(Laura)

Lassan felébredtem. A fejem nagyon fájt és a kezem is. Egy fehér ágyban voltam. Ekkor nyílt az ajtó, majd Fer és egy nővér léptek be. Elmosolyodott.

-          Látja? Már fel is ébredt. Minden rendben Laura?

-          Kicsit szomjas vagyok. – szólaltam meg rekedt hangon.

-          Hozok vizet.

A nővér kiment. Fer leült az ágyam mellé. A kezemre egy puszit adott.

-          Szia. Hogy vagy?

-          Szia. Mint akit beraktak a mosógépbe. Köszönöm. Megmentettél.

-          Nem is mondtad, hogy allergiás vagy a darázs csípésre. Miért ilyenkor kell megtudnom? – tette fel a költői kérdést. Csak megrántottam a vállam.

-          Itt egy kis víz.

-          Köszönjük. – vette el tőle Fer, majd segített picit felülni. Megittam a vizet és már kicsit jobban is éreztem magam.

-          Mikor mehetek haza?

-          A doktor úr még egyszer megvizsgálja, aztán valószínű elengedi.

-          Rendben. Szeretnék már otthon lenni.

-          Bírja ki és pihenjen még. A doktor úr csak 1 óra múlva ér rá.

Bólintottam. Próbáltam visszapihenni. Fer elintézett pár telefont, majd csak ült. A doki bejött.

-          Hogy vagyunk?

-          Sokkal jobban.

-          Mondja csak, magánál volt a közelben az adrenalin injekció?

-          Nem. Csak nyaralni jöttem. Nem gondoltam volna, hogy már most vannak darazsak. – fintorogtam.

-          Laura. Tudja jól, hogy allergiás a csípésükre.

-          Igen, de…

-          Gondoljon bele, ha a barátja nem talál magára, nagyobb baja is eshetett volna. Ha elfogja olyan roham, tudja, hogy végzetes is lehet. – jelzem, közben Fer nagyban bólogatott. Még ő is ki akar oktatni?

-          Tudom, és buta voltam. Tanultam belőle. Te pedig ne bólogass! Doktor úr! Fernando bokája megrándult! Nem kéne ennyit állnia!

-          Ebben igaza van. Megírom a zárójelentést és mehetnek.

-          Köszönjük. – mosolyogtam. Amint kiment a doki Fer durcásan kiöltötte a nyelvét.

-          Gonosz vagy édesem!

-          De így szeretsz te engem!

-          Az nem olyan biztos drága! Az nem olyan biztos… - mosolyogtam sejtelmesen…