Reggel pakolásra keltem. Fáradtan néztem körbe. Fer rakodta a ruháit vissza a bőröndjébe.

-          Felébresztettelek? Bocsi. Nem akartalak.

-          Semmi baj. Mit csinálsz?

-          Haza kell utaznom. Otthon van pár dolog, amit el kell intéznem. Délután indulok, most pedig kimegyek még megnézni, hogy boldogul Felipe.

-          Értem. Rendben. – dőltem fáradtan vissza.

-          Keljél te is. Öltözni kéne. Neked ma teszt.

-          Tudom és sietek. Adj egy percet.

-          Oké. Adok. – közben elkezdte a takarót lehúzni rólam. A hasamon felhajtotta a pizsit, majd apró puszikat lehelt rá.

-          Ne. Ott csikis vagyok. Fernando.

-          Egy módon állíthatsz le.

-          Hogy? – nevettem már.

-          Elismered, hogy én vagyok a leggyorsabb, legszexisebb és legokosabb férfi ezen a világon.

-          Nem lesz egyszerre túl sok? Nando! Ne!

-          Nem hagyom abba, amíg nem mondod! – haladt lefele.

-          Nekem mennem kell! Nando! – hirtelen fölém hajolt.

-          Ha el tudsz menni így, oké… - hozzám simult…

-          Nando. Miért teszel keresztbe nekem? Így nem érek ki a pályára és engem fognak kirúgni. – nyögtem fel fájdalmasan.

-          Rendben. Ahogy szeretnéd. – szállt le rólam és folytatta a pakolást. Kicsit még feküdtem, majd felkeltem és hátulról átöleltem.

-          Nem vagy nagyon mérges rám ugye?

-          Ugyan kincsem. Teljesen igazad van. Hisz én sem szeretnélek bajba keverni. Szeretlek.

-          Én is szeretlek téged.

-          Nah, de akkor most spuri. Nekem még be kell fejeznem a pakolást. Te meg gondolom le akarsz zuhanyozni, átöltözni. Menj csak.

-          Oksa. Lent megvársz?

-          Meg. 15 perc múlva a kocsimnál?

-          Ott leszek. Puszi addig is.

Hamar lezuhanyoztam, felöltöztem, majd lementem. Fer még nem volt ott. Vártam a kocsinál. Jaime ment a kocsija felé. Megpillantott.

-          Jó körözést csajszi. Én megyek Madridba! Akkora buli lesz!

-          Cseszd meg! Ez nem fair!

-          Muhaha! Dehogynem! Na pá!

-          Pá! Őrült hispán.

Fer, Felipe és Michael jöttek dumálva. Kedélyesnek tűntek. Fer nagyban gesztikulált és a kezével néhányszor a levegőbe suhintott. Ideértek.

-          Szia Laura.

-          Sziasztok. Mizus?

-          Épp sportot tárgyaltunk ki. Na jó. Majd a pályán találkozunk.

-          Jössz velünk Lipe? – kérdezte Fer.

-          Aha. Ha nem probléma.

-          Dehogy az. Hogy van a kisfiad és a feleséged? – indultunk el.

-          Jól. Köszi a kérdést. Megvagyunk. Már szép nagy Felipe is. Imádok vele lenni.

-          El tudom képzelni. – mosolygott rá Fer őszintén. A szemében láttam valamit.

-          És nálad? Nem tervezel egy kis Fernando-t?

-          NEM! Most a munka az első… - ennél a mondatnál minta kicsit megfeszült volna.

-          De nem is akadályoz a munkában. Sőt. Nagyobb motivációt ad!

-          Lehet, de most jelenleg még az anya keresése is gondot okoz. – épp megálltunk egy piros lámpánál.

-          Kösz Fernando. – és kipattantam a kocsiból, majd elindultam gyalog tovább. Pár pillanat múlva elhúztak mellettem a kocsival. Könnyek gyűltek a szemembe, mikor valaki elkapta a karom.

-          Végre kettesben. Most senki nem akadályozza meg, hogy beszéljünk!

-          Eressz el!