Lágy szellő fújta az arcomat, miközben a padon ültem s próbáltam nem gondolni semmire. A nap fényesen sütött, szinte beburkolt a délután melegével.

Szerencsére senki nem zargatott, így élvezhettem volna a csöndet, békét, nyugalmat. De ez a béke túlságosan csendes volt nekem. Nem ehhez voltam szokva.

Könnybe lábadó szemem a földön előttem heverő virágokra, virágcsokrokra tévedt. Minden bánatom okozóira.

                                                           --------------

A tükörbe pillantva megláttam a kipirult arcomat, amin éppen kidagadtak az erek az erőlködéstől, csorgott róla a verejték. Szóval egyáltalán nem vagyok jó hangulatban. Mondjuk nem csoda, mert éppen a szülőszobán vagyok.

-          Hol van a férjem? – kiabáltam éppen a nővérrel. – Megjött már?

-          Még nem. – felelte rendíthetetlen nyugalommal. -  Most pedig rendesen vegye a levegőt kérem, úgy, ahogy a terhestornán tanították.

-          Nem! Addig, amíg ide nem ér, nem veszek levegőt! – durciztam be. – Megígérte, hogy itt lesz és nincs itt!

-          De már biztosan úton van! Kérem vegye rendesen a levegőt! – a nővérkénél biztos beakadt a lemez. – A fájások úgyis egyre gyakrabban jönnek….

-          Kimiiiiiiii!!!! – ordítottam el magam.

-          Noncsi, biztos vagy benne, hogy pont Kimit akarod ide behívni? – kérdezte a mellettem álló Sötét Lyuk.

-          Ha nem lennék benne biztos, nem kérném, hogy jöjjön be! – néztem rá dühösen.

-          Akkor szólok neki. – majd elengedte a kezemet és kiment a párjáért. Aki halálra vált arccal be is jött.

-          Iceman! Most szépen eltepersz a reptérre és ha hazaért a drága jó férjem, rekordsebességel ideszállítod!!! MEGÉRTETTED?? – kérdeztem tőle vasvillaszemekkel és meg is fenyegettem a mutatóujjammal.

-          Igen. De nem lenne jobb, ha inkább Rob menne érte? – kérdezte. – Ő talán jobban le tudja majd csillapítani.

-          Őt miért kellene lecsillapítani?? Én szülök és nem ő! – fakadtam ki. – Sőt, megmondhatod neki, hogy addig nem szülök, amíg ide nem ér! Visszatartom! – majd a térdeimnél fogva összeszorítottam a lábaimat. – És te mész érte, mert te vagy a leggyorsabb!!! Vitának helye nincs!

-          Értettem! – szalutált Kimi majd egy puszit nyomott Bene arcára és röhögve távozott. Visszahanyatlottam a párnára.

-          Ha jön egy újabb fájás, tegye a … - kezdte újra a nővérke, de ismét leállítottam.

-          Nem értette, hogy mit mondtam? Nem szülök, amíg Fernando nincs itt. PUNKTUM! – dobbantottam egyet az ágyon.

-          Rendben. De azért én itt fogok állni, hogy nehogy a földre csusszanjanak a babák. – jelentette ki a nővér pókerarccal.

-          Felőlem! – rántottam meg a vállam. – De amíg Fer ide nem ér, úgysem szülök! Majd meglátja!

-          Azért ha nem bánja szólok a Dr Matthisnak. – tájékoztatott, majd távozott.

-          Rendben. Ő legalább meg fog érteni! – nyújtottam a nővérre a nyelvem, míg ő becsukta az ajtót.

-          Te meg próbáld meg felhívni azt a spanyol bikát, mert már kezd elfogyni a türelmem! – adtam ki az utasítást Benének. – Beszélni akarok vele!!!

-          Okés, máris tárcsázom. Csak nyugodj meg! – kérte mosolyogva. Talán én voltam ilyen vicces??? Nem tudom mi vicces lehet egy vajúdó nőn! – Kicseng! Szijja Fer! Merre jársz? Noncsi már nagyon hiányol!

-          Az nem kifejezés! – kiabáltam bele a beszélgetésbe mérgesen. Nevetést hallottam a vonal túlsó végéről. Nem egyet, kettőt. Kinevet engem??

-          Rendben, megmondom neki! Puszi, Siess! – ezzel Bene letette a telót. – Nyah. Szóval kb. 10 percre vannak a kórháztól. – nem szóltam egy szót se. – Mi az, nem is örülsz? – elfordítottam a fejem. – Most megsértődtél valamin?

-          Kinevettek! – kezdtek el a könnyeim potyogni. – Hallottam! – erre a Sötét Lyuk nemes egyszerűséggel kiröhögött.

-          Atyaég, ha én is ilyen hisztis leszek a szülésnél, légyszi vágj hozzám valamit!

-          HISZTIS? ÉN HISZTIS? – hördültem fel, pont amikor jött egy újabb fájás. Egy nagyon nagy. – AÚÚÚ!