16. rész
2010.02.25. 14:36
(Kimi)
Eddig nem nagyon olvastam a bulvár lapokat. Most viszont minden nap néztem. Egy hírt vártam. Vagy legalábbis egy életjelet.
Amikor megtudtam, hogy Zsófia összejött Fernandoval hihetetlen nagy dührohamot kaptam. Nem ittam! Már csak azért sem, mert Zsófival megegyeztünk, hogy addig nem részegedünk le amíg a másik sem. Ez a hatalmi harc, hogy kibírja tovább megtette a hatását és most már csak mérsékeltem iszom. Vagyis, nem voltam már részeg jó ideje. Így másba kellett fojtanom a haragom. Most olyan a házam, akár egy disznó ól. Kéne néhány új bútor.
Eleinte nem érettem, hogy miért vagyok ilyen ideges. A türelmem általában végtelen volt. Viszont, az hogy őket együtt kellett látnom fél éven át! Az már sok volt. Főleg úgy, hogy Fernando félpercenként jött oda hozzám, hogy ne merészeljem elcsábítani a barátnőjét meg ilyenek. Néha, úgy éreztem, hogy én is ugyan így viselkednék Fer helyében, de aztán el kellett hessegetnem a gondolatot. A féltékenység számomra azt jelenti, hogy nem bízok meg eléggé a társamban. A féltékenység amúgy sem valami szép érzés. Én mégis egész álló nap féltékeny vagyok… Fernandora.
- Kimi- lengette meg előttem a kezét Mark.
- Tessék!
- Beszéltem vele- nem kertelt.
- Mikor?- néztem rá.
A házamban voltunk. Pontosabban a kertemben. Ajax boldogan futkározott és már századszorra is megjelölte az összes fát.
- Egy hete- válaszolta Mark, de először nem nagyon tudatosult bennem a mondata.
- Egy hete- néztem rá kerek szemmel- és csak most szólsz?
- Igen!
- De mégis miért?
- Mert meg kellett emésztenem néhány információt.
Megkövültem. És hamarosan hallott is leszek, ha az, az amire gondolok.
- Mark én…- kezdtem volna el de közbe vágott.
- El akartad mondani? Hát ezek szerint kiment a fejedből- nézett rám szúrós szemmel- Bár fel nem foghatom, hogy hogyan mehetett ki a fejedből az, hogy lefeküdtél a masszőröddel.
-…- csak hallgattam. Mit mondhattam volna.
- És most, meg sem szólalsz.
- Mit mondjak?- suttogtam a kérdést.
- Semmit- mondta lemondóan- Ezt megmagyarázni nem lehet.
Ezek után mind a ketten csendben maradtunk. Mind a ketten a gondolatainkba merültünk. Mondjuk az én gondolatom csak egy ember körül forogtak. Illetve egy bizonyos lány körül. Vajon most hol van? Mit csinál? És boldog Fernandoval? Meg kell tudnom.
- Miről beszélgettetek?- törtem meg a csendet.
- Munkáról- muszáj húznia az idegeim?
- És még?- próbáltam kiszedni belőle néhány mondatot.
- Igazából csak munkáról- ezt nem hiszem el.
- És…- akartam áttérni egy másik témára. Hogy pontosítsak Fernando Zsófia témára, de ő megelőzött.
- Szakítottak.
- Tessék?
- Jól hallottad- ment be házba és én követtem. Leült a kanapéra. Először csak álltam, de utána én is leültem mellé.
- Miért?
- Majd kérdezd meg tőle magad!
- Elvállata az állást?- kaptam fel e fejem.
- Még nem!- dőlt hátra a kanapén Mark.
- Akkor miért vagy benne olyan biztos, hogy elvállalja?- néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Nem tudom- rántotta meg a vállát.
- Bevette az ivós sztorit?
- Asszem igen- vakarta meg kopasz fejét Mark.
- És hogyan reagált rá?- kérdeztem izgatottan.
- Nem nagyon figyelt fel arra a pici tényre, hogy „iszol”.
Nem válaszoltam. Amúgy sem tudtam volna mit mondani.
Zsófi ezek szerint elfelejtett. Nem baj! Remélem, elfogadja az állás ajánlatot és akkor majd emlékeztetni tudom. Viszont van egy megválaszolatlan kérdésem.
- Miért szakítottak?
- Hihetetlen, hogy nem vagy képes várni, hogy találkozzatok- ingatta a fejét Mark.
- Miért?- kérdeztem újra.
Mark csak fürkészte az arcom. Gondolom az érzéseimet akarta leolvasni róla. Csak remélni tudom, hogy nem sok sikerrel.
- Fernando megkérte Zsófia kezét- bökte ki és én csak megkövülve vagy éppen babán néztem a szemben lévő falat.
Megkérte? De akkor miért szakítottak? Miért nem mondott igent? Mi történt? Olyan boldogoknak tűntek. És bár a féltékenység mardosott mégis szép pár voltak. Ezt sajnos mindenkinek el kellett ismernie.
Beszélnem kéne valakivel! De kivel?A legjobb barátom több éve meghalt.
|