Mi lehet ennél rosszabb? Kérdezte magától Sonny egy reggel mikor egyedül ébredt az új otthonának hálószobájában. Semmi, a magánynál nincs rosszabb, közölte egy hang a fejében. Igaz. Helyeselt neki.

Már november vége felé járt, de az idő Los Angelesben még mindig szinte perzselően meleg. Tristan szerint ez azért van, mert LA esik legközelebb a mennyországhoz. Sonny viszont arra jutott, hogy talán a pokolhoz sokkal közelebb esik. Nem tudott magával mit kezdeni, csak az iskola jelentett neki menedéket, az volt az egyetlen hely ahol biztonságban érezte magát. Viszont a sulin kívüli élte maga volt a káosz. Viszont tervének egy kisebb hányadát sikeresen teljesítette. Talált magának négy igaz barátot, Ashley, Steph, Kellan és Tristan személyében. Bár attól azért tartott, hogy Tristan en egészen a barátságára pályázik, viszont a srác megígérte hogy nem fog semmit sem erőltetni, és hogy teljesen elégedett lesz Sonny barátságával.

- Ezt nem fogod elhinni – mondta Kellan szinte ujjongva mikor lehuppan Sonnyval szemben a büfé egyik asztalához.

- Mit? – kérdezte a lány elképedve, hogy lehet az hogy egy ekkora ember mint Kellan úgy tud örülni dolgoknak mint egy kisgyerek.

- Képzeld új tagja lesz az egyetemi kenucsapatnak – válaszolta lelkendezve Kellan. Jézus, kapott a szívéhez Sonny a kenucsapat szó hallatán. Megrémült és minden porcikája remegett a félelemtől. Azonnal arra gondolt hogy talán Lucas mégis megkapta az ösztöndíjat és ő is Los Angelesben akarja folytatni a tanulmányait – Baj van? – kérdezte Kellan, ahogy meglátta a lány arcán a rémületet

- Hogy hívják azt a srácot? – kérdezte elhaló hangon Sonny, bízva az elkerülhetetlenben

- Valamilyen Lucas. Az is előfordulhat hogy ismered, Torontóban élt eddig – mondta Kellan még mindig nagyon feldobottan.

- A ménkű vinné el – pattant fel a helyéről Sonny és elrohant. Maga sem tudta hogy hova menekülhetne a férfi elől. Megrémítette a gondolat, hogy Lucas képes a fél kontinensen átutazni hogy utána jöjjön.

- Belé meg mi ütött? – kérdezte Steph mikor a távozó Sonny helyére ült

- Nem tudom, csak elújságoltam neki a jó hírt hogy végre versenyképes lesz az egyetem kenucsapata, ő meg fogta magát és elrohant, de nagyon furcsa volt nekem.

- Már napok óta nagyon furcsán viselkedik – mondta Steph.

- Amúgy hogy megvagy a kiscsávóval? – kérdezte Kellan hatalmas vigyorral a száján

- Megvagyunk – válaszolta Steph pironkodva.

- Tay jó fej srác, rendes és nagy szíve van – világosította fel Stephenit Kellan, és Steph meghallotta a srác szavaiban a fenyegetést, és arra jutott hogy Kellan szívén viseli Taylor sorsát, és jobb lesz ha nem bántja mert akkor vele gyűlik meg a baja.

- Gondolom hogy nagy szíve van, ha nekem is jutott benne hely – válaszolta a lány

- Na jön is a mi hősszerelmesünk – mondta Kellan és a bejárat felé bökött a fejével.

- Sziasztok – mondta Taylor, előbb megcsókolta a lányt majd kezet rázott Kellannal – Kettesben? – kérdezte

- Igen Sonny most ment el – válaszolta Steph

- És kedven Ashleym? – faggatózott Taylor

- Nem tudom a héten még nem láttam – hárított Kellan

- Na persze a pletykalapok szerint két éjszaka is együtt mulattatok, vannak képek is – mondta Tay vigyorogva

- Szemtelen vagy kiscsávó – válaszolta Kellan – és túl sok a szabadidőd. Steph jobban le kellene őt fárasztanod, hogyha egyedül van csak aludni legyen ereje – tette hozzá Kellan – Na de most megyek, mond meg Sonnynak hogy este átlesek a jegyzetek ügyében – azzal Kellan elköszönt.

- Végre, már azt hittem sosem megy el – mondta Tay és megcsókolta a lány

-Mi bajod van? Mindenki annyira feszült körülöttem. Sonnynak elment az esze, elviselhetetlen hogy van mikor napokig meg sem szólal. Kellan meg néha az agyamra meg ezzel az agyonhumorizált stílusával. Most meg t, furcsák vagytok ti nekem, itt valami nagyon nagy botrány van készülőben – morgolódott Steph

- Csak képzelődsz – nyomott egy csókot Tay a lány ajkára

- Este átjössz? – kérdezte Steph

- Persze – vágta rá a srác

- Most mennem kell Középkori irodalomesztétikám lesz – mondta a lány fancsali képet vágva, miközben a dolgait rendezgette a táskában

- Mi lenne ha ellógnál, és csavarognánk egyet

- Nem lehet a tanár egy elmebeteg és már most utál. Szóval inkább majd mások – válaszolta Steph – Szeretlek – tette hozzá, és nyomott egy csókot a srác arcára, majd elviharzott az előadótermek irányába. Tay is felállt az asztaltól, és figyelte ahogy a lányt elnyeli a tömeg. Zsebre dugta a kezeit és várt míg Steph teljesen el nem tűnik. A lány visszafordult a hosszú folyosó végén, hogy még egy utolsó pillantást vessen a barátjára. Alig látta a fiút mert épp letámadta őt vagy két tucat hangosan sikoltozó lány. Taylor próbált nem tudomást venni róluk, és csak Stephenit figyelte, intett is neki, de attól tartott hogy a lány már nem látta őt. Végül azért csak megadta magát és szétosztott egy jó rakás autogramot, meg lefényképezkedett szinte mindenkivel.

Sonny céltalanul bolyongott a városban, nem tudta mit tehetne. Kinek is mondhatná el a Torontóban történteket. Főleg így, talán Kellan benne megbízhatott volna korábban és akkor nem így áll az egész helyzethez. De most már semmi értelme elmondani neki az egész esetet, most hogy így fel van villanyozva Lucas érkezésétől. Talán még Lucas pártját fogná. És mi van Tristannal, talán ő volna a legmegfelelőbb személy arra hogy megvédjen, mondta egy hang a fejben. De aztán Sonny arra is rádöbbent, hogy ezzel csak szemét módon kihasználni a férfit, és akkor tuti megutálná magát. Nem Tristan semmit sem tudhat meg az egészből, így hát a legkézenfekvőbb megoldást választotta. Mivel zaklatásos esetben azt mondják a tévében is hogy a legjobb ha a rendőrséghez fordul az ember. De mielőtt elment volna a rendőrségre, hazament, átöltözött és kocsiba ült.

- Jó napot bejelentést szeretnék tenni – lépett a pulthoz, és akkor még nem vette észre hogy ugyan annál a pultnál egy ismerős áll. Sonny nem is foglakozott a körülötte lévőkkel.

- Egy bejelentést szeretnék tenni, vagyis nem is teljesen, inkább csak informálódnák – bizonytalanodott el a lány.

- Miről lenne szó? – kérdezte kedvesen a pult mögé beosztott fiatal rendőrnő.

- Zaklatás – mondta Sonny röviden

- Az ilyen ügyekkel egy külön nyomozói egység foglalkozik, felmegy a harmadik emeletre, és ott Rhys felügyelőt keresi. Vele meg tudja beszélni a dolgait, ő szívesen válaszol a kérdéseire.

Így indult el Sonny a lift felé, de még mindig nem vette észre, hogy a pult mellett állók közül ketten őt figyelik.

- Hát ez meg mit keres itt? – kérdezte Brigitte gúnyosan, miközben végigvizslatta Sonnyit ahogy elhaladt előttük, közben míg szorosabban a férfihoz bújt

- El sem tudom képzelni – válaszolta

- Mr Rathbone – szolt egy hang a pult felől, így mind a ketten oda fordultak. Sonny sem látta hogy előbb két szempár bámulta őt, és így azért sem kellett aggódnia hogy valaki tudomást szerez arról hogy a rendőrségen járt – Mivel a kocsi az ön nevén van, de a balesetet a barátnője okozta, így nem fizet a biztosító. De szerencséjük van, mert a sértett nem kívánt feljelentést tenni, így csak az autóban okozott kárt kell megfizetni.

- De hát nem én voltam a hibás – nyafogott – Ő kanyarodott elém a semmiből

- Kisasszony csak hogy az úton amelyről ön kihajtott stop tábla virított. Szóval örüljön, hogy ennyivel megúszta, hogy senkinek nem lett baja, és hogy nem tettek feljelentést maga ellen – válaszolta a rendőr. Jackson csitítani próbálta.

- Hagyjad, majd én kifizetem – mondta majd belekarolt a lányba és indulni készült

- Uram, esetleg kérhetnék a kislányomnak egy aláírást? – kérdezte a rendőr

- Persze, kinek legyen?

- Csak írja rá legyen szíves, hogy Amandának. – Jack fogott egy tollat, előhúzott egy képet a tárcájából és ráfirkantotta, hogy „Amandának sok szeretettel, Jackson Rathbone.”

- Jó napot Rhys felügyelőt keresem, odalent mondták hogy zaklatás ügyben ő a kompetens – mondta Sonny az első szembe jövő alaknak

- Igen jól mondták, én vagyok az. Jöjjön utánam – Sonny el sem tudta képzelni hogy tudnak ekkora felfordulásban dolgozni. Volt ott vagy tíz civil ruhás rendőr. Mindenütt halomra álltak a papírok.

- Nos kisasszony hallgatom – mondta a nyomozó, és hellyel kínálta Sonny, majd ő maga is leült az íróasztala mögé. Sonny meglepődött mikor meglátta a felügyelőt, az ötvenes éveinek végén járhatott, de meglehetősen fiatalos volt.

- Eddig Kanadában éltem, és kanadai állampolgár vagyok – vágott a közepébe Sonny – Nem olyan régen költöztem Los Angelesbe az egyetem miatt. De valójában egy férfi miatt utaztam át a fél kontinenst. És ő most szintén ide költözik

- Nem nagyon értem mit akar ezzel mondani – jelentette ki a felügyelő

- Csak azt szeretném tudni, hol húzódik a zaklatás büntethetőségének vonala?

- Úgy érti mikor vesszük komolyan a feljelentés?

- Igen, pontosan

- Hát az attól függ, ha családon belül történik erőszak, vagy bántalmazás azt a törvény elég lazán fogja fel. Viszont ha egy vad idegen támad meg valakit az utcán azt azonnal letatoztathatjuk . így nem tudom megmondani, hogy kegyed melyik kategóriába tartozik – mondta a felügyelő

- A férfi a volt barátom. Egyszer felpofozott, és én szó nélkül jöttem el Los Angelesbe

- Szóval csak egy pofon volt, és gondolom orvosi látlelet sincs róla?

- Nincs, hogy őszinte legyek egész eddid nem foglalkoztatott a dolog, de megrémültem a hírtől, hogy idejön

- Mindaddig míg nem történt tettlegesség mi tehetetlenek vagyunk. És azután is csak abban bízhat hogy bírósági távolságtartási végzét kap

- Szóval akkor jobb lesz ha megtanulom megvédeni magam? – kérdezte Sonny

- Igen, mindenképp vegyen magának mondjuk gáz sprayt, esetleg járjon önvédelmi tanfolyamra – tanácsolta a felügyelő – de ne feledkezzen meg arról hogy az önvédelemnek is van határa. Mindaddig önvédelem míg a támad´ja veszélyezteti az életét. Például ha már nincs nála gyilkos fegyver és tehetetlen, onnantól már ön veszélyezteti az életét.

- Tudom, tisztában vagyok a fogalmakkal. Köszönöm a segítségét – Mondta Sonny, kicsit megnyugodott annak ellenére is hogy szinte semmilyen rendőri segítségre nem számíthat.

- Odaadom a telefonszámom, ezen bármikor elérhet, ha bármi baj van nyugodtan hívjon fel – nyújtotta át a felügyelő a névjegyét.

- Köszönöm a segítséget – mondta Sonny és a tárcájába szúrta a kártyát. A rendőrség előtt beült a kocsijába és haza indult. Nap hátra levő része nyugodtan telt.

- Kellan üzeni hogy este átjön – mondta Steph Sonnynak

- Okés – válaszolta a lány egykedvűen, miközben egy atomreaktorokkal foglalkozó ősrégi könyvet olvasott.

- Nem gond ha elmegyek Taylerral? – kérdezte Steph, miközben a haját fésülte

- Dehogy baj, érezzétek jól magatokat – legyintett Sonny és tovább olvasta a könyvet.

- Akkor majd jövök – mondta a csaj és kilépett az ajtón

- Okés – válaszolta nem törődöm módon Sonny. Nem is baj ha nem lesz itthon, gondolta magában, így legalább nyugodtan be tudja fejezni az olvasást és jobban tud figyelni. Alig telt el tíz perc és megszólalt a csengő. De nem a kertkapu csengője, hanem a bejárati ajtóé.

- Na mi van itthon hagytál valamit? – ugrott fel Sonny a helyéről, és az ajtóhoz szökkent. Mikor kinyitotta az ajtót, se nem Steph, és se nem Tay állt előtte. Kellan volt az falfehér arccal

- Mi történt, úgy nézel ki mint aki szellemet látott - mondta neki Sonny rémülten

- Csak vicceltem, látom bevetted – vihogott Kellan – Annyira nem nagy a baj, csak Jack meg Brige karamboloztak. Az a csaj életveszélyes, tudod a suli parkolójából tért ki, és nem adott előnyt. Még szerencse hogy a másik kocsival nem jöttek túl gyorsan

- Micsoda karamboloztak? – ismételte meg rémülten Sonny.

- Igen, de nyugi egyiküknek sincs semmi bajuk. És a bácsi aki a másik autót vezette is megúszta épp bőrrel. Csak hát a kocsi mert tropára. Egy 1954- es Chevrolett Impala. Kár érte – sóhajtott fel Kellan.

- Gyere be – mondta Sonny

- Ő, izé, nem vagyok egyedül – hebegett Kellan – Van egy kis meglepim a számodra.

- Elhoztad Ashleyt? – örvendezett Sonny.

- Nem – válaszolta egy hang, Sonny azonnal felismerte, de mindaddig nem mert hinni a fülének, míg a szeme előtt nem látta a hanghoz tartozó arcot – Meglepetés - mondta bájosan mosolyogva Lucas, és megölelte a sokktól mozdulni sem bíró Sonnyt.