Izgatottan bámultam a kezemben lévő cetlire. Többször egymásra pislogtunk Renivel, hogy biztos ez-e az a ház, amit megnyertünk. Nos, a cím stimmelt, úgyhogy már csak be kell mennünk.

-          Laura, ez aztán nem semmi! – ámult Reni velem együtt. Csodálkozva nézett körül a környéken, a házat is vizslatva. – Ezentúl tényleg itt fogunk élni?

-          Hát nagyon úgy tűnik! – vigyorogtam rá. – Gyerünk, kezdjünk el bepakolni a kocsiból, holnap jönnek a bútorok!

A nevem Kiss Laura. 24 éves vagyok, fél éve végeztem el az egyetemen a kommunikáció és média szakot. Ott ismertem meg a legjobb barátnőmet, Dér Renátát. Szintén 24 éves és volt benne elég kurázsi ahhoz, hogy velem költözzön Svájcba.

Ugyanis részt vettem egy több európai egyetemen folyó nyereményjátékon, aminek az volt a főnyereménye, hogy Svájc Baar nevű városkájában kap a győztes egy házikót. Nos, ez a szerencsés én lettem.

Sokáig őrlődtem, hogy eladjam-e vagy legyek-e bátor és merész, változtassak-e lakhelyet. Kedvenc zizzent barátnőm unszolására úgy döntöttem, hogy belevágok a dologba. Volt némi spórolt pénzem, ami két-három hónapra elég lesz a fenntartásra, de minél előbb munkát akartam találni.

Valami pörgős, járkálós- utazgatós melóra vágytam, ami csak úgy ontja magából az élményeket! Reméltem, hogy itt megtalálom a számításom.

Mindenesetre izgatottan feküdtünk le aludni, a tök üres házban. Még semmi nem volt benne, csak 2 matrac, amin kényelmetlenül hánykolódtunk másnap reggelig.

-          Jóóó reggelt! – vágtam a még szundikáló Renihez egy párnát.

-          Ezt nevezed te jónak? – fordult morogva a másik oldalára. – Hagyjál aludni!

-          Dehogy hagylak! 1 óra múlva itt vannak a bútorszállítók! – kuncogtam. Teljes eksztázisba estem, hogy ma végre elkezdhetem berendezni a saját házamat.

-          A fene a korán kelő belükbe! – ült fel kissé hisztisen Ren. – Legalább reggelizzünk előtte valami finomat!

-          Hát, ha neked a csoki megfelel…

-          Boldogsághormon? – csillant fel a szeme. – Jöhet. Minden mennyiségben.

Miután fejenként 1-1 tábla csokit sikeresen elfogyasztottunk, megmosakodtunk és felöltöztünk, már 9 óra lett. Egyből hallottuk a bútorszállító kocsik duda-szóját a feljáróról.

Innentől kezdve nem volt megállás, egész nap ide-oda pakoltuk a bútorokat, bepakoltuk a ruháinkat, könyveinket, kicit-kacatjainkat. Beüzemeltük az elektromos gépeket, úgymint: mosógép, mikró, mosogatógép, tv, házimozi rendszer, számítógépek, hifik, hűtők és még ezernyi mást.

Este nyolc körül már csak arra volt erőnk, hogy végre rendesen lezuhanyozzunk és bedőljünk az ágyba, alukálni egy nagyot. Egy darabig rendben is ment a dolog, de utána a szomszédban kissé hangosan kezdett el szólni a zene. Mintha valaki este 11-kor kezdett volna nekiállni bulizni.

Fáradtan támolyogtam ki a konyhába és lehuppantam az egyik bárszékre. Reni már megelőzött és most karikás szemekkel nézett rám.

-          Most már tudjuk, hogy miért pont ezt a házat adták nyereményként! – zúgolódott, de ezt most teljes mértékben megértettem. – A szomszédunk egy marha nagy tahó lehet!

-          Nyugi Reni! – próbáltam kicsit csitítani, bár belül én is forrtam a haragtól. – Még fél órát adunk nekik, aztán átmegyünk rendet tenni. – bólintott egyet, majd a konyhaasztal fiókjából – ki tudja hogy került oda? – egy stoppert vett elő.

-          Ennyire azért nem kell rákészülni! – vigyorogtam rá. Ő csak komolyan bólintott egyet, hogy de igenis szükség van erre.

Gondolom mondanom sem kell, nem bírtuk kivárni a fél órát. A buli igencsak kezdett odaát elharapózni: az udvaron üvegeket vágtak földhöz, kint is megcsinálták a zenét, így még jobban áthallatszott minden. Ráadásul a férfi résztvevők hangosan énekelgettek. Kórusban. Borzasztó volt!

Egy bizonyos pontnál felpattantam a székről és úgy ahogy voltam, mezítláb, hálóruhában – ami egy topból és egy bugyiból állt – elkezdtem átvágtatni a szomszédba.

-          Lauuuuu!!! – kiáltott utánam Reni, de nem vártam meg. Eléggé fel lettem paprikázva ahhoz, hogy a nem túl magas kerítésen átvetődjek a szomszédba és a népes férfitársaság elé toppanjak.