Az első kérdés. Túl szép volt, hogy sokáig igaz legyen. Nagy levegő, és nyugalom! Jens előtt szólaltam meg.

— Bizonyára remek sztori lenne az álnok magyar lány esete, azonban ki kell, ábrándítsam, miattam nem fog több fizetést kapni! Évekig kutattam a családom után, és boldog vagyok, hogy ilyen kedves, szerető emberekre találtam. Mert ezt már ilyen rövid idő után is tudom! Ha nem hiszi, csináltassa meg a DNS-tesztet még egyszer! – válaszoltam higgadtan, mosolyogva, és a riporter felé nyújtottam a karom, mintegy jelezve, hogy állok elébe a vérvételnek. Erre nem tudott mit válaszolni. Gondolom, nem ilyen reakcióra számított. A szemem sarkából láttam, hogy Jenson is csak néz rám. Én közben rendületlenül tovább mosolyogtam a kamerákba.

— Köszönjük, ennyi volt! – kapott észbe nagybátyám, majd maga előtt terelve próbált a riporterek gyűrűjéből szabadulni, azonban lerázhatatlannak tűntek. Ekkor támadt egy mentő ötletem. A motorhome bejáratában a szerelők ültek, és beszélgettek, élükön Frankkel. Odakiáltottam neki, mire rögtön felkapta a fejét, engem keresve a tömegben. Mikor megtalált, és felfogta a helyzetet, a többiekkel együtt nyomult közénk és az újságírók közé, egyfajta élőválaszfalként, hogy mi el tudjunk menni. Meg akartam köszönni, azonban nem tűnt jó ötletnek a cikkéhes riporterek közelében maradni, így Jessicáékkal egyetemben én is a gyors elszivárgás mellett döntöttem.

A hotelbe való visszaút nyugodtan telt, Jenson és Jessica is elismerően beszéltek a visszavágásomról, aminek igazán örültem. Az étteremben megebédeltünk, aztán Jens indulhatott is vissza a pályára, így elbúcsúztunk.

— Jess, nálad a kártyám, ugye?

— De még mennyire!

— Nos, akkor érezzétek jól magatokat, és azt vesztek, amit akartok! De azért ne essetek túlzásokba! – kért, aztán elköszönve beszállt a Volvóba, mi pedig Jess-szel megindultunk Bahrein szívébe egy igazi, csajos délután elé nézve.

Az egész délutánt vásárlással telt el. Egyik butikba be, majd ki, a másikba be. Majd kezdődött elölről. Rengeteg ruhát néztünk meg, tucatnyit próbáltunk fel, és néhányat meg is vettünk. De nem csak ruhaboltba mentünk be, hanem ajándék- és dísztárgyakat árusító üzletekbe is. Az egyikben régi könyvek, medálok az ország nevével ellátott különféle használati- és dísztárgyak voltak. Egy másik fa-, porcelán- és üvegdíszeket árult.

— A.J., nézd csak! – hívta fel a figyelmem egy üvegtárgyra. Egy hal volt, mely a konnektorba bedugva különböző színekkel világította meg a benne felszálló buborékokat. Mindez teljesen üvegből.

— Ez nagyon szép!

— Igen, tényleg az! – helyeseltem, közben észrevétlenül megnéztem az árát.

— Jess, nem kellene mennünk? Hat óra!

— Hat? Akkor tényleg ideje indulnunk! Fogunk egy taxit, rendben? – láttam, amint egy búcsúpillantást küld a dísz felé, és elmosolyodtam. Tudtam, hogy megvan a jó ajándék. A kocsiba beszállva még megnéztem az utca nevét, illetve a boltét is – még szerencse, hogy angolul is ki volt írva. Reméltem, hogy fél óra alatt nem felejtem el. Ezt úgy próbáltam elkerülni, hogy néha elismételtem magamban. Kb. negyed óra alatt értünk vissza a szállodába. A szobába érve leraktam a csomagokat, és elkezdtem helyet szorítani a bőröndben, illetve lerakosgatni az új szerzeményeket. Úgy tíz perc múlva kopogás riasztott ki gondolataimból. Az épp kezemben lévő ruhát lerakva nyitottam ajtót… Sebastian Vettelnek!

— Szia! Zavarok? – leesett állal bámultam rá, ahogy kisfiúsan nézett rám.

— Hello! Nem, nem igazán.

— Akkor esetleg bemehetnék? Kellene egy jó búvóhely Horner elől! – pislogott rám hatalmas szemekkel. Búvóhely? Mit követett el? Lehet, hogy valami hatalmas bűnt, márpedig én nem szeretnék gyanúba keveredni!

— Hát… gyere! – hívtam be mégis. Kissé idegesnek tűnt, és kétmásodpercenként pislogott a lift felé. Félre álltam az útból, majd becsuktam az ajtót.

— Ülj csak le! – mondtam, mire lehuppant a kanapéra.

— Nagyon hálás vagyok! Sebastian – nyújtotta a kezét.

— A. J.

— Tudom. Igazán szépen ráztad le az újságírót délelőtt! – dicsért meg.

— Köszi – pirultam el. – Elmondod, miért menekülsz a főnököd elől? És miért pont hozzám?

— Öhm… - most ő vörösödött fülig. – Szóval… egy feladat miatt.

— Feladat? – néztem nagyot. – Mármint, nem csináltál meg valamit?

— Pont az, hogy megcsináltam!

— Akkor tényleg nem értem!

— Fogadtunk a fiúkkal. Ne légy mérges, de a „menekülés a főnök elől” csak kifogás volt. Valójában hozzád kellett bejutnom – vallotta be lesütött szemmel.

— Fogadtatok, hogy beengedlek-e? – néztem rá értetlenül. Az érzelmek még várattak magukra.

— Abban, hogy bemerek-e kopogni! Magyarázta gyorsan. – Illetve, hogy beengedsz-e… Hogy elhiszed-e a mesét. De az már másod értékű! – úgy nézett rám, mint egy óvodás, aki rossz fát tett a tűzre, és ezt tudja is, és most próbálja minél szebben előadni tettét.

— És mi a fogadás tárgya?

— Egy üveg pezsgő, és a vasárnapi bulin két szám – válaszolt készségesen.

— Két szám?

— Karaoke buli lesz. A vesztes énekel. – magyarázta. – Te is jössz a partira, nem?

— Hát, nem tudom. Hétfőn megyek haza, szóval akár…

— Gyere! Jó buli lesz!

— Majd még meglátom.

— A fogadásra nem szólsz semmit? – kérdezte óvatosan. Sóhajtottam.

— Nézd, Sebastian. Egyelőre nem tudom, hogy dühös legyek, vagy nevessek, ezen az ostoba és gyerekes hülyeségen. – mondtam teljesen őszintén.

— Én a másodikra szavazok! – na, erre már kitört belőlem a nevetés, Sebastian is elmosolyodott. A vidám pillanatot újabb kopogás zavarta meg. Kérdőn néztem új ismerősöm felé, miközben elhaladtam mellette, azonban ő megvonta a vállát. Az ajtóban Jenson állt.

— Mi a jókedv oka? – kérdezte. Betessékeltem, s kinéztem a folyósóra. Üres volt.

— Sebastian fogadott a pajtásaival, hogy be mer-e kopogni hozzám – magyaráztam a helyzetet.

— Szia Jenson! És A.J.! Csak Sebi!

— Hello Bastian! Ezek szerint te nyerted meg?

— Igen- vigyorgott kisfiúsan a srác. Aranyosan festett szőke, kócos hajával, és kisfiús vigyorával.

— Lökött Kölyök! – szidtam le, és ledobtam magam mellé. – Jens, miért jöttél?

— Megkérdezni, hogy milyen volt a délután. Illetve, találtál-e valamit?

— Gondolom, Jess már elmondta, hogy remekül éreztük magunkat. Erre bizonyítékaink is vannak – mutattam a vásárolt ruhák felé. – Valamint igen, megtetszett neki egy üvegdísz, aminek elfogadható ára van, ha jól értettem meg a feliratot.

— Az csodás! Esetleg arra is megkérhetnélek, hogy vedd meg?

— Naná! Majd Sebi Babyt elcipelem, cserébe a menedékért – nevettem, mire az említett rémült és értetlen szemeket meresztett rám.

— Én aztán nem megyek vásárolni! – nyögött fel.

— Ejnye, hát így kell meghálálni a jóságomat?

— Tudtam, hogy nem kellene fogadnom! – temette arcát a tenyereibe, mire Jensonnel kitört belőlünk a nevetés.

Este még Jenson adott pénzt az ajándékra, majd Sebivel kiegészülve, együtt mentünk le vacsorázni. Ott a Kis Német bemutatott a csapattársainak, illetve igazoltam, hogy Sebastian nyerte a fogadást. Picit mintha elment volna a kedvünk. Vacsora után – mely közben kegyesen felmentettem a Lökött Németet a vásárlás alól – a szobába visszatérve befejeztem a pakolást, előkészítettem a holnapi ruhám, aztán letusolva bújtam ágyba és egy kis tévézés után átléptem Álomországba.

Reggel ismét a telefon csörgésére ébredtem. Újra kinyitottam az ablakot, majd beágyazás után vonultam be a fürdőszobába, hogy elkészüljek. Egy fehér minit vettem fel, narancssárga, V nyakú rövid ujjúval, és piros papuccsal. Hozzá egy napszemüveg, és az előző nap vett fehér Dior táska.

Nyolc óra körül, a reggelinél találkoztam Jensonnel és Jessicával, akik Lewis-zal egy asztalnál ettek, így csatlakoztam hozzájuk.

— A.J., tényleg nem jössz ki a szabadedzésre? – kérdezte Jess, mikor az autóba készültek beszállni.

— Nem, inkább sétálok egyet, ti menjetek csak! Ebédnél találkozunk!

— Rendben. Akkorra Apa is megérkezik.

— Sziasztok! – megnyugodva fújtam ki a levegőt, majd egy taxit fogva vitettem magam a tegnapi bolthoz. Kértem a sofőrt, hogy várjon meg, majd beszaladva megvettem a halat, amit Jess tegnap kinézett, aztán már kocsikáztam is vissza a szállodába. Az egész nem tartott fél óránál tovább, sőt! A hotel előtt kifizettem a fuvart, majd kezemben a nagy dobozzal, óvatosan indultam be, közben imádkozva, nehogy valaki belém jöjjön.

Imám azonban nem lelt meghallgatásra! Egy, a bejáraton kiszáguldó srác szabályosan belém rohant, én pedig megbillenve vesztettem egyensúlyomat, és ejtettem el a dobozt. Az utolsó reménysugaram is elszállt, mikor hallottam a csörömpölést.