Sue röhögve küldött hátra a raktárba, hogy csináljam meg a hét eleji leltárt. Örültem neki, hogy ezt a feladatot kaptam, mert így legalább tudtam egy kis zenét hallgatni és nem is voltam szem előtt. Szóval pár táncmozdulat is belefért. Éppen az egyik kedvenc számomat üvöltettem, minimál hangerőn és énekeltem a szöveget (http://www.youtube.com/watch?v=Y6W4aTv4rJk  ) , amikor tettem egy hirtelen fordulatot és megláttam az ajtóban toporzékoló, még mindig tiszta víz Fernandot.

Arckifejezéséből ítélve iszonyatosan dühös volt, de ahogy a produkciómat nézte – kicsit hosszabb ideje gondolom, mivel kis tócsák képződtek körülötte – nem tudta eldönteni, hogy üvöltsön vagy röhögjön.

Végül elkezdett nevetni, majd amikor már eléggé kifulladt a röhögéstől, hozzám vágtatott, magához húzott és elkezdett velem szambázni. A csípőjét és ezáltal az altestét is szorosan hozzám nyomta, éreztem a merevedését. Nem mertem a szemébe nézni, de ő cselekedett helyettem: két keze közé fogta az arcomat és belenézett a szemembe, így táncoltunk tovább. Egyszerűen képtelen voltam neki ellenállni.

Hirtelen elengedett és hátrébb lépett. Ismét gúnyosan mosolygott rám.

-          Csak hogy tudd, mit veszíthetsz. – mondta magabiztosan, majd távozott. Pihegve ültem le egy karton ásványvízre és próbáltam magamhoz térni.

Kb. 1 órával ez után a kis incidens után már végeztem is a teendőimmel, legalábbis a raktárban, így visszamentem a főnökasszonyhoz.

-          Nahát, már végeztél is? – kérdezte Sue meglepődve.

-          Igen. Mi a további program mára? – érdeklődtem a további teendőkről.

-          Gyors voltál. Felvetted a tempót. – nevetett rám, majd folytatta. – Kb. még 3 órát kell itt lennünk és kiszolgálni a többieket. Utána visszamegyünk a szállodába, és szabad program van egészen holnap reggel 10-ig, amikor is munkába kell állnod. Arra a kis időre pedig állj be pincérkedni.

-          Értettem! – szalutáltam neki játékosan, majd felvettem a kis köténykémet és vártam a vendégeket.

Szép nyugisan telt a maradék idő, bár amikor bejött a büfénkbe néhány Miss Picsa kategóriájú Red Bull lány, hát megélénkült a forgalmunk. Látni lehetett, ahogy a szerelők, menedzserek, ilyen-olyan hímnemű beosztottak beszállingóznak a büfébe és a lányok körül somfordálnak. Bár ők ügyet sem vetettek rájuk, gondolom a nagy vadakra mentek. A pilótákra.

Akik nemsokára meg is érkeztek.

Látható volt, ahogy Giancarlo ügyet sem vetve rájuk az egyik legeldugottabb asztalhoz vonul és lecsücsül. Intett egyet nekem, úgyhogy elindultam felé. Fél szememet Feren tartottam és láttam, ahogy felméri a „terepet”. Látszott, hogy meg volt elégedve a felhozatallal. Somolyogtam magamban rajta, de valamiért – ki tudja miért – bántott is a dolog.

-          Szijja Fisico! – köszöntem az olasznak egy hatalmas mosollyal. – Mit hozhatok?

-          Egy, nem! Két üveg buborékos ásványvizet kérnék, mert ki vagyok tikkadva! – majd huncut mosollyal nézett rám. – De ha lehet, ne a nyakamba szolgáld fel! – erre hangosan elnevettem magam, majd mindenki felénk fordult. Fernando ölni tudó tekintettel nézett kettősünkre.

-          Ugyan, azt a kiszolgálási módot csak a kivételesen hülyéknek tartom fent. Máris hozom az innivalót. – tettem hozzá kacarászva és a vizekért indultam.

-          Fisi rendelése volt az utolsó dolgod a mai napra. – közölte Rosette mosolyogva. – Mára végeztél is.

-          Ohh, köszi. Akkor majd a hotelben talizunk. – búcsúztam el, majd éppen indultam volna, amikor Jeanne utánam szólt.

-          Noncsiiiii! – kissé hangos lett, de hát ez van. - Figyi, este elmegyünk bulizni egyet, jössz te is? – nem gondolkodtam sokat a válaszon.

-          Természetesen! Nem hagynám ki semmi pénzért! – válaszoltam vigyorogva. – Sziasztok!

-          Jól összebarátkoztál a lányokkal. – jegyezte meg Fisico amikor letettem elé a vizeket.

-          Igen, szerencsére jól kijövünk.

-          Nem ülsz le egy kicsit beszélgetni? Vagy van még dolgod? – érdeklődött kedvesen.

-          Már nincs, éppen te voltál az utolsó „feladatom” mára! – közöltem vigyorogva, majd helyet foglaltam. De nem akárhogy. Az olasz, tökéletes úriember módjára felállt és kihúzta nekem a széket. Nando érdeklődve figyelt minket, a féltékenység vagy mi, őrjítően sütött a szeméből. Legalábbis Fisi ezt mondta.

-          Mindegy, nem érdekel. Teperhet, ahogy akar, engem hidegen hagy. – feleltem neki magabiztosan. Bár nem hiszem, hogy komolyan gondoltam.

-          Gondolod, hogy 2 hónap múlva is ezt fogod mondani? – érdeklődött nevetve Fisico. – Akit egyszer Fer kinézett magának…. – csóválta a fejét röhögve.

-          Jajj már! Mindenkitől csak ezt hallom! – komorodtam el. – Én nem vagyok egy darab hús, akivel a kis spanyol bika kénye-kedvére játszadozhat!

-          Hé-hé, nyugi! Én csak örülnék neki, ha móresre tanítanád! – röhögött még mindig. – Úgyhogy rám számíthatsz, ha szívatni kell Nanot. – erre már én is elmosolyodtam.

-          Köszi! Most viszont, ha nem baj, megyek, nézek egy fuvart a szállodába. – mondtam, majd álltam volna fel, de megfogta a kezemet. Fernando felhorkant, a lány-koszorú meg nem tudta, hogy mi lehet a probléma. Mindketten elnevettük magunkat.

-          Ha tudsz várni egy fél órát, hogy letusoljak és átöltözzek, szívesen visszaviszlek! – kacsintott rám huncutul.

-          Ohh, az remek lenne! – egyeztem bele, majd Fisi a dolgára indult, én pedig szorgalmasan vártam rá.