Megint a romos utcákat róttuk, elég lassú ütemben. Még mindig nem eszméltem fel teljesen az események hatása alól. Muszáj volt összeszednem magam, mert ha így folytatjuk az utat, nem lesz, aki véghezvigye a küldetést. Még mindig keveselltem a csapat létszámát, de be kellett érnem ezzel jelenleg. Ahogy ezt végig gondoltam valami fényesen csillant kb. 50 méterre előttem az utcán. Pier előttem haladt pár méterrel, de ahogy rá pillantottam nem látszott rajta, hogy észrevett volna valamit. Engem nem hagyott nyugodni a dolog. Azt tudtam, hogy nem képzelődtem, így arra gondoltam, hogy az ő látószögéből nem esik rá úgy fény, hogy észrevegye.

Lopva hátra tekintettem, ahol Blaise Chidori és a hátvédünk Can haladt a lehető legkörültekintőbben. Gyorsabbra vettem a tempóm és Pier mellé értem, akit meglepett az érkezésem. Mielőtt megszólalhatott volna gyorsan összefoglaltam neki a látottakat, és előre mutattam. Ő a kezem irányába nézett. Pár pillanatig mozdulatlanul szemlélte az utcát, majd maga után húzott, miközben leguggolt az előttünk magasodó betontörmelék mögé.

-          Óvatosnak kéne lennünk.- kezdte.

Értetlenül néztem rá.

-          Már elég sok váratlan helyzetbe futottunk az óvatlanságunk miatt. – magyarázta.

Ezzel egyet kellett értenem.

-          Akkor mi legyen?- kérdeztem türelmetlenül.

-          Szerinted?- kérdezte, de felesleges volt feltennie a kérdést, mert ismertük már egymást és a válaszainkat annyira, hogy tudjuk, mire gondol a másik.

-          Tudom a csatorna.- válaszoltam kelletlenül.

Ő csak bólintott. Bevártuk a többieket, akik értetlenül néztek ránk. Nem értették mi lelt már megint minket. Először Chidori fogta a helyzetet komolyságát fel.

-          De azért megnézhetnénk, hogy Tatjananak igaza volt e. –ajánlotta Blaise.

-          Menj, ha annyira meguntad az életed!- ajánlotta Chidori.

Ez a válasza meglepett, így rögtön fel is kaptam a fejem. Ő csak megvonta a vállát.

-          Végül is meg kéne tudnunk, hogy mivel állunk szemben. – vélekedtem egy kis gondolkodás után.

-          És mi van ha már nincs is ott?- érdeklődött Chidori.

-          Akkor is tudnunk kell valami bizonyosat.- értet egyet Pier is.

Most Can és Blaise hallgatott.

Óvatosan kilestem a törmelék mögül, ekkor épp megcsillant a fémtest. Csak lemondóan bólogattam, de a többiek értették a kifejezésemet.

-          Jó. Ki lesz a csali?- kérdezte Blaise viccelődve, de csak komor tekintetekkel találkozott a tekintete.- Ugye nem arra gondoltok…- kezdte hitetlenkedve, de közbeszóltam.

-          Nem! Megyek én. – jelentettem ki. – Ellenvetés nincs!- szóltam rájuk.

Egymásra, majd rám pillantottak, és nyugtázták a döntésemet.

Hát nem voltam a legnyugodtabb, mikor elindultam a fényesség felé. Bár kívánni se kívánhattam volna jobb hátvédeket, de nem akartam, hogy valami váratlan esemény miatt véget érjen a földi pályafutásom. Érdekes mennyire ragaszkodott az ember ehhez a silány életéhez.

Egyre közelebb lépdeltem, és a lehető legcsendesebb „üzemmódomban” próbáltam kikerülni az akadályokat. Már annyira közel jártam, hogy ki tudtam venni az alakot. Egy földön fekvő T 600-as volt előttem kb. 10 méterre. A hátán feküdt, és az egyik- fegyvert tartó-  keze az égnek meredt. Nagyot nyeltem. Nem sok időm maradt gondolkodásra, mert ekkor egy nagyobb kavics landolt a géptesten. Felgyorsultak az események.

Úgy érzékeltem, hogy jobbról érkezett a kavics, de ahogy a gép célzásra emelte a fegyverét, nem talált abban az irányban célpontot. Tovább keresgélni pedig nem volt ideje, mert a társaim tűz alá vették. Hangosan kopogtak a fémtestén az AK-k golyói, majd a plazma szisszenését is hallani vétem. Csak ekkor jutott el a tudatomig, hogy én fedezék nélkül vettem célba azt a gépet. De a tökéletes időzítésnek köszönhetően nem is kellett ezen tovább gondolkodnom. A gép lassan egy amorf testté változott a hő hatására, és újra a földön landolt. Már csak egy olvadt „fémtócsa” volt a gyilkológép helyén. Fellélegeztem. De még mindig nem értettem, hogy jöhetett abból az irányból a kavics, mikor ott senki nem volt. Ebben a pillanatban nem igazán találtam lehetőséget ezen gondolkodni,, főleg úgy, hogy Pier szélvész gyorsan rohant el mellettem, én pedig reflexből rohantam utána. Az egyik volt utca sarkán jobbra fordult, majd hírtelen megtorpant. Egy integető kezet láttam pár másodpercig, majd Pier futni kezdett. Én pedig követtem. Pár méter után megállt, és már minden érthető volt a számomra is. Ott álltunk a csatorna lejárata előtt. Épp Can tűnt el a lejáratban, majd Pier intett, hogy én is kövessem.

Végre lent voltunk a csatornában. Nem tudom, hogy honnan tudták ilyen gyorsan megtalálni a lejáratot, de ez most nem is érdekelt, csak az, hogy biztonságosabb volt jelenleg, mint az utca. Bár gyanítottam, hogy a többiek jó előre felkészültek erre az eshetőségre is. Ahogy körbe pillantottam valami nem stimmelt, nem láttam Blaise-t. Kétségbe esetten néztem a többiekre.

-          Hol van?- kérdeztem óvatosan.

-          Még dolga volt.- válaszolta röviden Pier.

Nem nyugtatott meg ez a válasza. Pier nem foglalkozott az én nyugtalanságommal, így indulásra szólított fel minket. Nem mozdultam.

-          Utánunk jön.- nyugtatott Pier.

-          Nem hagyom itt.- erősködtem.

-          Mi se akarjuk itt hagyni.- vitatkozott Pier.

-          Neeem, Pier Portmore alezredes, megtiltom, hogy Blaise Weaver zászlós nélkül induljuk tovább. Itt fogjuk megvárni.- jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Így nem is szólalt meg senki. Az elkövetkező percek elég feszültek voltak, és én már úgy voltam, hogy visszamegyek a felszínre Blaise miatt, mert attól tartottam, hogy valami nagy bajba került.

Végre megérkezett. Kapkodva vette a levegőt, és úgy nézett ránk, mint aki kísértetet látott.

-          Ne…kérdez…zetek…csak… sie..sssünk!- kérte és belegázolt a térdig érő sötétszürke, kétes állagú vízbe. Mi szó nélkül követtük.

Nem igazán törődtünk most a lehetséges veszélyekkel, olyanokkal, mint amit az ezüsthernyók felbukkanása jelentett volna itt a csatornarendszerbe. Elértük az egyik T elágazást.

Itt megálltunk és szusszantunk egy kicsit. Can és Chidori a csatorna ágait fürkészte, miközben mi betájoltuk magunkat a térképen. Még kb. 6 óra gyaloglás várt ránk. a felszínen kicsit kevesebb lett volna, de nem lett volna nyugtunk a kiborgoktól. A csatornarendszer egy kis kerülővel érte el a fejlesztő gyárat. Persze addig nem mehettünk, mert ott már a szennyvíz mennyisége és összetétele miatt a biztos halálba „sétáltunk” volna.