-          Hoppácska! – kiáltott fel egy részegnek tűnő, barna hajú srác. Valahonnan nagyon ismerős volt. – Kimster, te hívtál csajokat? Nem úgy volt, hogy ez egy kanbuli?

-          Kanbuli? – kérdeztem vissza. – Hol látsz te itt kanokat? Itt csak részeg faszok vannak, akik kissé eláztak!

-          De attól még a faszok jók valamire… - vigyorgott rám a kissé illuminált állapotban leledző, jelenleg az egysejtűek szintjét is alig-alig megütő férfi.

-          Akkor vonulj félre és verd ki. – vetettem oda pimaszul.

-          Ki vagy te, szépségem? – jött oda egy másik hím egyed.

-          A te jó édes öreganyád! – morgolódtam, majd meglátva hangosító berendezés zsinórjait.

Odamentem és kirángattam őket a konnektorból. Egyből elhallgatott a zene, mire az összes srác felém fordult. Még azok is akik eddig nem vettek észre. A hangosítóból is kirángattam a zsinórt és két kezembe fogva elindultam hazafelé.

Hirtelen egy szőke srác állta el az utamat.

-          Hellóka! Te mégis mit képzelsz? Hova sétálsz a kígyómmal? – vont kérdőre. Nem tűnt részegnek.

-          Kígyóddal? – asszem kicsit meglepődtem. Sehol sem láttam kígyót. Egy gúnyos mosoly jelent meg a szája szélén.

-          Azokra a zsinórokra célzok.

-          Áhh! Szóval te vagy a házigazda! Az újdonsült szomszédom! – mértem végig mérgesen. – Kicsit hangosak voltatok, nem gondolod?

-          Nem. – felelte pökhendien. – Szokj hozzá, mert nálam majdnem minden nap ilyen parti megy. Ha nem tetszik, el lehet költözni!

-          A francokat! – toppantottam, de nem kellett volna. Egy kisebbfajta sziklába vertem bele a lábikómat. Az én drága lábikómat. – AÚ! – jajdultam fel, mire a szőke nevetve lenézett a lábamra. Szerintem, akkor fogta fel, de én is, hogy mégis milyen hiányos az öltözékem.

-          Na jó, maradhatsz… - mért végig újra és újra kajánul. – Van egy rúd a szobámban, ha gondolod táncolhatsz rajta… - vigyorgott szemtelenül. Ekkor a kerítés túloldalán ácsorgó barátnőm felé fordultam.

-          Reni! – kiáltottam oda neki. – Ezeket kapd el! – mondtam, majd odadobtam neki a kábeleket. Sikeresen elkapta őket. A szőke jégkék szeme szinte villámokat szórt. – És most, ha megbocsátasz, mennénk aludni. Ugyanis egész nap pakoltunk és hulla fáradtak vagyunk!

-          Nem mész te sehova! – fogta meg a karjaimat. – Azonnal adjátok vissza a kábeleimet! BULIZNI AKARUNK!

-          És az minket miért érdekeljen? – kiáltott vissza a kerítés túloldaláról Ren. – Ha esetleg legközelebb előre szólsz, felkészülünk rá!

-          Teljesen meg vagy zakkanva? Miért kellene bármiért is előre szólnom?

-          Talán mert nem te vagy az egyetlen ember a földön? – kérdeztem a szemébe nézve.

-          Kimici! – jött oda a másodjára megismert srác. – Mégis mi a fenét csinálsz?

-          Ez a csaj szabotálni akarja a bulinkat! Ellopta a kábeleket. – forgatta a szemeit Kimici. Felnevettem.

-          Kimici? – vihogtam. – Hát ez roppant férfias! Kb. annyira mint egy tál zabkása! – egyre jobban rázott a nevetés, főleg, hogy a szőke teljesen elpirult. A haverja kezet nyújtott.

-          Szia, Toni vagyok! Toni Vilander! – nevetett rám.

-          Szia Toni! – mosolyogtam rá negédesen, de a figyelmemet közben teljesen elvonta a Kimici kertkapuján belépő két férfi. Már ha férfinak lehet hívni őket. – Atyaúristen! Mi ez, idióták gyülekezete? – kuncogtam hangosan, mire Toni és az ismeretlenül is ismerős szőke is a kapu felé fordult.

Annyira elhűltek a látványtól, hogy a szőke herceg még engem is elengedett. Ugyanis egy szőkésbarna illetve egy sötétbarna hajú srác közeledett felénk. Mindketten rózsaszín pólóban, fecske-nadrágban. A szemüket pedig hatalmas, szinte a teljes arcukat befedő, szív alakú napszemüvegekkel takarták. Roppant elmés, így az éjszaka közepén. Kíváncsi vagyok, hogy a valóságban is ilyen sötétek?

-          Rob! Sebi! – kiáltott oda az elsőnek megismert barna hajú srác. – Ez nem transzvesztita show! – röhögte ki a haverjaikat. Velük nevettem, de a pillanatnyi figyelmetlenségüket kihasználva, visszaslisszoltam a kerítésen át a mi térfelünkre. Renivel nevetve futottunk be a házba és zártuk be az ajtót magunk után. Röhögve dőltünk le a kanapéra.

-          Nem lesz unalmas itt az élet, az biztos! – nevetett hangosan a barátnőm.

-          Szerintem sem! – helyeseltem rendületlenül vigyorogva. – Csak tudnám honnan olyan ismerős a szőke srác, meg a többiek közül is néhány! – sóhajtottam. Reni meglepődve nézett rám.

-          Te tényleg nem tudod, kik ők?