- És mikor szeretnél erre sort keríteni? – Kérdezte Catherine.

- Minél előbb, annál jobb. Nekem akár már holnap is megfelel, ha úgy jó.

- Rendben van, ezt túl is tárgyaltuk, a részletekről majd holnap. – Zárta le a témát a srác. A nap, vagyis az év hátralévő pillanatait beszélgetéssel, koktélozással töltötték. Elég sokáig fennmaradtak: már hajnali négy volt, mikor aludni mentek, nem is csoda, csak délután egy körül kezdtek ébredezni. Gyorsan meg is ittak egy kávét, elűzni az álmosságukat, illetve enyhe fejfájásukat, majd egy ebédet is főztek és ettek. Mire ezzel is készen voltak, már délután négy óra volt. Ekkor kezdte el Heikki és Laura tervezni a rajzzal kapcsolatos dolgokat. A nappaliba ekkortájt sütött be legszebben a nap, ezért ezt találták a legalkalmasabb helynek. Miután ezt is megbeszélték, a lány elment átöltözni. Sötétkék selyem köntösében tért vissza a nappali meghitt közegébe. Odasétált a szoba közepére, megölelte legjobb barátját, ezután elhelyezkedett a megbeszélt pózban. Hál’ isten nem sokáig kellett sokáig így maradnia, mert a fiú gyorsan (fél óra alatt) befejezte a művet, utána pedig megkérte őt, hogy menjen vissza felöltözni, míg ő elvégzi az utolsó simításokat a képen. Míg távol volt, Catherine odalopózott a rajzoló mellé, megnézni az eredményt. Csak annyit tudott mondani:

- Ez igazán szép munka! – Pillantott a műre, majd lágyan megcsókolta kedvesét.

- Jól esik az ilyesfajta elismerés. – Csókolta vissza a lányt. Ekkorra vissza is ért Laura.

- Na, mutasd, mit alkottál!

- Egy pillanat! – Mondta mutatóujját felemelve Heikki. Végül odaadta a rajzot neki.

- Azt a k***a!!! Ezt hogy csináltad? Biztos, hogy engem néztél? Ez szebb, mint én!

- Az lehetetlen, mert én végig téged néztelek! Ugye Cathy, ugyanolyan, mint ő!

- Igen, valóban ugyanolyan szép, mint te. Szívem, egyszer rólam is készíthetnél egy ilyet!

- De nem lesz ám olcsó! Komoly árat fogsz érte fizetni! – Mosolygott pajzánul.

- Szegény Cathy! Hogy foghattál ki te is egy ilyen haszonleső pasit!

- Sajnos ez van. Ez az én formám. – Vágott szomorú arcot a brit lány.

- Egyébként köszönöm mindkettőtöknek. De nem csak a rajzot, hanem mindent: hogy elhívtatok, hogy jó programokat szerveztetek, meg a többit.

- Igazán nincs mit. Ezt jól jegyezd meg: Bármi is történik ezután, mi mindig szívesen fogadunk, és melletted állunk. – Mondta Catherine, miközben megölelte.

- Ennek igazán örülök. Olyan jó, hogy vagytok nekem. Mióta elvesztettem a szüleimet, akik az utolsó rokonaim is voltak egyben, még soha nem övezett körül ilyen harmónia és szeretet.

- És azt eldöntötted már, hogy mi lesz veled és Nicoval? – Kérdezte Heikki.

- Azt hiszem, igen. Megpróbálom vele. Nem hiszem, hogy hosszú távú lesz a dolog, sőt, azt sem hiszem, hogy komoly lesz, de legalább nem leszek egyedül, és jól érzem majd magam.

- Élj a lehetőségekkel, vesztenivalód úgy sincsen.

- Hát Cathy, ebben igazad van. Kár hogy holnap már hazamegyek, mert nagyon jól éreztem magam, de azt hiszem, felhívom Nicot, és elhívom magamhoz, megbeszélni a dolgokat.

- Helyes. – Így beszélgettek még egy darabig, majd nyugovóra tértek. Másnap nagyon korán kelt fel hősünk, éppen csak fél ötöt mutatott az óra. Visszaaludni azonban már nem tudott, így játszani kezdett a laptopján minden féle játékkal, amit a neten talált. Egészen 7 óráig, mert akkor mozgást hallott Heikkiék szobájából, ezért úgy döntött, kimegy a konyhába főzni egy kávét. Nem sokára a két álomszuszék is előbújt a szobájából, és megitták a kávéjukat, majd meg is reggeliztek. Laura ezután kitalálta, hogy ő szívesebben közelítené meg gyalog az utat a reptérig, mert szeretne kicsit nosztalgiázni. Barátai figyelmeztették a hidegre, de őt ez nem érdekelte, mert szerette a hűvöset. Így aztán hárman elbaktattak -7 fokban a repülőtérig. Szinte észre sem vették a hőmérsékletet, olyan jól elvoltak a séta közben. Kényelmes tempóban, 25 perc alatt kiértek. Beszélgetni már nem jutott sok idő, inkább csak elköszönni. Laura sikeresen hazaért a csomagjaival együtt, értesítette is a barátait erről, majd Nico Rosberg számát kezdte tárcsázni, aki második csengésre fel is vette…