A pakolásos nap hamar eltelt. Egésznap cipekedtünk. Szerencsére nagyon sokan segítettek. Rami, Toni, Matti. Apa is szeretet volna, de nem engedtem. Neki a könnyebb dolgok jutottak, mint összeszerelni tv-t, hifit, hűtőt stb.… Anyáékkal meg egésznap takarítottunk. Paula feltette a függönyöket, huzatokat. Én pedig magyaráztam, mit hova szeretnék. A délután folyamán megjelent Kimi nagymamája is, Sirka. Régen nagyon nem szeretet engem, ezért is lepődtem meg mit keres itt.

-          Jó napot! – köszöntem döbbenten az ajtóban állva.

-          Neked is! Bejöhetek, vagy itt kell állnom egész nap? – kérdezte mérgesen.

-          Igen. Persze, hogyne. – hadartam el, és tártam ki szélesebbre az ajtót. Ő pedig határozottan lépkedett el mellettem. Én meg csak álltam ott, mint egy fadarab, nyitott ajtóval. Teljesen ledöbbentem. Már kis gyerekkoromban sem szeretett. Mindig egy elkényeztet kis üres fejű pláza cicának tartott. Mondjuk olyan sokat nem tévedet.

-          Minden rendben? – ölelt meg hátulról Kimi. Szegényen már látszott, hogy nagyon fáradt. A póló csak úgy tapadt az izmos testéhez, annyira izadt volt.

-          Persze. Hogy kerül ide a nagyid? – kérdeztem tőle, felé fordulva.

-          Minket jött meglátogatni és a szomszéd mondta, hogy itt vagyunk.

-          Értem. - mondtam halkan.

-          Ha zavar, elküldöm. – vágta rá.

-          Ugyan nem kell. Ő a nagymamád! Nem dobhatod csak azért ki, mert nem kedvel engem.

-          Te viszont megteheted, mert ez a te házad is. – tette hozzá.

-          A tiéd is. - mutattam rá a lényegre.

-          Én csak vendég vagyok itt. – mondta halkan

-          Ezt meg sem hallottam. – néztem a szemeibe. Oda bújtam hozzá. Annyira szeretem, érdekes, hogy ezt még soha nem mondtam neki. Itt az ideje. – Szeretlek! – suttogtam. Amint kimondtam a szavakat, éreztem, hogy a teste megmerevedik. Lehet, hogy rosszat mondtam és mindent elrontottam ezzel az egy szóval?

-          Ezt komolyan mondod? – kérdezte feszülten.

-          Igen. –válaszoltam alig halhatóan. Mire magához húzott és megcsókolt. Mikor végeztünk, eltolt magától.

-          Én is szeretlek. – nézett a szemeimbe. Én pedig megint oda bújtam hozzá.

-          Nem akarom megzavarni az idillt, de nem kellene ellógni a pakolást. - nevetett Rami.

-          Megyünk már. – morogta Kimi. Kézen fogva vissza sétáltunk a nappaliba.

-          Hát ez? – bökött a fejével Sirka az összekulcsolt kezünkre.

-          Vanessa és én, együtt vagyunk. – jelentette ki határozottan Kimi.

-          Ugye ezt nem gondolod komolyan? – kérdezte teljesen ledöbbenve Sirka.

-          Nagyon is komolyan gondolom nagyi. Nem érdekel, ha nem tetszik neked a helyzet. Jobb, ha beletörődsz. – formálta a szavakat ellenmondást nem tűrően. Sirka látta, hogy nincs értelme most veszekedni, majd később. Fogta magát és átment Mattiékhoz. Azt mondta inkább ott vár rájuk. Még pakoltunk egy darabig. Este tíz is elmúlt mire végeztünk.

-          Azt hiszem, megyünk. – mondta anya.

-          Rendben. – válaszoltam.

-          Mi itt maradunk. – mondta Kimi. A többiek elmentek, mi pedig ketten maradtunk, a már majdnem kész házban. Mielőtt bárki, bármire gondolna, nem történt semmi. Mind a ketten hullafáradtak voltunk, nem volt erőnk arra. Pedig már ideje lenne, mert mióta járunk nem történt meg a dolog.

Másnap a telefonom csörgésére ébredtem.

-          Nyomd már ki. – nyögte mellettem a finn szőkeség.

-          Pillanat. – keltem ki az ágyból. – Igen?

-          Nem akarunk zavarni, csak szólunk, hogy úgy tíz perc múlva ott vagyunk nálad, addig készüljetek el. – szólt bele a túloldalt anya.

-          Valami baj van? – kérdeztem

-          Majd személyesen. Szia – azzal bontotta is a vonalat.

-          Mi történt? – ült már fel Kimi is .

-          Anyáék átjönnek és valami lehet, mert olyan furcsa volt a hangja. – válaszoltam.

-          Nem lesz semmi baj. – jött oda hozzám. Több szó nem esett közötünk. Mind a ketten rendbe tettük magunkat és lementünk a nappaliba. Ott vártunk anyuékra. Nem is kellett sokáig várni mert pár perc múlva már meg is érkzetek. Nem szóltak semmit, csak letettek elénk egy újasságot. Az újság címlapján mi voltunk Kimivel. Amikor megcsókolt a bolt elött.  Felette pedig a cím: MEG VAN FINNORSZÁG ÚJ ÁLOMPÁRJA?

„ A minap érdekes dolgot látott egyik kollegánk. Helsinki egyik legelőkelőbb üzlete elött, intim helyzetben találta  a Ferrari újdonsült versenyzőjét. A dolog pikantériája, hogy nem mással volt elfoglalva a finn csillag, mint Vanessa Mendezzel. Őket már korábban is össze akaraták boronálni, hiszen nagyon sok pletyka volt arról, hogy a milliomos csemete miatt hiúsúlt meg a versenyző esküvöje. A lány el is költözött hazánkból, és eddig tudomásunk sem volt róla, hogy visszajött volna. Pedig a fenti képek ezt bizonyítják. Kérdeztük a szóvivőjüket , de senki nem akarta kommentálni a hírt, így csak találgatásokba tudunk bocsátkozni. A lényeg azért,hogy a csaj, fantasztikusan néz ki.  Nem csoda hát ha elcsavarta Räikkönen fejét.”

-          Tehát már tudják. – mondtam az újságra meredve.

-          Ideje volt, így nem fog mindenki meglepödni ha esteleg még is velem jönnél egy futamra. – mondta Kimi.

-          Nem is zavar? – néztem rá.

-          Már miért zavarna? Nem akartam sosem titkolni. Igaz jobban jártunk volna ha egy darabig nem tudják még meg, mert így most mi leszünk terítéken. – nézett rám. – Téged zavar? – kérdezte halkan.

Dehogy! – kiáltottam fel. – Itt az ideje, hogy megtudja a konkurencia is, hogy te már foglalt vagy. – bújtam oda hozzá.