Gyorsabban odaértünk a házhoz, mint ahogy azt gondoltam. Kicsit ideges voltam, ahogy beütöttem a kapukódot és behajtottunk. Mikor kiszálltunk, körbenéztem. Semmi nem változott. Minden pont ugyanúgy állt, ahogy akkor, mikor elmentem itthonról.

- Mi jutott eszedbe?- ölelt meg Sebastian.

- Csak az, hogy semmi nem változott- pillantottam még egyszer a kis tóra, majd együtt mentünk az ajtóhoz. Megnyomtam a csengőt, majd vártunk. Anya gyorsan kinyitotta az ajtót.

- Ada!- nézett rám meglepve. Alapvetően a sötét színek domináltak az öltözetében, de már legalább nem feketében volt.

- Szia, anya!- mosolyogtam rá.

- Gyertek beljebb!- állt arrébb és a nappaliba terelt minket.

- Anya, ő a férjem, Sebastian Vettel- mutattam be a mellettem ácsorgó srácot.

- Örülök, hogy megismerhetem, asszonyom!- mondta kedvesem illedelmesen.

- Maradjunk a Rosalindnál, nem vagyok én olyan öreg. És te vagy a lányom választottja, úgyhogy tegeződjünk, hogyha nem esik nehezedre- mosolygott halványan.

- Szívesen- mosolygott most már Sebi is.

- Gyerekek, üljetek már le, ne ácsorogjatok!- szólt ránk, mire leültem. – Hozzak valamit?

- Nincs valami finom sütid? Valami édesre vágyom- pirultam bele, de anya csak nevetett.

- Van egy kis csokis süteményem- ment ki a konyhába és egy pillanat múlva már a kezembe is adta a tálat. – Kívánós korszak?

- Igen- felelte helyettem a kedvesem. – Otthon tele van a hűtő fagyival, a pult gyümölcsökkel, a szekrény meg csokikkal és süteményekkel.

- Ennyire nem vagyok rossz- dorgáltam meg.

- Én nem mondtam, hogy rossz- simította meg az arcom. – Csak felvázoltam, hogy mi van otthon.

- Ne civakodjatok, hiszen nincs rá semmi okotok- kérte anya, mire mi abbahagytuk a vitát. – Inkább meséljetek, hogy miről maradtam le.

Elkezdtem neki felvázolni mindent attól kezdve, hogy eljöttem az eljegyzésemről. Felváltva meséltünk a dolgoktól és a fájó pontokat próbáltuk minimalizálni. De nem hagyhattuk ki, hogy min kellett keresztül mennünk ahhoz, hogy boldogok legyünk.

- Reggel olvastam az újságot és láttalak benne titeket. Elmondhatom, hogy nem látszik rajtad semmi, kicsim.

- Csak tudnám, hogy miből vonták le ezt a következtetést, mert én nem tudom- ráztam meg a fejem.

- Édesem, ezek mindig mindenből kitalálnak valamit. És mi itt, Svájcban eléggé fontos emberek vagyunk, ezért érdekes a magánéletünk- magyarázta anyu.

- De azért mégis nyugodtabb minden, mint Németországban- jegyezte meg a férjem.

- Erről jut eszembe. Kislányom, hol szeretnél szülni?- nézett rám anya csillogó szemekkel.

- Ez egy nagyon jó kérdés volt, mert ezt még nekem sem mondta- pillantott rám kedvesem.

- Olyan helyen akarok lenni, ahol mindenki a közelemben van, de nem tudok dönteni. Mert Svájcban itt vagy te- néztem anyára – meg Jane, Fabian, Bruno és Kimiék, de Németországban meg ott van Seb egész kis családja, akik szintén fontosak nekem.

- Akkor most kételkedsz- jelentette ki Seb.

- Nekem lenne egy ötletem- nézett rám anya.

- Micsoda?- kérdeztük egyszerre.

- Mondtátok, hogy van az a házatok a szülővárosodban- nézett rá Sebire. – Az jutott eszembe, hogy a közelben kereshetnétek egy házat, ahová át tudunk költözni mi, akik fontosak. Én kifizetem, nem fog semmibe sem kerülni a többieknek. Akkor ott lehet veletek mindenki, de nem lesztek egymás terhére. Mert a szülés után gondolom, nem akarsz majd egyből visszajönni.

- Ez hatalmas áldozat- ráztam a fejem. – Nem fogadhatjuk el.

- Kicsikém, végre tehetnék értetek valamit. Még nem is ismerem a férjed családját. Ha máskor nem, de legalább akkor láthatnám őket.

- Maradjunk abban, hogy átgondoljuk, jó?- kérdeztem, még mielőtt Seb beleköt. Egészen délután 4-ig anyunál voltunk, utána hazamentünk, ahol lepihentem, mert fáradtnak éreztem magam. Estére fel is töltődtem energiával, aminek Seb igazán örült, mert az energiáimat rá fordítottam.