Reggel igazán korán felébredtem. Gyorsan felöltöztem, majd írtam egy cetlit a lánynak, hogy hová mentem, majd elindultam néhány boltba. Megvettem mindent, ami kellhet, de főleg csokiból és fagyiból raktároztam be. Azok kelleni fognak az ilyen időkben. Hazafelé menet láttam, hogy a szomszéd néni még mindig csúnyán méreget. Bele sem mertem gondolni, hogy mit gondolhat, mivel csak időközönként tűnök fel erre és mindig változó, hogy kivel vagyok és meddig maradok. Mire hazaértem, már Anabell is felkelt. Bár tiltakozott, de addig nem hagytam békén, amíg nem reggelizett rendesen. Miután hajlandó volt néhány falatot lenyelni, elmosogattam. Alig fejeztem be, csengettek. Jane volt az.

-Sziasztok!- jött beljebb és megölelt mindkettőnket.

-Miért jöttél?- kérdezte Bell.

-Éjszaka Ada küldött egy e-mailt, amiben elmondta a dolgokat. Jöttem segíteni.- mosolygott a lány.- Most például itt maradok veled, amíg Ada elmegy és hoz neked néhány dolgot, amire szükséged lehet.

-Rendben leszel?- néztem a lányra. Ő csak bólintott.- Bármi van, hívj!

-Menj csak!- mosolygott rám Jane. Felvettem a kulcsomat és távoztam. Beültem az autómba és először hazamentem. Kimi már nem volt ott.

-Édesem!- jött elém Seb és nyitotta a kocsim ajtaját. Szorosan magához ölelt.

-Mi volt?- kérdeztem és befelé indultam.

-Kimi teljesen kiborult. Le sem tudtam beszélni arról, hogy Ana nem csalta meg. De megígérte, hogy nem fog inni, bármennyire ki van borulva. És mondtam, hogy hozzám bármikor jöhet.

-Olvastad az e-mailt?- kérdeztem, miközben felmentem a hálónkba és elővettem egy kisebb bőröndöt.

-Igen. És teljesen egyet értek azzal, hogy meg kell győzni őt.- ölelte át a derekam pakolás közben.

-Méghozzá gyorsan.- dőltem a mellkasára. Lenézett a szemembe és megcsókolt. Nem tudtam ellenállni, pedig nagyon bennem volt, hogy nem szabad. De nem bírtuk ki. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk előző este. Forrón szerelmeskedtünk egymással. Úgy éreztem, hogy az, ami a barátainkkal történt, mindkettőnket rádöbbentett arra, hogy mennyire szörnyű volt elveszíteni egymást. Kellemetlenül bár, de magára hagytam őt, mikor már csak pihegtünk. Gyorsan letusoltam és visszaöltöztem.

-Kérlek, ne legyen lelkiismeret-furdalásod.- ült fel, mikor kijöttem a fürdőből.

-Csak egy kicsit rosszul érzem magam, mert nem szabadott volna ezt megengednünk most magunknak.- ültem mellé és megcsókoltam.

-Tudom, de rá kellett döbbennünk, hogy nem bírnánk egymás nélkül.- simogatta meg az arcom.

-Átmegyek Kimihez, összeszedem Anabell néhány cuccát. Délután számíthatok rád?- álltam fel az ágyról.

-Majd 4 körül meglátogatom és összeveszek vele egy kicsit. Rami holnap jön az ikrekkel és Kriistával. Ha péntekig nem mozdulunk előre, jönnek a szülei is.- mondta. Még adtam neki egy forró búcsúcsókot, majd mentem Kimihez. Megálltam a ház előtt és megnyomtam a csengőt.

-Igen?- szólt bele egy unott hang.

-Ada vagyok. Bemehetek?- mondtam. Nem felelt, de a kaput kinyitotta. Behajtottam és megálltam nem messze a bejárattól. Nem csengettem, csak benyitottam. A nappaliban ült az egyik fotelben és bámult ki a fejéből.- Hogy vagy?- léptem mellé.

-Hogy lehetnék?- mordult rám.

-Sok mindenben tévedsz.- ültem le a fotelkarfára.

-Kérlek, ne kezdd már te is.- nézett fel rám.- Tudom, hogy te vagy a legjobb barátnője, de nem akarok róla beszélni. Eléggé nagy volt a kiábrándulás. Fáj elveszteni egy szerelmet fél óra alatt.- állt fel. Én is követtem a példáját és elé léptem. Tudtam, hogy amit tervezek, az egy hatalmas baromság, de azt is tudtam, hogy Anabell és Sebastian is megbocsát majd nekem. Belenéztem a szemeibe. Szomorúan bámult engem. Hirtelen előre lendültem és megcsókoltam. Annyira hirtelenül érte, hogy visszacsókolt, de csak egy pillanatra. Én sem akartam, hogy tovább tartson, ezért elváltam az ajkaitól.

-Látod? Képtelen vagy elfelejteni őt. És tagadhatod, amennyire csak akarod, de szereted. Mert ha már nem szeretnéd, nem így csókolnál.- mondtam, majd felmentem a szobájukba és összepakoltam Anabell legtöbb holmiját. Kimi végig figyelte, amit csinálok, majd mikor elindultam, annyit segített, hogy levitte a bőröndöt a kocsihoz. Még csak el sem köszöntünk, szó nélkül hajtottam el. Alig értem a kapun kívülre, magálltam, hogy felhívjam Sebastiant és elmondjam neki, mit tettem. Csak azt remélhettem, hogy megért és nem szakítunk a hülyeségem miatt.