A szingapúri hétvége nem teljesen úgy sikerült, ahogyan azt mi terveztük. Seb csak a negyedik lett, Kimi pedig a 10. Majd Japánban már sokkal jobb volt minden. A párom nyert, míg Kimi a 4. lett Suzukában. Jött ismét másfél hét szünet, amelyben sok került egy esküvőre is (szerencsére). A nászutat elhalasztották, de tudtuk, hogy akkor jó darabig nem fogjuk látni őket. Brazíliában megtörtént, amit nem akartunk. Jenson lett a világbajnok. Sebastian sportszerűen gratulált neki, de alig tudtam kihúzni a letörtségéből. Nagyon el volt kenődve. De a végén Abu Dhabira teljesen felpörgött és elverte a mezőnyt. Legyen bármi, tudtam, hogy ő lesz a legjobb világbajnok. A reptéren ücsörögtünk, mikor Kimi érdekes kijelentést tett.

- Ez volt az utolsó F-1-es futamom- mondta halkan. Hatalmas szemekkel bámultunk rá.

- Mit beszélsz?- kérdeztem meglepve.

- Valószínűleg elmegyek rallyzni. Ki akarom próbálni magam. És úgy nincs értelme maradni, hogy nem nyerhetek és nem verhetem el Sebastiant- viccelte el a végét.

- Bell, mit mondasz erre?- kérdeztem a lányt.

- Ha ő ezt szeretné, én támogatom- ölelte át a srác vállát.

- Utálni fogom, hogy nem vagy ott és nem hülyülünk együtt- morgott Seb.

- Ne legyél gyerek!- nevetett fel Kimi. – Apa leszel, vagy mi a fene!

- És te?- kérdezett vissza Sebi, miközben az ölébe húzott.

- Nekem van egy teljes hónapom, hogy dolgozzak az ügyön- vigyorgott a Jégember. Még hogy pókerarca van és nem beszél sokat!

- Sok sikert hozzá!- nevettem, majd felkeltem, mert mennünk kellett a gépünkhöz. Elköszöntünk a nászutasoktól és hazafelé vettük az irányt. A hosszú repülőutat egymáshoz bújva aludtuk végig. Mikor hazaértünk, Svájcban is teljesen sötét volt, úgyhogy mentünk aludni. Reggel arra ébredtem, hogy valaki rátámaszkodott a csengőre. Felkaptam egy fürdőköpenyt és álmosan lecsoszogtam a földszintre. Mikor kinyitottam az ajtót, anyámmal találtam szembe magam.

- Kislányom…- mondta, de elakadt a hangja.

- Még szóba állsz velem?- kérdeztem kissé gorombán.

- Apád meghalt szívrohamban- mondta megtörten. Felé fordultam és végignéztem rajta. Talpig feketében volt. Azt hittem, hogy majd jön a fájdalom, a könnyek, de nem… nem történt semmi. Az apám iránti érzéseim kihaltak belőlem. – Már megvolt a temetés is. Én meg akartalak várni, de…

- Nem gond. Jobb, hogy nem voltam ott- feleltem kimérten. – Segíthetek még valamiben?

- Nem, mennem kell. Még annyit, hogy két nap múlva bontják fel a végrendeletét a házban. Ott kell lenned, mert az örököse vagy.

- Majd ott leszek. És… sajnálom- nyögtem ki nagy nehezen. Anya elsírta magát és sietve a kocsihoz ment, amivel el is hajtott. Elgondolkozva mentem vissza a házba. A konyhában ott ücsörgött egy nagyon álmos Sebi. Beleültem az ölébe és odabújtam hozzá. – Mi a baj velem?- kérdeztem egy elég hosszú hallgatás után.

- Nincs veled semmi baj- adott egy puszit. – Mi baj lehetne veled?

- Meghalt az apám, de még csak nem is érzek fájdalmat. Nem érzek semmit- mondtam elmerengve.

- Tönkre akarta tenni az életed. Nem gondolom, hogy bárki felróhatná neked, hogy nem sajnálod azt a férfit, aki a pokolba is behajtott volna, hogy ne essem folt a nevén- simogatta a pocimat.

- Ugye, én sosem leszek ilyen?- kérdeztem kissé gyerekesen.

- Nem lehetsz ilyen, hiszen egy Vettel vagy- vigyorodott el. – És egy másik Vettel van a szíved alatt a méhedben.

- Imádom, hogy ennyire meg tudsz nyugtatni. Szeretlek, Sebastian!- emeltem fel a fejem és megcsókoltam. A csókunk után a kék szemek szinte perzselték a bőrömet. Engem akart, minden porcikájával. Megsimogattam az arcát, amin volt egy kis borosta. Mindig is tetszett, mert így még férfiasabb.

- Mi lenne, ha elmennénk tusolni, meg én meg is borotválkoznék, utána pedig meglátogatnánk Jane-t és Fabian-t?- kérdezte, miközben a talpamra állított.

- Az ötlet tetszik, de semmiképpen ne borotválkozz meg! Nekem így tetszel- adtam neki egy puszit.

- Ha te így szeretnéd…- mosolygott és együtt mentünk fel az emeletre.