Reggel arra ébredtem, hogy valaki rátenyerelt a csengőre. Csodás. Nem akartam egy gyilkossággal nyitni a napot, de ha az öngyilkos merénylőnek ez kell, hát megkapja. Szerencsére a kicsik még nem ébredtek fel ennek az elmebeteg baromnak a csengetésére, így leszáguldottam a lépcsőn, felkaptam egy vázát amiben elég víz volt és a csengető nyakába öntöttem. Tekintet nélkül arra, hogy ki az.

-          Kössz a kedves fogadtatást. Nem is tudom, hogy Fer mit eszik rajtad. – nézett rám vasvilla szemekkel Kimi.

-          Mégis mit vártál te hülye? – dühöngtem én is. – A kicsik és Betti még alszanak.

-          Oké, bocs. Beszélhetnék a barátnőddel? – kérdezte újra harciasan.

-          Az enyémmel? Neked már nem a barátnőd? – érdeklődtem bűbájosan és elálltam az útját.

-          Ahhoz neked semmi közöd. – fonta össze maga előtt a karját. AHA! Szóval titkol valamit.

-          Addig igenis van hozzá közöm, amíg nekem kell rendbeszedni a lelkivilágát.

-          Jajjj, hagyjál már, engedj oda hozzá! – csattant fel és eltolt az útból, majd felvágtatott a vendégszobák felé.

Nem tudtam mit csinálni, így hagytam, hagy beszéljék meg a dolgokat. Felmentem a lányokhoz, akik már ébredeztek. A törpék persze már ott voltak náluk és babusgatták őket. Volt még egy kis maradék tejem, azt cumisüvegbe tettem és elkezdtem előbb Norát, majd Clarát etetni, büfiztetni pedig Bencus segített. Balika meg ott sertepertélt körülöttük és hol az egyiküket, hol a másikukat simogatta. Mikor mindennel megvoltunk, mesét kezdtem olvasni mind a négy gyerkőcnek, de hirtelen kivágódott az ajtó.

-          Hol van?? – jött be dühösen Kimi.

-          Kicsoda? – döbbentem le.

-          Hát Betti! – váltott suttogóra, de még most izzot a hangja a méregtől.

-          A vendégszobában volt, ahol aludtatok a múltkor! – rántottam meg a vállam. Ez a finn „gyerek” teljesen kifordult önmagából. – Mondd csak, nem akarod elmondani, hogy mi van veled?

-          Nem, mert én sem tudom! – csattant fel újra hangosan. Sofia felsírt. – Bocsi. – nyögte oda. – Lent megvárlak.

-          Igazán lekötelezel. – mondtam a csukódó ajtónak. Gyorsan visszaaltattam Sofiat, majd Bencusékhoz fordultam.

-          Vigyáztok rájuk, amíg beszélek azzal a fafejjel? – kérdeztem őket.

-          Persze, menj csak! – bólogattak egyszerre.

-          Nos? – kérdezte tőlem a Jégember. – Hol van?

-          Fent volt a szobájában, este ott feküdt le. Jól megnézted? Nem fürdik?

-           Ennyire hülyének nézel? – ordított rám.

-          Igen. – feleltem nyugodtan. Erre csak a szemeit forgatta. Felmentem a szobájukba körülnézni, hallottam, hogy ott caplat mögöttem. Tényleg nem volt senki a szobában. És a többiben sem. Kezdett nagyon rossz érzésem lenni. Levonultunk a konyhába. A hűtőre volt rögzítve egy Micimackós mágneses figurával egy cetli.

Noncsi,

Elmegyek, mert egyrészt nem akarok a nyakatokon élősködni, másrészt el akarom felejteni ezt az egész helyzetet. Hallottam a tegnap esti beszélgetéseket. Nem akarok találkozni Kimivel. Te se mondj neki SEMMIT! Majd jelentkezem, ti ne keressetek.

Puszi,

Betti

-          Hát ezt kurva jól elintézted! – vágtam oda Kiminek a papírt. Figyeltem az arcát, miközben olvasta. Először elsápadt, majd kipirult.

-          Legalább egy gonddal kevesebb. – rántotta meg nyeglén a vállát. – Legalább visszamehet a szeretőjéhez.

-          Hogy kihez? – kaptam fel a fejem. Szóval kibújt a szög a zsákból. Tuti, hogy Betti nem csalná meg a párját. – Honnan veszed, hogy van szeretője?

-          Beszélt álmában a kis ribanc. – vigyorodott el gonoszul. Majd elváltoztatott hangon kezdett bele a mondókájába. – „Papi, hiányzol! Kár hogy nem vagy velem!”

-          Te mekkora egy marha vagy. – súgtam neki a döbbenettől szinte némán. – Megkérdezted egyáltalán, hogy ki ez a Papi?

-          Túl egyértelmű a helyzet, úgyhogy nem volt szükség rá. Jennitől is eltűrtem az első megcsalást, de nem fogom hagyni, hogy egy nő újra így rászedjen. Ha nem is csalt meg vele, még tuti, hogy őt szereti. Különben én szerepelnék az álmaiban, nem? – nézett rám és egy kis kétkedést láttam a szemében.

-          Szedd össze a cuccaid és húzz el innen. Csalódtam benned. Annyi mindent végigcsináltunk együtt, barátok voltunk. De most marha nagyot csalódtam benned. Miért nem kérdezel rá a dolgokra, miért nem beszélted meg vele, te állat? Nem volt ott rossz példának Fer? – kérdeztem tőle ezeket, miközben kifelé tuszkoltam őt az ajtón. Mielőtt rácsuktam volna, megadtam neki a kegyelemdöfést. – Egyébként Papi, a nagypapája volt és meghalt rákban. Betti 16 éves volt akkor.. Két hete volt a halála évfordulója. – sírtam el magam, majd bevágtam az ajtót.