Erősen szorította a kezem.

-          Mit akarsz? Ezzel a viselkedéssel azt hiszed szóba is állok veled?

-          Azt hiszem, igen!

-          Tévedsz! Soha nem voltál az apám! Így pedig csak még jobban megutállak! Segítség! – kiabáltam. Épp egy kis étterem mellett voltunk. Pár ember felénk nézett.

-          Rendben. De csak tudd. A lányom leszel, akárhogy is akarod!

-          Persze. Részeg disznó!

Eléggé dühös lett az arckifejezése és meglökött, én pedig az egyik kis asztalnak estem neki, amiről a poharak leestek, eltörtek… Elrohant.

-          Laura. Jól vagy?

-          Sebastian. Persze.

-          Te jó ég. A kezed…

-          Hölgyem. Jól van? – léptek hozzánk többen.

-          Nem bírom a vért. – ekkor Sebi felvett a karjaiba, majd elájultam. A korházban tértem magamhoz. A kezeim be voltak kötözve.

-          Nyugi kislány. Kiszedték a pohár szilánkokat. Minden oké. Túléled.

-          Elmehetek?

-          Azt mondták, amint magadhoz térsz igen.

-          Akkor menjünk. A pályára ki kell érni.

-          Így hogy fogsz vezetni?

-          Nem tudom. Majd megoldom. Menjünk már. – sürgettem.

Kiérve a pályára sokan furcsán néztek rám. Sebi kísért. Azt mondta elkísér a Toro Rosso Motorhome-ig. A Ferrari Motorhome-ja előtt mentünk el, mikor Nando lépett ki Felipe társaságában nevetve. Mikor rám, vagyis a kezemre tévedt a pillantása lefagyott a mosoly az arcáról. Elindult felém. Megszaporáztam a lépteim. Sebi észrevette.

-          Nem akarsz vele beszélni?

-          NEM. Semmiképp.

-          Leállítom. Nem leszel rosszul…

-          Nem. Kösz Sebi. Jövök 2-vel neked!

-          Semmiség.

Beléptem a homeunkba. Franz egyből előttem termett.

-          Hogy a francba képzeli a kisasszony, hogy késik a megbeszélésről? Mégis mi fontosab…

-          FRANZ! Nézd már a kezét! – kiáltott rá Noncsi. – Mi történt?

-          Az igazi apám. Nekilökött egy asztalnak. Poharak is leestek és a szilánkok… - fehéredtem ismét el.

-          Oké. Ennyi elég. Vagy kell még egyéb részlet Franz?

-          Sebastian Vettel vitt be a korházba. Kiszedték a szilánkokat. – fűztem még hozzá.

-          Sajnálom…

-          Semmi baj. Öltözök és mehetünk is a pályára.

-          Tudsz így vezetni csajszi?

-          Megpróbálok. Menni fog.

-          Oké. Én szólok a fiúknak, hogy tegyék készenlétbe.

Öltözés nem ment zökkenőmentesen. A kesztyűt volt a legnehezebb felvenni. Beültem a kocsiba, majd nagy nehezen megfogtam a kormányt.

-          Oké. Mehetsz. Szabad előtted az út.

-          Értettem. Indulok.