Vasárnap hazarepültem. Ideje volt már. Hiányzott a jó magyaros ízek. Délután sokat beszélgettünk. A babával szerencsére minden rendben van. Adri persze közben leszedte a fejem, hogy mi a fenéért avatkozok a fiúk dolgaiba. Boci szemekkel persze elintéztem a dolgot. Meg azzal, hogy majd én csinálok vacsit. Este 8-ra ész is lett egy kis bundás kenyér. Bevonultam a szobámba és leültem a gép elé. Átfutottam a híreket, majd zenét hallgattam. A mobilom hirtelen megszólalt. Felvettem.

- Igen? Itt Laura.

- Szia. Minden rendben veled?

- Miért hívtál? És hogy szerezted meg a számom?

- Ez legyen az én titkom. Hogy vagy? A lábad?

- Megvagyok. Kicsit még sántítok, de annak ellenére oké.

- Várom már, hogy ismét láthassalak. Mikor érkezel Barcelonába?

- Valószínű pénteken. Most bocsi, de mennem kell.

- Oké. Jó éjt. Álmodj szépeket.

- Te is Fernando. Szia.

- Csók! Szia.

Mosolyogva néztem a telefonomra, majd felálltam és összeszedtem a tányérokat. Hamar elmosogattam a konyhában. Tamás jött és leült az egyik székbe.

- Adri elaludt?

- El. Elfáradt ma.

- Érthető. Terhes. Várod már?

- Nagyon. Kissé ugyan félek, hogy milyen apa leszek. Nagyon kicsi lesz.

- Én biztos vagyok benne, hogy nagyon jó szülők lesztek. Nem is kívánhatna jobb szülőket, mint titeket.

- És jobb nővért sem. Örülök, hogy itt vagy nekünk.

- Beszélnünk kéne. Adri előtt nem akartam mondani.

- Baj van?

Megtöröltem a kezem, majd leültem az asztalhoz én is.

- Az igazi apám felbukkant. És nem a legkedvesebb volt. Ha nincs Jaime és Fernando, nem tudom mi lenne.

- Bántott?

- A kezem kapta el. Kissé megijedtem tőle.

- Nem csodálom. Ha bármikor felbukkan, azonnal, habozás nélkül hívsz! Értetted?

- Értettem.

Csendben néztem a földet. Ő sem szólt semmit.

- Menjünk mi is aludni. Késő van már. Holnap pedig kitalálunk valami jó kis programot.

- Rendben. Jó éjt! Szép álmokat.

- Neked is kislányom.

Hamar elaludtam. Reggel mikor felébredtem, hirtelen szédülés jött rám és egy szörnyű hányinger. Már csak az hiányzik, hogy valami betegséget elkapjak…