A péntek este viszonylag hamar eljött. Kimivel gyakorlatilag már együtt laktunk. Ugyan „hivatalos” összeköltözés még nem volt, de minden idejét nálam töltötte. Természetesen, engem ez egyáltalán nem zavart. Az alagsorban, már ki is alakítottunk neki, valami konditerem szerűséget, ahol Markkal tudott mindennap edzeni.

-          Kimi. – bújtam hozzá a kanapén.

-          Mondjad – ölelt át.

-          Félek. – jelentettem ki komolyan. Mire ő röhögő görcsöt kapott. Na, jó, ez elég fura szituáció, de megmagyarázom. Drága barátom kitalálta, hogy ma horror filmet fogunk nézni. Ezzel csak egyetlen egy bajom van. Nem bírom a horror filmeket. Rettenetesen félős természetem van.  – Ez nem vicces. – kezdtem el duzzogni.

-          Nézzünk valami mást? – ajánlotta fel nagylelkűen. Még mit nem, akkor ő nyer.

-          Nem kell. – ha szívinfarktust is kapok, akkor is megnézem. Legalábbis ez volt az elhatározásom, egészen addig még az a muki a tévében, nem döntött úgy, hogy ő bizony most megöl mindenkit. Mikor letépte a csaj fejét, akaratlanul is magam elé rántottam a párnámat. Persze mellettem Kimi szakadt a röhögéstől. – Még mindig nem vicces. – nyögtem a párnám alól.

-          De az. – nevetett tovább. – De csak, hogy lásd, kivel van dolgod. –azzal fogta a távirányított és kinyomta a tévét.

-          Köszi. – szedtem le a fejemről a párnát. – Már kezdet oxigénhiányom lenni.

-          Akkor miért nem vetted le a fejedről a párnát?

-          Szerinted?- kérdeztem tőle kicsit szarkasztikusan.

-          Hát ma nincs valami rózsás kedved. Jobb lesz, ha anyáéknál alszom ma. – azzal felállt a kanapéról. Mi??? Nem hagyhat csak így itt.

-          Meg ne próbáld. – rántottam vissza a kanapéra. – Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy megnézetsz velem egy horror filmet és itt hagysz egyedül utána? – néztem rá.

-          Szeretlek. – feküdt vissza mellém mosolyogva.

-          Ennek igazán örülök. – mosolyogtam.

-          Csak ennyi a reakciód? – nézett rám komolyan.

-          Nem. – húztam oda magamhoz és megcsókoltam.

-          Ez már jobb volt. – nyögte mikor elváltunk egymástól.

-          Ráadásul még nincs vége. – húztam vissza. Először csak csókolóztunk. Majd a szája és a kezei felfedező útra indultak, miután már a mindenegyes porcikámat felfedezte, én sem voltam rest végig tapizni. A ruháitól próbáltam megszabadítani, persze annyira remegtem a visszafojtott vágytól, hogy hagytam a végén, hogy magától vetkőzzön.

-           Biztos vagy benn? – szakadt el a nyakamtól Kimi.

-          Igen. – néztem a szemeibe. Erre már nem válaszolt csak megszabadított a felesleges ruhadaraboktól és visszatért a nyakamra.  Egyszer csak felkapott és felvitt a szobánkba. Nem volt könnyű dolga, mert én már a lépcsőn úgy viselkedtem vele, mint egy hormontúltengéses tini. Óvatosan letett az ágyra, és onnantól nem volt megállás.

-          Jó reggelt. – találtam magam szembe Kimivel, reggel.

-          Mennyi az idő?  - nyögtem álmosan. De azért oda bújtam hozzá.

-          Még korán van. Aludhatsz nyugodtan. – válaszolta halkan.

-          Benne vagyok. – fészkelődtem még egy kicsit. Sosem voltam ennyire bújós fajta, de most mindenegyes porcikámmal, érezni akartam a szerelmem jelenlétét.

-          Most már jó? – kérdezte nevetve, mikor végre abba hagytam.

-          Nem. – jelentetem ki. Hátat fordítottam neki és úgy bújtam hozzá. Az egyik kezét a fejem alá raktam, a másikkal pedig átöleltem magam.

-          Így már jó. – nevettem.

-          Igen, nekem is. – nyögte.

-          Érzem. – nevettem el magam. Visszafordultam hozzá. – Reggeli szex? Olvastam valami női magazinba, hogy az a legjobb. – mosolyogtam még mindig rá.

-          Na, akkor ezt ki kell próbálni, csakhogy értelmük is legyen ezeknek a szutykoknak. – nevetet ő is. Szerintem nem kell nagy fantázia senkinek sem, hogy kitalálja mi történt.

-          Ha tudom, hogy ilyen hatást gyakorolnak rád a horror filmek, esküszöm, többet nézünk. – nevette Kimi már a konyhába.

-          Ez nem volt vicces, sosem szeretem őket. – tettem le elé egy bögre kakaót.

-          Tudom. –húzott az ölébe.

-          Kimi így sosem fogunk megreggelizni és neked még edzésed lesz, nekem pedig fodrászhoz kellene mennem.

-          Mit csinálsz a hajaddal? Ugye nem vágatsz?

-          Nem, csak valamit kell vele kezdeni estére.

-          Miért mi lesz este? – nézett rám értetlenül.

-          Akkor nem szeretnéd, hogy elmenjek veled arra a jótékonysági estre? – néztem rá félénken.

-          Istenem teljesen elfelejtettem. – nyögte ki. – Eljössz velem? – esett le neki néhány másodperc után.

-          Igen. Itt az ideje, hogy most már hivatalos legyen, hogy járjunk. Úgy értem elegem van, hogy anyáékat öt percenként hívják, hogy most mi akkor egy pár vagyunk-e?! Már a szóvivőink sem bírják idegekkel. Meg különben is, szerintem nincs ebben semmi szégyellni való.

-          Igazad van. – adott egy puszit.

-          Van más is, amiről beszélni szeretnék veled, de majd csak holnap. –erősen fixíroztam a padlót.

-          Miért csak holnap?

-          Mert nem akarom elrontani előre az esténket.

-          Mond csak nyugodtan.

-          Tegnap beszéltem Justinnal és nem mondta, de hallottam a hangján, hogy nem bírja már sokáig egyedül. Azt hiszem, lassan vissza kellene mennem.

-          Értem. – éreztem, ahogy megfeszül a teste alattam.  – Mikor jönnél vissza? – kérdezte érzelemmentesen.

-          Nem tudom. Sok mindentől függ. Valakit kell keresnem magam helyére, mert Justin sosem vallaná be, de egyedül nem fogja bírni. Vagy ha igen, akkor annak a levét Paolo issza meg, és azt sem szeretném. Ha meg találok valakit, akkor a rengeteg idő mire betanítom. – mondtam halkan.

-          Akkor ennyi? – állított fel az öléből és indult meg az emeletre.

-          Te miről beszélsz? – kérdeztem rá döbbenten.

-          Hát most mondtad, hogy lelépsz.

-          De nem végleg. – vágtam rá. – Kimi, te tényleg nem érted? – fakadtam ki. – Az eddigi életem próbálom épp feladni érted. Tudod mit jelent nekem az a szálloda? Gyakorlatilag mindent.

-          Mégis mit vársz tőlem? – nézett rám kétségbe esetten.

-          Egy kis megértést és türelmet.

-          Túl sokat vártam már rád Vanessa Mendez, az én türelmem is véges. – azzal fogta magát és ott hagyott. Én csak bámultam magam elé. Ez meg mi volt? Mind a ketten tudtuk, hogy előbb utóbb visszamegyek, de nem örökre.  A délelőttöt végig szenvedtem. Csak punnyadtam a kanapén és néztem ki a fejemből. Hol rázendítettem a sírásra, hol abba hagytam. Most épp az első esett állt fent.

-          Ne sírj. – ölelt át Kimi és húzott magához.

-          Hagyj békén. – kiáltottam rá és ki akartam szabadulni az öleléséből.

-          Nem hagylak. – jelentette ki higgadtan.

-          Tényleg? És ha szabad megtudnom, mégis miért gondolta meg magát, urasága? – kérdeztem szarkasztikusan, miközben még mindig a könnyeimmel küszködtem.

-          Végig gondoltam az egészet, és tudom, hogy egy marha voltam.  Ne szólj közbe. – intett, hogy most ne szólaljak meg, mert épp azt terveztem. – Beszélgettem anyával és rávilágított, hogy egy címeres ökör vagyok.

-          Ez igaz. – vágtam rá.

-          Még mindig ne szólalj meg. – mosolygott rám. – Szóval anya közben járásával, rájöttem, hogy mennyire szeretlek. Nem akarlak, egy ilyen hülyeség miatt elveszíteni. Majd csak kitalálunk valamit.

-          Ezt reggel miért nem tudtad így lereagálni? – kérdeztem kicsit hisztisen.

-          Mert hülye vagyok. Szokj hozzá, hogy a pasid egy állat. Ugye még a pasid vagyok? –nézett rám rémülten.

-          Igen. – nevettem el magam. – De még egy ilyen, és esküszöm, hogy agyon csaplak. – nevettem.

-          Rendben. De ne sírj már. Este, hogy megyünk így bálba?

-          Szóval, ha ronda, puffadt szemeim vannak, már nem is kellek? – háborodtam fel.

-          Nyugi, ha ronda, 200 kilós, pattanásos liba lennél, nekem akkor is kellenél. – vágta rá komolyan. – De ismerlek, nem jössz te emberek közé, ha nem száz százalékos a kinézeted.

-          Jó válasz. Szerencséd. – adtam egy puszit neki.

-          Csak ennyi jár? – kérdezte csalódottan.

-          Még meggondolom.

-          Benne vagyok. – mosolygott sunyin.

-          Szóval Paulának kell, megköszönöm, hogy észhez térített. – váltottam témát.

-          Észhez térített? – akadt ki. – Olyan fejmosást kaptam, mint még soha. Azt mondta kitekeri a nyakam, ha ennyiben hagyom a dolgokat, és most finoman fogalmaztam. – tette hozzá.

-          Kimi mit szólnál, ha most visszavonulnánk a hálószobába? – kérdeztem tőle váratlanul.

-          Tessék? – kérdezte döbbenten.

-          Mit nem értesz ezen a gyenge célzáson?

-          Még meg kell szoknom a hangulatváltozásaidat. – tette hozzá, csak úgy magának.

-          Azt is olvastam ám, hogy a békülős szex is nagyon jó. – kezdtem el harapdálni a fülcimpáját.

-          Ezt is abban a női magazinban olvastad? – nyögte

-          Ühüm. – tértem a nyakára.

-          Esküszöm kötelező olvasmánnyá kellene tenni ezeket. – azzal nem bírta tovább, felkapott az ölébe és felvitt az emeletre. A fél napon át szerelmeskedtük.