szia!

-          Üdv haver!

-          Hogy telt a nászút?

-          Hát… tudod…

-          Jó, a mocskos és pervez részletektől kímélj meg. – röhögésben törtek ki a fiúk. Én időközben szótlanul és mosolyogva néztem őket, ahogy hazafele hajtottunk az úton. Belépve a házba elállt a lélegzetem.

-          Ez… ez csodálatos! De mikor… és ki… és hogyan?? – és csak ámultam és ámultam.

-          Charlie és én terveztük meg hónapok alatt és mi elvoltunk addig egy kivitelező megcsinálta. Charlie felügyelte a munkálatokat. – mondta mosolyogva Kimi.

-          De honnan tudtátok, hogy ez a vágyam? Hogy így nézzen ki egy hátsó kert? – még mindig csak álltam és bámultam, de már a teraszon.

-          Kicsim, Charlie jobban ismer, mint te magad. Én meg… nekem ez az ajándékom, amiért mellettem vagy és hozzám jöttél. Szeretlek.

-          De ezt nem kellett volna… én ezt nee…- nem hagyta, hogy befejezem. Az ujját a számra tapasztotta, a hátam mögé állt, átkarolta a derekamat és ezt mondta:

-          Kicsim, most jól figyelj rám! Szeretlek és bármit megadok és megteszek érted. Nem hagyom, hogy még egyszer bárki és bármi is közénk álljon. Sok rosszon és szörnyűségen mentünk már keresztül és ez kijár nekünk. Én itt és így képzelem el az életünket. A gyermekeink majd itt fognak futkosni és kiabálni boldogan. Kérlek te is légy boldog. Velem. – majd belecsókolt a nyakamba.

-          Köszönöm szerelmem. Nem is tudom, hogy mit mondjak, köszönöm. Szeretlek. –majd megfordultam és megcsókoltam.

A napjaink csodásan teltek. Kimi belevetette magát a rallyra való felkészülésbe. Markkal órákat edzetek hol az edzőteremben, hol a szabadban. Én lassan, de magabiztosan tanulgattam a nyelvet és közben be is iratkoztam az egyetemre, hogy tanár lehessek egy általános iskolába. Anyuék is szerencsére jól megvannak odahaza. Együtt élnek és talán egyszer majd újra igazán szeretni és tisztelni fogják egymást. Ádám, a lökött öcsém is lecsillapodott végre. Talált magának egy megfelelő barátnőt és evvel együtt egy jó kis elfoglaltságot. Ő lett a Hungaroring alelnöke. Charlie is jól van. Jól megy csapatának az idényben és hamarosan esküvő is lesz nála. Hogy kit vesz el? Hát nem mást, mint Katát, a legjobb barátnőmet. Mindig is volt valami szikra köztük, de nem gondoltam volna, hogy egyszer ők ketten együtt.

-          Kicsim van kedved sétálni egyet a parkban? – kérdezte Kimi egy napos délután.

-          Tanulnom kellene, jövő héten vizsgázok finnből.

-          Majd én segítek neked nyelvet tanulni. – mondta egy kaján vigyor kíséretében.

-          Vicces vagy. – dugtam ki a nyelvemet rá.

-          Kell egy kis lazítás. Olyan szép az idő kint. Nah, gyere már! – nézett rám boci szemekkel. Lehet ennek ellenállni? Beadtam a derekam és elindultunk gyalog a park felé. Rengetegen voltak a zöldben, úgy tűnik mindenki kivágyott a természetbe. A park szélén van egy kis tó, mi ide ültünk le a fűbe. Órákat ültünk itt és beszélgettünk, hogy hogyan tovább, mit tervezünk és felidéztünk pár szép emléket a múltból. Pár percre csendben maradtunk és ekkor figyeltem fel egy közelgő családra. Apa, anya és a két lányuk. Két szőke három év körüli kislány. Megirigyeltem őket, mivel bennem is felmerült már a gondolat, hogy lehetne babánk. Ránéztem Kimire, aki nagyon nem itt járt. Elmosolyodtam rajta, hogy milyen édes és gyermeki az arca, mikor gondolkodik.

-          Min nevetsz?

-          Rajtad. Olyan édes vagy mikor gondolkodsz. – megcsókoltam. Újra a család felé fordultam és néztem őket milyen boldogok és a gyerekek hemperegnek és vihorásznak a fűben. Élvezik a szabadságot és a természetet.

-          Olyan jó lenne nekünk is egy baba, nem? – néztem fel Kimire. Ő percekig csak nézett a család felé és nem szólt. Majd egyszer csak egy mosoly jelent meg az arcán.

-          Én is erre gondoltam, de nem mertem szóba hozni. Annyira lekötött téged a tanulás, hogy tartottam tőle elküldenél és összevesznénk a babakérdésen.

-          Butusom, én erre vágyok már elég hosszú ideje, hogy babánk legyen. – simított végig a karomon. Beleborzongtam, mint mindig mikor hozzámért.

-          Akkor belevágunk? – kérdezte mosolyogva.

-          Igen!!!! – mondtam ki hangosan és letámadtam Kimit és megcsókoltam. Elfeküdtünk a fűben és csak néztük a vonuló felhőket közben a kezünk összekulcsolva pihent a hasamon.

Vége