3. fejezet
2010.04.21. 15:07
Szerencsére este 7 felé már végeztünk is mindennel. Feltöltöttük a konyhát minden szükséges élelmiszerrel, amire a hétvége folyamán szükség lesz, a pultot is rendbe tettük, úgyhogy holnaptól gőzerővel belevethetjük magunkat a munkába.
Sue volt olyan kedves és visszavitt a szállodába. Egész jól összebarátkoztam vele és a még velünk tartó Jeanne-al és Rosette-el. Út közben elmeséltem nekik nagy vonalakban, hogy milyen afférban volt részem, ők meg nagy szemeket és hatalmas mosolyokat meresztettek rám.
- Hát kislány, kösd fel a bugyidat! – nevetett ki Rosette. – Ha egyszer a mi spanyolunk a fejébe vesz valakit, előbb-utóbb becsábítja az ágyába.
- Azért ne ijeszd el! – legyintette meg viccesen Jeanne. – Bár az igaz, hogyha nagyon bejössz neki, akkor nem fogsz menekülni!
- Köszi lányok a bíztatást! – fintorogtam. Nem tetszett ez a stílus. Egy világ akart összedőlni bennem, hogy a kedvencem ilyen tuskó.
- Megérkeztünk. – zárta le a beszélgetést Sue, amint kecsesen leparkolt a Kempinski mélygarázsában.
Végre magamra csuktam a szobám ajtaját és elterültem az ágyon. Másra sem vágytam, csak egy forró fürdőre és egy kiadós alvásra, meg egy kis vacsorára természetesen. Éppen túl voltam a pancsin és a vacsin, már épp lefekvéshez készülődtem, amikor kopogást hallottam az ajtón. Nagy nehezen magamra kaptam a fürdőköpenyemet és odavonszoltam magam a nyílászáróhoz.
Amikor kinyitottam az ajtót, nem várt dolog történt: nem állt ott senki, csak egy levélke hevert a küszöbön.
Felvettem és elolvastam.
„ Hanna Baby!
Tudom, hogy te is kívánsz engem, úgyhogy ne játszd meg magad! Gyere le a szauna-részlegre és ott megmutathatnánk egymásnak néhány dolgot…
Fernando „
Na ez már mindennek a teteje! – gondoltam magamban. Hogy merészel ilyeneket írni nekem? Talán nem voltam elég világos délután? Most omlott össze bennem minden, amit eddig Fernandoról hittem.
Gyorsan a telefonhoz mentem és az ügyeletet tárcsáztam.
- Jó estét, az 401-es szobából telefonálok. Kérném, hogy a szaunában tartózkodó fiatalembernek vigyenek le egy vödör jeget. Szüksége lesz rá! Köszönöm! – tettem le a kagylót, majd gonosz mosollyal az arcomon tértem nyugovóra.
Másnap reggel viszonylag korán, reggel 9-re kint voltunk már a motorhome-ban a lányokkal. Sunyi tekintetekkel néztek rám, hogy volt-e már valami az este a spanyol machoval. Gyorsan elmeséltem a történteket és hogy, hogyan hűtöttem le a kedélyeket.
- Ugye tudod, hogy ezzel olajat öntöttél a tűzre? – kérdezte Sue. – Minél nehezebben kapható a „vad”, annál értékesebb Fernek a zsákmány.
- Marha jó. Ti hogy állítottátok le? – kérdeztem már paprikás hangulatban. Ekkor egy hang szólalt meg mögöttem.
- Úgy, hogy bebújtak az ágyamba. – szorította meg Fer a kezemet és maga felé fordított. – Hanna, Hanna, ezt te sem fogod megúszni. – tolt a falhoz és már az arcomon éreztem a forró leheletét. – Még egyszer nem rázol le! – suttogta a fülembe, majd amilyen hirtelen ott termett, olyan hirtelen el is tűnt.
- Basszus. – csak ennyit tudtam mondani. – Ez így nem fog menni. Valahogy le kell állítanom ezt a srácot.
- Nem lesz könnyű dolgod… - közölte Rosette kíméletesen. – Nagyon be van indulva.
Szorgalmasan telt a napom, nem vitás. 9-től egészen este 8-ig kint voltunk a büfében, mindaddig, amíg valakinek a csapatból szüksége lehetett egy kis frissítőre vagy némi ételre. A lányokkal megbeszéltük, hogy együtt megyünk haza, de ők már előbb elmentek átöltözni, én megcsináltam a napi zárást. Amikor mindennel végeztem én is átvedlettem és a parkoló felé indultam.
Viszont ott, a renault-os helyeken már csak egy kocsi állt. Fernandoé. A lányok sehol sem voltak. Idegesen néztem szét, ezt Nando is észrevette.
- Nos, gondolom kell egy fuvar… - kezdett el kajánkodni.
- Hol vannak a csajok? – kérdeztem felháborodva.
- A szállodába küldtem őket. Azt mondtam nekik, hogy mi együtt fogunk elmenni. – nézett a szemembe eme kétértelmű mondat közepén.
- Marha jó. Szia! – köszöntem neki, majd otthagytam. Eldöntöttem, hogy elgyalogolok a HÉV-ig, és úgy megyek fel Pestre. Szerencsére volt nálam pénz.
- Most hova mész? – kérdezte a spanyol.
- A HÉV-hez.
- De az km-erekkel arrébb van… - vigyorgott rám.
- Tudom. Párszor már megtettem ezt az utat. Szia. – mondtam neki, majd kisiettem a kapun. Ő bepattant a kocsijába és elkezdett követni.
- Ugyan már cica! Ne játszd meg magad…. – szuggerált a kocsiból is. Eleresztettem a fülem mellett. – Gondolj bele, mi mindent csinálhatnánk együtt.
Annak gyilkosság lenne a vége. – jegyeztem meg szárazon. – Keressél más háló társat mert engem nem fogsz megdugni. Vagy a nagy Fernando Alonso már csak ilyen stílussal tud magának partnert szerezni? – kérdeztem meg, majd ráfordultam arra a földútra, ahová már nem tudott kocsival követni.
|