Nem válaszolt, csak a nyakamba borult zokogva. Így nem kérdezgettem tovább, hanem behúztam a házba, becsuktam az ajtót és a nappali felé tereltem szegénykét. Odabent jó meleg volt, a két törpe a két kiscsajjal foglalkozott. Épp azokban a mózeskosarakban voltak, amiket tőlük kaptunk. Leültünk a kanapéra és átöleltem síró barátnőmet.

Pár perc múlva kicsit megnyugodott, már nem zokogott, de azért még folydogáltak a könnyei.

-          Bocsi, hogy így rád törtem, de már nem bírtam tovább egyedül. – mondta, s közben megtörölte a szemeit.

-          Ne hülyéskedj már! – forgattam a szemeim. – Tudod, hogy rám mindig számíthatsz, ha van valami baj. Elmondod mi a gond?

-          Kimi szakított velem. – jelentette ki nemes egyszerűséggel.

-          Mi a fasz? – csúszott ki a számon. – Na de miért??? – kissé felháborodtam. Nem kicsit, nagyon. – Pár napja még semmi baja nem volt! Az ebéden is látszott, hogy odáig van érted!

-          Igazából pont azon az ebéden zavarodott meg.

-          Ezt meg hogy érted? – elég értetlen képet vághattam, mert egy apró mosolyt csaltam vele az arcára.

-          Akkor kezdett el azon gondolkodni, hogy lehet, hogy korai még nekünk ez a dolog. Hogy ennyire komolyan vesszük egymást. Elbizonytalanodott. – hajtotta le a fejét Betti. – Nem tudja, hogy készen áll-e a családalapításra. Azt mondta, hogy szeret, de fél ettől az érzéstől.

-          Ez a csökött agyú vodkamatyi!!! Hát kerüljön csak a kezeim közé, az biztos, hogy nem ússza meg szárazon! – háborodtam fel teljesen. – És így szakított veled? Ezzel a kurva rossz dumával?

-          Igazából nem mondta ki a végleges szakítást, csak szünetet kért és hogy ne lógjunk folyton egymás nyakán. – nagyon szomorú volt, de meg tudtam érteni.

-          Ezt nem gondoltam volna róla! – huppantam vissza a kanapéra, ahonnan az előbb pattantam fel a belém költözött ideg miatt. – Addig meg amíg nem találkoztok, vígan éli a világát? Mi van, ha egyszer „véletlenül” lefekszik valakivel? Vagy most egyáltalán beszéltek telefonon vagy valahogy?

-          Nem, 2 napja egy szót sem váltottunk. Ahogy eljöttünk tőletek, ezt megbeszélte velem és lelépett.

-          Otthagyott egyedül a házában? – ez egyáltalán nem vall Kimire. Valami gyanús itt nekem, de nagyon.

-          Aha.

-          Akkor holnap átmegyünk és szépen elcuccolsz tőle! Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de az a bunkó nem érdemel meg téged! – néztem rá szigorúan.

-          Tudom. El is hoztam minden holmimat. – válaszolta, s újra elkezdett sírni.

-          Itt maradsz nálunk! Ez nem is kérdés! Szobánk van elég és neked most rám van szükséged! – öleltem meg újra. Lassan eltolt magától.

-          A legjobbat még nem is tudod. – sóhajtott fel.

-          Mi lenne az? – kérdeztem halkan.

-          Tudod, most kellene a legboldogabbnak lennem. Mert amivel annyi ideje próbálkoztunk, összejött végre. Gyereket várok. – pityergett tovább.

-          Azt a magasságos….. – dühödtem be újra egy másodperc alatt. – Gratulálok! – adtam neki két hatalmas puszit. – Annyira örülök, hogy végre te is anya leszel! Hogy valóra válik az álmod!

-          Na igen… Emiatt én is rettentő boldog vagyok… De… - újra elkomorodott.

-          De nem hitted volna, hogy ez lesz a dolog vége. – simogattam meg a karját megértőn. – Megértelek. Úgy látszik meg vagyunk áldva, de nagyon. Ha kiderül, hogy gyereket várunk, mindig történik valami szörnyűség. – gondoltam vissza a saját terhességem elejére. – Na de most tegyük félre egy kicsit a gondokat. Ha így áll hozzád, Kimi nem ér annyit, hogy ennyire kiakadj miatta! Menjünk, terítsünk meg és vacsizzunk.

-          Rendben. Menjünk.

Kb este 11-re végeztem minden teendővel. Vacsoráztunk egy finomat, rendbetettük a konyhát, majd a kis ikerpárt is megetettem. Utána pancsiztunk egy finomat, de látszott rajtuk, hogy az apukájukat nagyon hiányolják. Olyan kis aranyosak voltak, ahogy pancsikoltak a finom meleg vízben! És komolyan mondom, mintha azzal szórakoztak volna, hogy fröcskölik egymást! Sokat nevettem rajtuk.

A pancsi után bevittem őket a szobájukba és énekeltem nekik, ringattam őket, amíg el nem aludtak.

Ahogy az alvó arcocskáikra néztem, hihetetlen nyugalom szállt meg. Lényem minden porcikájával éreztem őket, lehet, hogy hülyén hangzik, de így van. Nagyon szeretem őket. A pillanat tökéletességét csak az tudná fokozni, ha Fernando is itt lenne velem…

Lassan visszatértem a földre, így bekapcsoltam a babafigyelőt és a szobánkba vonultam. Bene már előbb lefeküdt, így zavartalanul vehettem elő a mobilom és felhívtam a spanyolomat.

-          Szijja Fer, bocsi, hogy zavarlak! – köszöntem neki.

-          Kicsim! Ennyire hiányzom? – nevetett bele a vonalba.

-          Részben. – hűtöttem le a kedélyeket, hallottam, hogy a többiek is ott vannak körülötte, mivel kiröhögték.

-          Lehet, hogy megkopott a vonzerőd pajtás. – hallottam Robert dörmögését.

-          Erre azért ne vegyél mérget Rob. – kuncogtam. – Mondjátok csak, az a balfék is veletek van?

-          Milyen balfék? – hökkent meg Fer.

-          Szerintem rám célzott. – jelentkezett be Kimi is. – Jól sejtem?

-          Igen! – fújtattam egyet a telóba. – Mégis hogy képzeled ezt a dolgot? Csak így elhajtod magad mellől Benét? Mégis mi a fasz bajod van neked?? Elittad az agyadat ember?

-          Köszi a kedves szavaidat. – morogta bele a telefonba, míg a többiek síri csendben voltak.

-          Szívesen, máskor is! Megtudhatnám, hogy mégis mit képzelsz magadról? Miért ejted pofára azokat, akik szeretnek? Normális vagy?? – emeltem fel a hangom.

-          Szakítottál Bettivel? – kérdezte meg Mark döbbenten. – De miért?

-          ÁÁ, szóval annyi bátorság sem volt benne, hogy elmondja nektek. De a miértre én is kíváncsi vagyok! – dühöngtem ki magam.

-          Ez egyfajta próba. Hogy mennyire bírjuk egymás nélkül, hogy tényleg olyan fontosak vagyunk-e a másiknak, mint amennyire hisszük! – darálta el gyorsan az elméletét.

-          Te tiszta hülye vagy! – rikácsolta Szabus is. – Noncsi, mi van Bettivel?

-          Nálunk van. Kiköltözött annak a baromnak a házából, akit nem kívánok nevén nevezni. Fer, remélem nem gond, ha egy ideig nálunk fog lakni… - kérdeztem meg a férjemet is.

-          Dehogyis! Addig marad, ameddig csak akar. Mi pedig majd kezelésbe vesszük Kimit, emiatt egy percig se aggódj. – hallottam a hangján, hogy nagyon dühös.

-          Ugyan már! Most minek fújjátok fel ezt az egészet? Betti is egyből ment hozzád sírni? Mondhatom ez szép. – csattant fel Kimi is. Pár percig csend volt mindkét oldalon.

-          Tudod, neki te vagy élete szerelme. Ezek szerint nem vagy a legjobb választás, de hát ez van. És minden normális ember ki lenne borulva, ha úgy érzi, hogy az az ember, aki a másik fele volt, minden ok nélkül elhagyja. Magára hagyja, mint egy elhasznált ruhadarabot. Ilyenkor pedig a barátokra számíthat leginkább. De minek is magyarázom ezt neked? Úgyse fogod fel. Egy jégcsap van a szívedben. Szánalmas vagy Kimi Räikkönen. – fejeztem be a mondókámat hidegen, majd megszakítottam a hívást.