Jenson Button barátnője?

A Forma1-es pilótát pár napja egy felettébb csinos hölgy társaságában kapta lencsevégre egy fotósunk. Ahogy a képeken is látszik, a híres versenyző remekül érezte magát a titokzatos lánnyal. Vajon a száguldó cirkusz tagjának kiszemeltjét látjuk? Esetleg a hölgy vetett szemet Buttonre?

Nem tértem magamhoz. A négy mondatos cikkecske alatt két kép is díszelgett. Az egyiken a kikötőben voltunk, a másikon már a kávézóban. Mert a „titokzatos, felettébb csinos hölgy” én voltam. Hátulról ugyan – vagy talán direkt? –, így a hátam és a hajam látszott csak. Illetve az, hogy Jens nagyon jól mulat. Igen, volt pár mókás pillanatunk, és én is bedobtam egy-két viccet. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, hogy az a cikk megjelent, és maguk a fotók. Egy nap telt el a hazautunk óta, és az internet már tele van velünk? Eddig csak nagy ritkán olvastam az F1-es versenyzők magánéletéről.

Barátnője… Aki nem ismer engem, tényleg ilyesmit hihet. Az arcom hiányában a koromat nem tudják megállapítani, bár akkor is keringhetnének tovább a pletykák… Jenson egy nálánál jóval fiatalabbal kezd ki, én pedig a pénz és hasonlók miatt vagyok vele.

Nem csak én nem jutottam szóhoz, a lányok is tátott szájjal bámulták a képeket. Végül percek után Kitti szólalt meg.

— A.J., ez te vagy – nem tudtam eldönteni, hogy kérdi-e, vagy kijelenti.

— Igen, én.

— Mondjátok már meg, hogy ki az a bácsi!

— Ő egy autóversenyző, Jaz nagybátyja – Karot még nem sikerült bevezetnünk a Forma1 világába, bár az ügyön már rajta voltunk. De ami késik, nem múlik.

— Tök jó!

— Ja, eddig én is ezt hittem! Milyen oldal ez? – pillantottam a címsorba. Egy igen híres – vagy inkább hírhedt – pletykalap linkjét láttam, amelyről mindenki tudta, hogy rengeteg a hamis hír, valamint a bolhából is elefántot csinál. Ez egy picit megnyugtatott. Így talán nem fogja mindenki elhinni, remélhetőleg nem is sokan látják.

— Azt hiszem, én most hazamegyek. Köszi mindent csajok, a lapokat majd máskor megcsináljuk.

— Ne akadj ki, A.J.! Senki nem olvassa ezt a szennylapot!

— Tudom, csajok, és igazatok van! Csak meglepett. De most tényleg megyek. Bocsi a meghívók miatt!

— Ne viccelj! Bőven ráérünk még!

— Légy jó, majd beszélünk!

— Oké, puszi!

— Puszi! – kísértek ki, és köszöntek el. Hiába volt igazuk, azért mégsem látja magát viszont az ember lánya mindennap a neten ilyen cikkekben. Erre igazán nem számítottam, mikor megismerkedtem Jensonnel. Beszélnem kell vele erről. Kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni. Lehet, hogy dühös lesz. Nagyon. De lehet, hogy csak nevetni fog az egészen.

(zeneajánló a bekezdéshez: http://www.youtube.com/watch?v=E6e3R-aA2LA )

A közel félórás gyalogutat választottam a tömegközlekedés helyett. Otthon nem említettem a cikket, egyszerűen fogtam a korim, és felbuszoztam a központba. Ettem egy melegszendvicset, míg a jégpályára értem. Ott a belépőm felmutatva már engedtek is be. Lepakoltam, felvettem a korit, és már suhantam is a jégen. Hétköznap délután volt, téliszünet, a pálya mégis üres volt, én voltam az egyetlen aki a kűröket rótta. Igazából örültem neki, hisz így nem kellett másokat kerülgetnem, figyelnem a bukdácsolókra, hanem a magam tempójában, kedvem szerint korizhattam a zenére. A ritmusra fordultam, egy-két piruett, ugrás, guggolás… Ami éppen eszembe jutott, és illett a zenére. Észre sem vettem, hogy több, mint két órát töltöttem a jégen.

Másnap sokáig lustálkodtam… volna, ha Hógolyó nem ébresztett volna fel. A mellkasomon toporgott, és apró nóziját arcomhoz nyomta. Álmosan vettem magam mellé a fehér cicát, és fordultam a jobb oldalamra, hátha visszatalálok Álomországba, azonban bármennyire erőlködtem, már túlságosan éber voltam. Így kikászálódva Hógolyó mellől, öltöztem fel, majd az időközben az ágyamon elnyúló macsekot felkapva robbantam le a konyhába, hogy mindketten megreggelizzünk.

A délelőtt folyamán megejtettem egy telefont Jenssel. Meglepődni meglepődött a képek hallatán, azonban nem igazán hatotta meg a dolog. Azt mondta, már megszokta az efféle híreszteléseket, illetve az előítéleteket, így már nem igen törődik velük. Illetve azt is mondta még, hogy ne törődjek vele, ha akarok még találkozni vele, meg kell szoknom a dolgot. Erre hirtelen nem tudtam mit mondani, így poénosan megígértem neki, hogy legközelebb igyekszem nem kiakadni, még annyira sem, mint tegnap. Bár, nagyon reméltem, hogy nem lesz legközelebb…

Teltek a napok, velük együtt a téli szünet is. Eljött a Karácsony, amit Anyuékkal töltöttem, mint minden évben, és el is múlt. Egy hóeséses délután Csengééknél ültünk a gép előtt, és az utolsó simításokat végeztük a meghívókon. Szilveszteri partit rendeztünk, le volt foglalva a hely, megvolt rendelve az étel, ital, és a dj.

— Szerintem jobb a pezsgős.

— Egyetértek!

— Helyes. Akkor még valami?

— Helyszín, dátum, mottó, és közlemény. Minden megvan!

— Akkor nyomtatás. Mennyi kell?

— 35, ha mindkétszer elszámoltam – vigyorgott Kitti.