Néztük egymást feszülten.

-          Nem is örülsz nekem?

-          Mit vársz? Ugorjak a nyakadba?

-          Például.

-          Arra várhatsz. Jaime. Ő itt Sándor Alföldi. Az igazi apám.

-          Jaime Alguersuari.

-          Láttalak a TV-ben. Wéber Laura mi? Szóval még a neved is megtagadod.

-          Nincs sok ok, amiért megtarthatnám a másikat.

-          Igazán? A véred vagyunk! – kapta el a karom és szorította erősen.

-          Eressz el! Ez fáj!

-          Eressze el! – Jaime próbált segíteni, de hirtelen egy kopasz pasi jelent meg.

-          Ne akard, hogy bajod legyen belőle. A lányom!

-          Igazán? Nem úgy néz ki! – szólalt meg egy hang mögülünk, majd a hang tulajdonosa kiszabadított egy bal horoggal apám kezei közül.

-          Te? Mit…

-          Jaime, gyere te is.

-          Fernando. Nem kérünk a…

-          Nem érdekel a véleményed kis bika. Gyertek. – Fer behúzott a hotelbe. – Jól vagy.

-          Mit érdekel az téged?

-          Sajnálom. Bunkó voltam!

-          Enyhén szólva. – mondta Jaime.

-          Egy nagy barom voltam, oké! De… sze… kedvellek. Nem akarok bunkó lenni veled. Gyertek. Menjünk fel. A fiúk már elmentek. Kicsit össze tudod szedni magad.

Töprengve Jaime-re néztem. Megrántotta a vállát, majd elindult a lift felé. Felmentünk tehát. Leültem a kanapéra, Fernando pedig hozott egy kis vizet.

-          Már jobb?

-          Sokkal. Kissé megijesztett a viselkedése.

-          Ő az apád?

-          Az igazi. Még jó, hogy elkerültem tőlük. Ki tudja, most mi lenne velem. – raktam le a poharat az asztalra.

-          Hát, nem ismernél minket. – ült le Fer és közém Jaime, aztán átölelt.

-          Jaime. Megkérhetlek rá, hogy magunkra hagynál?

Rám nézett a kis spanyol, hogy akarom e. Bizonytalanul bólintottam.

-          Foglalok szobát. Ha bármi kell, azonnal gyere.

-          Oké. Megyek.

Jaime kiment. Fer és én maradtunk kettesben. Először csak nézett engem. Hirtelen felemelte a kezét és egy hajtincset eltűrt a szemem elől.

-          Ne tegyél, kérlek olyat, ami miatt szenvedek. – néztem a padlóra.

-          Laura. Van pár dolog, amit szerintem tisztáznunk kéne. Őszintén a legjobb.

-          Mi lenne az?

-          Emlékszel Jaime bulijára?

-          Hogyne emlékeznék. Mi van vele?

-          Nos. Tudom kivel töltötted azt az estét.

-          Tudod? Kivel?