Ebéd után picit pihentünk, majd, hogy azért az edzés se maradjon ki elindultunk futni. Úgy döntöttünk, hogy lefutunk a kis tóhoz.

-          Gyere Fer! Lustaság!

-          Nem vagyok az! Csipkedd magad! – és utolért, majd belecsípett a fenekembe.

-          Hé! Gonosz! Menekülj! – futottam utána. Hirtelen megállt, megfordult, én pedig lefékezhetem és pár centivel előtte voltam.

-          Meglepődtél, mi?

-          Áh! Ezért most te viszel! – és felugrottam a hátára.

-          Nekem így is jó.

A tóig értünk, majd hirtelen Fer lement a nagy kövekhez és megfordult. Még erősebben kapaszkodtam belé.

-          Ha beledobsz, esel velem együtt!

-          Akkor ezt most át kell gondolnom, megéri-e vizesnek lenni.

-          Ajánlom, hogy menj vissza a partra! FERNANDO!

-          Vááá! Itt a szörnyeteg! – ugrott hirtelen Fer elé Jaime, mire megijedt, majd mindketten a vízben landoltunk! Nagyokat köhögtem, de Fer is. Bár, én nyeltem a több vizet!

-          Édesem. Azért ez gonosz volt. – ölelte át Icu a kis bikucit.

-          De megérte.

-          Ezért még számolunk Jaime Alguersuari! – feleltem. Közben Fer felállt és kimászott a kőre. Nyújtotta a kezét. Megfogtam, majd felhúzott. Mivel azért nincs még strand idő, mindössze 12 fok, ezért megértitek, miért is didergünk egy igen csöppet.

-          Na jó. Gyertek fel hozzánk. Egy köpésre van innét a nyaralóm. – mosolygott a bikuci angyalin. – Ott át tudtok öltözni meg picit megszárítkozni.

-          Köszönjük, elfogadjuk.

Tényleg hamar felértünk hozzá. És csak hogy tudja, hol is állunk, az előszobában szép nagy tócsákat hagytam. Persze Icu lelkére kötöttem, hogy ma nem fog felmosni. Adtak nekünk ruhákat. Fernek nagyon jól állt a Jaime fajta sportos szerelés. Egy kicsit elbeszélgettünk velük, majd hagytuk a két szerelmes gerle párt. Indultunk visszafele futni. Még egy utca volt, mikor hátra néztem. Fer lemaradt. Odasiettem hozzá. A bokáját fogta.

-          Minden rendben? Mi a baj?

-          Rosszul léptem. Azt hiszem rándulás.

-          Jaj, nagyon fáj?

-          Eléggé.

-          Oké. Gyere. Támaszkodj rám. – belém karolt, majd lassan segítettem neki menni. Eléggé sietni akart. – Nyugodj már le. Ne siess.

-          Oké. De nem akarlak nagyon terhelni.

-          Nem terhelsz. Csak kis lépésekben. Mindjárt ott leszünk.

Mikor hazaértünk a kanapéra leültettem, majd óvatosan segítettem neki levenni a cipőt és a zoknit. Fel volt duzzadva a bokája környéke.

-          Mennyire tudod mozgatni? – fogcsikorgatva megmozdította picit. – Oké. Ennyi elég. Hozok jeget és azért hívunk dokit. Jobban meg tudja mondani mi van.

-          Rendben.

A fagyasztóhoz siettem, közben a mobilom vettem elő. Nem találtam jeges zacsit. Megfogtam tehát a fagyasztott zöldborsót és azt vittem. Jobb, mint a semmi…