A lift és felém sietős léptekkel közeledett Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok Schumacher! Elképedve és zavartan léptem oldalra, bár a liftben amúgy is rengeteg hely volt.

— Hello! – köszöntött.

— Jó estét! – nyögtem ki nehezen.

— Földszint? – kérdezte mosolyogva, mire csak lesütött szemmel bólintottam. A szemem sarkából láttam, amint megnyomja a gombot. Az ajtó becsukódott, és megindultunk.

— Michael Schumacher – nyújtotta kezét. Egy pillanatig csak néztem rá.

— A.J. Károlyi – fogadtam el végül.

— Kísérőként jöttél? – mosolygott továbbra is. Bizonyára roppantul élvezte a helyzetet.

— Igen. Jensonéként.

— Áh, te vagy a megtalált unokahúg?

Döbbenten bámultam rá, még előbbi zavaromról is elfelejtkeztem. Értetlenségem kiülhetett az arcomra, hisz Herr Schumacher válaszolt kimondatlan kérdésemre.

— Nem mindenki tud rólad, egyike vagyok a beavatott keveseknek. Jenson mesélt rólad! Ugye a sajtóra fel vagy készülve?

— Oh. Igen, fel, de remélem, nem lesz annyira rossz!

— Majd meglátjuk! Mindenestre a kezdet mindig nehezebb. Ne add fel néhány gonosz mondat miatt!

— Rendben! Köszönöm a bíztatást! – mosolyogtam a pilótára. Első benyomásra szimpatikus volt.

— Kései vacsorára indulsz?

— Igen, Jessékkel a hallban találkozunk. Nemrég érkeztem.

— Nos, akkor jó étvágyat kívánok és jó szórakozást is! Örültem a találkozásnak, bizonyára még találkozunk! – köszönt el, leérve.

— Enyém a megtiszteltetés, és sok sikert hétvégére! Viszlát! – szóltam még utána, mikor ő tovább haladt a recepció felé, aztán leadva a kártyát még intett nekem. Közben egy padlótól plafonig érő üveg mögött megpillantottam Jenséket, épp intettek, így megindultam feléjük, majd leültem.

— Kivel ismerkedtél meg?

— Schumacherrel – válaszoltam vigyorogva, miközben kézbevettem az étlapot.

— Na, igen, ő tud közvetlen lenni. Milyennek találod?

— Szimpatikus – erősítettem meg Jens megállapítását. – Azt hiszem, én halat eszek – mondtam végül. Pár perc múlva mindhárman leadtuk a rendelést – az enyém rántott heck, hozzá sült krumpli és narancslé –, aztán végigbeszélgettük a vacsorát.

— A.J., holnap a szabadedzésre is jössz?

— Tízkor, ugye? Biztos, hogy lenézek.

— Akkor mehetünk együtt, aztán velem töltöd a délelőttöt. Aztán mehetünk várost nézni, vásárolni. Mit szólsz?

— Te jó ég, mit vállaltam két nővel? – dramatizált Jens.

— Jól hangzik.

— Akkor, kilenckor reggeli – köszönt el Jess, mikor a szobámhoz értünk.

— Jó éjt!

— Neked is!

— Szia!

A kölcsönös köszönés után sóhajtva léptem a táskámhoz. Végül pizsamát és törölközőt elővéve léptem a fürdőbe, hogy letusoljak, a holnapi ruhám kérdését reggelre halasztva. Mély levegőt véve, fülig érő szájjal húztam magamra a vékony takarót, és merültem álomba.

A telefon csörgésére ébredtem. Csukott szemmel tapogattam ki a mobilt, és nyomta ki raj az ébresztőt. Semmi kedvem suliba menni, inkább visszamerülnék az álmomba, annyira jó volt. Sóhajtva ültem fel, és próbáltam kidörzsölni a szememből az oly’ szép álmot, miközben az ablakon át a tengert néztem. Várjunk csak! Mikor került Magyarországra tenger? Ezek szerint mégsem álmodtam! Az arcomon széles vigyor terült szét, ahogy az ágyból kipattanva ismét kitártam az ablakot. Már most meleg volt. Nyolc óra lévén – ekkorra állítottam a telefont este – megmostam az arcom, majd visszatérve a szobába beágyaztam, közben pedig egy zenecsatornára kapcsoltam be a tévét. Ezután a bőröndhöz lépve kezdtem kutatni a ruhák között. Jessicával valószínűleg egész nap menni fogunk, így valami kényelmes ruha kell, a melegre tekintve lenge. Ugyanakkor bizonyára jó pár pilótával is fogok ma találkozni, és nem akartam túl kihívó sem lenni első látásra. Mire mindezt végiggondoltam, beletelt vagy tíz percbe, közben pedig a megfelelő ruhákat is megtaláltam egy farmer rövidnaci és egy sárga spagetti pántos felső személyében. Felöltöztem, megfésülködtem, a hajam egy csat segítségével feltűztem, majd elraktam a tegnapi ruháim, amiket este csak leraktam a kanapéra. Kilenc előtt úgy tíz perccel kikapcsoltam a tévét, becsuktam az ablakot, feldobtam egy kis sminket – szemceruza és színezett ajakápoló –, aztán felkapva a fehér balerinacipőm és ugyanilyen színű tornazsákom, amin a Hungaroring pályarajza ékeskedett, majd megindultam a lift felé. A felvonó előtt azonban már voltak. Egyiküket rögtön megismertem, hisz tegnap volt szerencsém megismerni. Michael Schumacher egy fehér pólót és egy piros rövidnadrágot viselt, a mellette álló fiú szintén fehér pólót és krémszínű rövidgatyót. Mindkettőjük fején McLarenes baseball sapka díszelgett.

— Jó reggelt! – küldtem feléjük egy mosolyt, mikor melléjük értem.

— Hello, A.J.! Mondtam, hogy még találkozunk! –a mosolygott Michael is. – Tegeződjünk, rendben?

— Benne vagyok! – válaszoltam letörölhetetlen vigyorral. A mellette álló csapattársa megköszörülte a torkát.

— A.J., ő Nico Rosberg.

— Szia! – nyújtotta Michael előtt a kezét, amit megráztam.

— A.J. Károlyi. Örvendek!

— Szóval ő az! Mit szólnál, ha mi is tegeződnénk?

— Örülnék neki! – mondtam. Közben beléptünk a liftbe, és megindultunk.

— Hogy aludtál?

— Mint a bunda! Ki is esett, hogy itt vagyok, így sikerült megint meglepődnöm – nevettem.

— Meglepetésben gazdag hétvégénk lesz – nézett rám Michael, s én megértettem, mire céloz.

— Nem akarok szenzáció lenni! Különben is, már mindenki tud rólam, nem? – nyafogtam egy picikét.

— Ez nem igaz. Például a csapatból csak mi ketten tudjuk, Nico azért, mert elmondtam neki. De itt csak hat csapat van elhelyezve, kettő a mi szárnyunkban, a többiek a keletiben. Így azért elég nehéz titkot tartani, nem?

— De, csak… nem szeretném, ha az emberek első látásra, esetleg hallomásra ítélnének.

— Az első benyomást nem tudod elkerülni! Reggelizel? Ülj hozzánk! – invitált, miután bólintottam a kérdésre. – Jensonék majd csatlakoznak hozzánk.

— Nem baj? Úgy értem, a csapatok közti átjárás…

— Ugyan! Hisz egy nagy család vagyunk!

— Az autókról nem beszélünk. Ez mindenki érdeke, és amolyan közös megegyezés – magyarázta Nico, miközben az asztalok felé tartottunk, és udvariasan kihúzta nekem a széket.

— Köszönöm. Szóval haverkodni lehet, értem.

— Jó reggelt! Mit parancsolnak? – érkezett a pincér, alighogy leültünk.

— Hozzon kontinentális reggelit! – mondta Michael helyettünk.

— Na, és jössz holnap a szabadedzésre? – kérdezte Nico.

— A délelőttire igen. Aztán lehet, hogy szétnézünk a városban Jessicával.

— Magyarországon maradsz?

— Nem költözöm. Leérettségizem, aztán egyetemre megyek a média szakmában.

— Nem is jössz több futamra? – kérdezte Nico kicsit meglepve.

— De, csak nem mindre. Legközelebb valószínűleg csak nyáron.

— Akkor viszont mindig, ha szeretne. Sziasztok! – érkezett meg nagybátyám, és Jess, illetve Lewis Hamilton.