Sajnos az orvosom nem volt benn, csak egy másik nőgyógyász. Ő meg kijelentette, hogy nem ad semmilyen gyógyszert. Ezen egy darabig el is vitatkoztunk, majd Seb kiakadt és megmondta a dokinak, hogy ha amiatt elvetélek, mert nem volt hajlandó gyógyszert adni, bepereli és tönkreteszi örökre. Ez már hatott, kaptam egy enyhe, a babára nem káros nyugtatót. Visszamentünk a többiekhez. Még több órán át kellett várakoznunk, mire vége lett a műtétnek.

- Hogy van a vőlegényem?- rohant egyből az orvoshoz Bell.

- A közvetlen életveszély elmúlt, semmilyen létfontosságú szerve nem sérült és ha minden rendben megy, csak órák kérdése és felébred- nyugtatott meg minket.

- Bemehetünk hozzá?- kérdeztem.

- Természetesen. De ne legyen 3 embernél több odabenn- kérte, majd elsietett. Beküldtünk Ramit, a feleségét és Anabellt is. Úgy voltunk vele, hogy rájuk van a legnagyobb szükség. Mi pedig lementünk a kantinba. Mivel édesre éheztem, sütit vettünk.

- El fogsz kényeztetni és gurulni fogok- dorgáltam meg kedvesem.

- Azt mondta a doki, hogy most kívánós vagy és a baba fejlődésének az érdekében mindent meg kell kapnod. És ezen nem vagyok hajlandó változtatni- nyomta a számba a villáját, rajta egy falat sütivel.

- És mi lesz, ha a szülés után rajtam marad egy csomó plusz kiló?

- Akkor kicsit többet fog mutatni a mérleg.

- Örülnék neki, ha komolyan vennéd a dolgot- néztem rá kissé mérgesen.

- Ada, engem nem érdekel, hogy milyen a tested, vagy a hajad, vagy bármi más. Csak az a fontos, hogy őrülten szeretlek. És ez sosem fog változni.

Kissé megnyugtattak a szavai. Jól esett, hogy ennyire szeret, pedig már rengeteg apró baklövést követtem el, mióta velem van. Befejeztük az evést, majd visszamentünk a szobához. Leültünk a székekre. A fejemet Seb vállára hajtottam, ő pedig átölelte a vállam. Ha nem egy kórházban vagyunk és nem kényelmetlen műanyagszékeken ücsörgünk, még meghitt és romantikus is lehetett volna a pillanat.

- Bárcsak minden rendbe jönne!- sóhajtottam kissé fáradtan.

- Minden rendben lesz, kicsim!- adott egy puszit a fejem búbjára.- Nem fogjuk hagyni, hogy vége legyen. Kimi végre boldog volt. És Anabell is. Mi nekik köszönhetjük a házasságunkat, valamivel meg kell hálálnunk.

- Nekem van is egy ötletem.- villanyozódtam fel. Hirtelen jutott eszembe az aduász. Valaki és valami, ami mindent megmagyaráz.

- Miben sántikálsz?- nézett rám komolyan és kissé csalafintán.

- Nagyon szeretnéd tudni, igaz?- ültem fel rendesen és szembefordultam vele.

- Csak azt ne mondd, hogy nem mondod el.- nézett kissé komolyan.

- Nem mondom el, mert nem akarok semmit elrontani. És ez nem garancia a megbocsátásra. Csak remélhetem, hogy Kimi majd megérti, miért tette Bell azt, amit.

- Valamit ígérj meg nekem!- kérte nagyon komolyan, szinte már könyörgően.

- Amit csak akarsz.- simítottam meg az arcát.

- Ne csinálj semmi olyat, ami árthat nektek. És abban a pillanatban, mikor egy kicsit is úgy érzed, hogy baj lehet, szólsz nekem.

- Mi lenne, ha magammal vinnélek, mikor beszélek vele?- vetettem fel az ötletet.

- Nem zavarnék?

- Csak önbizalmat adnál.

- Akkor legyen.- simította meg az arcom és adott egy csókot. Alig váltunk szét, egy orvos és néhány nővér rohant el mellettünk. Majd kijöttek a szobában lévők. Kimi felébredt és azonnal megvizsgálták. Én pedig elmentem megkeresni a nőgyógyászomat, aki azóta már munkába állt.