Pontosan eml�kszem arra a napra. J�gkori ut�n �rtem haza, �s a lev�l m�r az asztalon v�rt. Gomb�ccal a torkomban nyitottam ki, b�r hirtelen legsz�vesebben el�gettem volna. Zoli�knak kellett figyelmeztetni�k, hogy megb�nn�m, ha nem n�zn�m meg, �s, hogy b�rmi �ll benne, ugyan�gy a l�nyuk maradok.

Remeg� kezekkel t�ptem sz�t a bor�t�kot, a lev�l olvas�sa ut�n pedig le kellett �ln�m. Ez valami rossz vicc. Elcser�lt�k a dolgokat. Csak �lmodom. Eff�le gondolatok kavarogtak bennem. Hogy �n? Hogy az � rokona? Az lehetetlen! De m�gis. A v�rteszt bizony�tja. Csak tudn�m, hogy szereztek t�le v�rt? �jra kellett olvasnom a pap�rt.

De m�g most se hiszem el, hogy itt �llok a h�za el�tt. Zoli csengetett, �n mozdulni se b�rok. J�, hogy nem el�ttem �ll, k�l�nben megforduln�k, �s elrohann�k. J�l tessz�k? Vagy ink�bb ide se kellett volna j�nn�nk? De Zolinak igaza volt, joga van tudni, hogy az unokah�ga �l, �s soha nem bocs�tan�m meg magamnak, ha elmenek�ln�k.  Unokah�g. Meg kell szoknom. M�r persze csak akkor, ha beenged, ha elmondjuk, ut�na nem r�h�g k�rbe, �s zavar el, vagy h�vja a rend�rs�get, esetleg a dilih�zat, v�g�l pedig tartani akarja majd a kapcsolatot. Igen, mindennek meg kell el�ttem t�rt�nnie. Egy csom� ’ha’. Ut�na lehet r� gondom, hogy megszokjam az unokah�g-nagyb�ty viszonyt.

�risten, h�nyingerem van. Pisilnem kell. Sz�d�l�k, f�zok, remegek. Beteg vagyok, Zoli menj�nk innen! Nem akarom! El akarok menni! Ez az! Megfordulok, �s elmegyek! Elfutok, mint valami gy�va ny�l! �, ne! K�s�! Ny�lik az ajt�. Ott �ll. K�v�ncsian n�z r�m. T�nyleg � az! �letnagys�gban!

Meg kellene sz�lalnom. Ehelyett siker�l megk�sz�r�ln�m a torkom. H�t, m�r ez is valami. Nagyon ciki, b�r els�llyedn�k!

— Hello! – � sz�lal meg. Nyilv�n m�r unja a v�rakoz�st. Istenem, seg�ts!

— �hm… J� napot! – sz�lalok meg v�gre R�ad�sul angolul. Van isten! De most mit mondjak? Nem rohanhatom le, hogy ’cs�, �n vagyok a halottnak hitt unokah�god.’

— �n… A. J. K�rolyi vagyok, �s… - elakadtam. V�ge, game over. Lemer�lt az aksi, kikapcsoltam, kih�zt�k a vezet�ket. Itt fogok �llni, n�m�n, m�g r�m nem csukja az ajt�t. Irt� ciki.

— Zolt�n K�rolyi. Esetleg bemehetn�nk? Azt hiszem, besz�ln�nk kellene.

Uh, t�nyleg, Apa is itt van! T�kre elfelejtettem. Mell�m l�p, m�g kezet is fognak (!), majd, miut�n befejezi a mondand�j�t, r�m n�z. �n vissza. Tudom, mit l�t. Riadt-�zike szemek.

— J�jjenek be. Miben seg�thetek? – beh�v minket. Cip� le, �tmegy�nk a nappaliba. K�rbe-k�rbe forgol�dok, de semmit sem jegyzek meg. Nem lesz otthon h�z-�lm�nybesz�mol�. Egy doh�nyz�asztal k�t oldal�ra �l�nk. � fotelben, mi szemben, kanap�n. �k viszonylag k�nyelmesen �s laz�n, �n, mint a c�vek. Nagyon g�z lenne, ha el�juln�k?

— R�gt�n a t�rgyra t�rek – kezd bele Zoli. �gy t�nik, r�j�tt, hogy haszn�lhatatlan vagyok. Olt�ri szerencse, hogy itt van! – A neveltl�nyomat 15 �ve fogadtuk �r�kbe. K�t �ves volt, amikor Magyarorsz�gon a sz�leivel aut�balesetet szenvedtek. Minden a felismerhetetlens�gig roncsol�dott, csak az akkor cs�pp gyermek �lte t�l egy karcol�s n�lk�l. Senki nem jelentkezett, hogy ismerte volna a csal�dot, �gy az �gy akkor annyiban maradt. Viszont egy �ve ism�t kutatni kezdt�nk, ennek eredm�nyek�pp vagyunk itt. �gy tudom, �nnek ’94 m�jus�ban t�nt el a fiv�re, �s a csal�dja. Viszont most nagyon �gy t�nik, hogy az unokah�g�t visszakaphatja – n�zett a v�g�n r�m. Hagytuk, hadd em�ssze meg a dolgot.

— �n azt �ll�tja, hogy ez a l�ny az unokah�gom?

— Ezek szerint igen – sz�laltam meg v�gre �n is, �s ny�jtottam �t a kezemben szorongatott pap�rokat, les�t�tt szemmel. Bizony�ra v�r�s is vagyok. Mi�rt kellett nekem ennyire zavarba j�nn�m a jelenl�t�t�l? Sz� n�lk�l vette �t, �s kezdte el olvasni az iratokat, �n pedig alig v�rtam, hogy v�gre megsz�laljon.

— Nem p�nz�rt, vagy valami hasonl� miatt vagyok itt, csak szerettem volna t�bbet tudni a v�r szerinti csal�domr�l, �s esetleg megismerni �ket, de persze, meg�rtem, ha nem k�v�n t�bbet tal�lkozni velem! Elhiheti, hogy nekem is nagyon furcsa a helyzet! – musz�j volt elmondanom neki, hogy nem akarom magam r�er�ltetni. Nekem is annyira hihetetlen ez az eg�sz.

— �s csal�dt�l az eredm�nyben? – n�zett v�g�l r�m, mire elv�r�s�dtem.

— Nem, egy�ltal�n nem! �lmomban sem jutott ilyesmi az eszembe, abban sem mertem hinni, hogy lesz konkr�t eredm�ny.

— Teh�t hisz nek�nk?

— Az iratok hitelesek. �s nem tartom val�sz�n�nek, hogy valaki �gy pr�b�ljon a k�zelembe f�rk�zni. Pl�ne nem egy 17 �ves l�ny. Csak azt nem tudom, hogy ker�ltek George-�k Magyarorsz�gra – adta vissza a pap�rokat.

— Nem tudott az utaz�sukr�l?

— Sem �n, sem a sz�leink. Sv�jcr�l volt sz�, erre j�l eml�kszem.

Sv�jc? Wow!

— Nos, ez val�sz�n�leg m�r sosem fog kider�lni.

— Igen. De tal�n m�r nem is fontos. Az�rt �r�l�k, hogy Jaz r�vette mag�t, hogy elj�jj�n – �risten! – Furcsa szitu�ci�. Nem ismerem az unokah�gom. De ezen v�ltoztathatn�nk. Mit sz�lsz?

Ezt most komolyan gondolja?! Istenem, ezt el sem hiszem! Ekkora m�kot!

— Nan�! De nem p�nzre vagy h�rn�vre hajtok, komolyan! – hadartam. Meg kellett �rtenie!

— H�, nyugi! Elhiszem! – elmosolyodott (!!!). – Akkor, holnap tal�lkozhatn�nk?

H�t lehet egy ilyen aj�nlatra nemet mondani?