Már nagyon fáztam az átvizesedett ruhában, de próbáltam csak a célra koncentrálni, és arra, hogy ha túl vagyunk a küldetésen, rengeteg előnyre tehetünk szert a gépek elleni háborúban. Ahogy a csapatra pillantottam, ők se tűntek valami lelkesnek a kényszerút miatt. Nehéz volt így koncentrálni a lehetséges veszélyekre, de mindenki a legtöbbet hozta ki magából.

Szinte a semmiből bukkant elő az úgynevezett ezüsthernyó, amik a gépek földalatti szemei voltak. Szerencsére nem sokáig volt lehetősége fürkészni minket. Érdekes mód már a csapat nagyobb része elhaladt mellette mire érzékelte a csatorna falának mélyedésébe rejtőzött gép az érkezésünket. Can csak a szokásos ezüst csillogást érzékelte a szeme sarkából, de rögtön fel is mérte a helyzet veszélyét, így szó nélkül, ha lehet ilyen mondani egy kiborg hidegvérével fordította a plazma fegyvert a cél irányába miközben fejével minimális fordulatot tett, hogy még hamarabb ki tudja iktatni a nem várt „jövevényt”.

A többiek, köztük én is csak a plazma jellegzetes szisszenésére lettünk figyelmesek. Rögtön a hang irányába fordultunk magunk elé emelt fegyverekkel. Can nyugodtan csak annyit mondott:

-          Ezüsthernyó.

Ettől a megnyilvánulásától éreztem én azt a rossz érzést, ami rám tőrt, ha csak megláttam ezt a srácot. Ha szélsőségesen akarnám megfogalmazni: egy kiborg nyugodtsága veszett el benne. Persze tudtam, hogy kizárt dolog, hogy gép legyen, és örülnöm kellett volna, hogy ilyenre is képes, de valahogy mégis zavart a jelenléte. Nem gondolkodtam tovább, inkább reagáltam Can kijelentésére:

-          És ahol egy van, ott többnek is kell lennie.

A többiek nem túl lelkesen bólogattak. Gyors pillantást vetettünk a térképre, és gyorsabbra fogtuk a tempót. Elértünk egy feljáróhoz, amikor is dönthettük, hol fogjuk tovább folytatni az utunkat.

- Én már nagyon mennék a felszínre.- kezdtem.- Ott legalább látom, hogy merről jöhet az ellenség.

- Én viszont maradnék lent. Egy ezüsthernyóval csak könnyebben el tudunk bánni…és itt van Can hihetetlen jó megérzése is…- vélekedett Blaise.- Már ha lehet véleményem.- tette hozzá és kérdőn nézett rám.

Én próbáltam mosolyogni rá. Pier is a felszín mellett voksolt, Chidori is, így Blaise és Can le lett szavazva. Elégedetten néztem rájuk. Aztán kiosztottam a feladatokat. Pier és én mentünk fel terepszemlére addig a többiek lent vártak és elhelyezték Chidori vezényletével a C4-eseket, minden eshetőségre felkészülve.

Mikor arrébb toltam a csatorna fedelét langyos levető csapott az arcomba. Furcsa mód a szokásosnál is melegebbnek éreztem. Bár be kell vallani én még ilyen közel nem jártam egy kiborg gyárhoz sem. Minden csendesnek tűnt. Kimásztam és guggolva maradtam, majd mikor úgy ítéltem meg, hogy biztonságos intettem Piernek, hogy jöhet ő is.

Egy romokkal teli utca két törmelék halma között értünk felszínre, így eléggé védve érezhettük magunkat. A közelben, ami kb. 500 métert jelentett nem voltak egyszintesnél magasabb házak, így ki lehetett zárni a fölülről érkező támadás lehetőségét. Bár az elmondások szerint a Hunter killerek tömeges megjelenésére lehetett számítani, amik a gyárhoz szállították az alkatrészeket és az alapanyagokat, illetve a kész egyedeket vitték tovább.

Az órám szerint még egy óránk volt a szokásos járatok megérkezéséig. Szerencsénk volt, hogy Nettinek sikerült elkapnia ezt az „adatcsomagot” és dekódolnia. Ebből aztán szinte mindent megtudtunk a gyár működéséről.

Pier az egyik, én a másik mesterséges dombot kezdtük el megmászni. Mikor felértünk, nem lepett meg minket a látvány. Egy-egy kiborg járőr sétált a domb tövében. Gyorsan visszamásztunk és megosztottuk egymással a látottakat. Úgy véltük, mivel a viselkedésük ezeknek a gépeknek nagyon is kiszámítható volt, így a váratlan meglepetésekkel fogjuk összezavarni őket. Gyorsan visszamentem a csatorna lejáróba és előadtam az elképzelésünket. Így már csak Blaise és Can maradtak lent a csatornában. Chidori előkereste a villanó gránátot. Mi fedezékbe hózódtunk, illetve olyan helyet kerestünk magunknak, ahonnan szemmel tudjuk tartani az eseményeket.

Chidori eldobta a gránátot, az pedig egy pillanatra nappali világosságot hozott a két domb közé. Ha ez nem, akkor semmi nem vonzza ide a két járőrt.

Nem is kellett sokáig várni a két kiborg megjelenéséig. Pier és én a legészrevétlenebbül próbáltunk a hátuk mögé kerülni, és a velünk szemben lévő gépre tüzelni. Én az AK-val ő pedig a plazma fegyverrel. Egy pillanatig semmi nem történt. Majd az előttem lévő gép tüzet nyitott a másik domb tetején álló társára. Mivel onnan érzékelte a támadást, és azzal nem foglalkozott, hogy ki is adta le a lövéseket. Most is pontos volt. Halálosan pontos. Így Pier előtt csak egy olvadt fémtömeg borult a földre. Gyorsan fedezékbe vonult, így tettem én is. Majd Chidori tüzet nyitott a megmaradt gépre.

A második lövéssorozattal ártalmatlanította is. Ekkor jelent meg Blaise a csatorna feljárójában, és nem értettük, mi oka volt neki erre. Majd rögtön utána Can is előbukkant. Most már sejtettük, hogy nagy lehetett a baj odalent.

A két srác futni kezdett minél messzebb a lejárattól, miközben Blaise Chidori felé kiáltott.

- Chidori a C4-eseket!- szólította fel.

A lány sebtében lecsatolta az időzítőt az övéről és Blaise felé dobta. A srác reflexszerűen kapott utána a levegőben, de a talaj ingatag volt a lába alatt így nem sikerült elkapnia az időzítőt. Blaise pillanatokra leblokkolt. Mivel én voltam a legközelebb a földön landolt időzítőhöz gyorsan kaptam utána. Majd miközben még egy utolsó pillantást vetettem a célra megnyomtam a gombot, és villámgyorsan a földhöz tapadtam.

A hatalmas erejű robbanás mintha fel akart volna tépni a földről, ahogy a lökéshulláma tovaterjedt. Gondoltam, Chidori biztosra akart menni, mikor ennyi C4-et helyezett el a csatornában. Mikor elhaladt a hullám, gyorsan felkeltem, mármint a képességeimhez mérten gyorsan, mert a robbanás ereje kissé lelassított.

Tekintetemmel a többieket kerestem. Blaiset pillantottam meg először, aki a hátán feküdt. Rossz érzésem támadt. Gyorsan mellette teremtem. Csukott szemekkel feküdt a hátán. Automatikusan kerestem meg a pulzusát a csuklóján. Életben volt. Megráztam a vállát, ő pedig pislogva nyitotta ki a szemét. Kérdőn nézett rám.

- A frászt hoztad rám!- mérgelődtem és bosszúsan néztem rá. Eddigre már a többiek is mellénk értek.

Blaise próbált felülni, de látszott rajta, hogy nehezére esik. Segíteni akartam neki, de nem engedte.

-          Makacs!- szóltam rá.

-          Tudod, te milyen hatása van ennyi C4-nek?- kérdezte kikelve magából.

-          Éppenséggel tudom, mert én még közelebb voltam a csatornához!- csattantam fel én is.

-          Csönd!- szólt ránk Pier.

Megszeppenve néztünk rá.

-          Mint két óvodás. - jegyezte meg.- Mindenki megvan?- kérdezet már szelídebben.- Akkor folytatjuk az utat!