Másnap reggel magamra kaptam a köntösöm és lesiettem a nappaliba, mert valaki már megint a csengőn felejtette a tenyerét. Szerencsére a két kissrác Oviedoban volt José Luisnál és Ana Marianál, kitaláltak nekik egy jó kis kirándulós programot, így elengedtem őket.

A kiscsajokhoz pedig Fer sietett oda, mert a csengetést kommentálták egy kis sírással. Kinyitottam az ajtót és egy teljesen ismeretlen Miss Picsa állt velem szemben.

-          Jó reggelt! – nézett végig rajtam elég megvetően. – Beengednél? Fernandot és a feleségét keresem.

-          Ohh, akkor jó helyen jársz. Én lennék a felesége. – vettem elő a művigyoromat.

-          Nahát, tényleg? – gúnyolódott velem.

-          Tényleg. Megtudhatnám, hogy miért kellett rátenyerelni a csengőre? – kérdeztem tőle, míg beengedtem a házba.

-          Természetesen azért, hogy be legyek engedve. Idehívnád nekem Fernandot? – kérdezte egy olyan mosollyal az arcán, ami vicsornak is beillene.

-          Először talán áruld el, hogy ki vagy. – kezdtem kissé morcos lenni. Pedig egy ilyen este után??

-          Én kérlek Fer legszebb álma vagyok. – na ezen röhögnöm kellett. Egyből jéghideg lett a csajszi tekintete. – Fanny Frisco vagyok és Nandoval a teszten ismerkedtem meg. Az apám a Valenciai pálya igazgatója. – húzta ki magát büszkén.

-          Csodás. Én meg Noémi Kovács vagyok, Fernando felesége és a gyerekei anyja.

-          Ja. Tudom. De ha nem haragszol én nem rád vagyok kíváncsi. – majd elindult felfelé a lépcsőn. – Gondolom Fer még ágyban van.

-          Nem. A lányainkat altatja vissza, akiket sikeresen felébresztettél. És nem engedtem meg, hogy felmenj hozzájuk. Beszélhetsz Nandoval, de itt lent kell megvárnod. – mondtam neki és megfogtam a karját, hogy azért álljon már meg a menet.

-          Nehogy már te mondd meg nekem, hogy mit tehetek és mit nem!? – kezdett el velem ordibálni. – Te kis senki! Engedd el a karomat, vagy mindjárt kapsz egy pofont! Itt senki sem kíváncsi rád, te csak egy kis felkapaszkodott kurva vagy! – ordította még mindig, majd lelökött a lépcsőről. A földre estem, a seggemre. Mit ne mondjak, eléggé megfájdult az említett testrész.

-          Mi ez az ordibálás? – jött le a lépcsőn Fernando. Egyből elkomorult az arca, amikor meglátta a vendégét. – Te mi a fenét keresel itt?

-          Téged, drágám! A múltkor nem engedtél közel magadhoz, gondoltam most bepótolhatnánk a dolgot… - hát ez aztán a hülye picsa. Még el is árulja, hogy Nando elutasította! Elröhögtem magam, még mindig a földön ülve. – Neked odalenn kuss legyen, mert kapsz még egyet!

-          Fanny drága! – ment oda hozzá Fernando vészjósló szemekkel. – Húzz el innen a fenébe, mielőtt fel talállak pofozni. Ha még egyszer hozzáérsz a feleségemhez, vagy a gyerekeim közelébe kerülsz, kicsinállak. Megértetted?

-          Nem. De most elmegyek, úgy látszik az asszony előtt sem mered elengedni magad. Pedig nem bánnád meg… - próbálta csábítgatni Fert, de nem sok sikerrel. Sőt.- De remélem tudjátok, hogy itt még nincs vége a dolognak. Neked pedig kisanyám a legrosszabb rémálmod leszek. – mondta, majd a seggét riszálva elhagyta a házat, Nano pedig bevágta utána az ajtót, majd odasietett hozzám.

-          Nagyon megütötted magadat? – kérdezte meg, miközben segített felállni.

-          Csak a fenekemet! – vigyorodtam el. – Általában kellemes dolgokra szoktuk használni, nem igaz? – kajánkodtam egy sort.

-          Hihetetlen mennyire lökött vagy! – nevetett fel a spanyolom. – A kicsik visszaaludtak, úgyhogy reggelizzünk meg kettesben. Mit szólsz? – csókolt meg, majd a babafigyelőt a pultra állítva neki kezdett a reggelinek.

-          Remek ötlet. – mosolyogtam rá. – Kaphatok palacsintát? – csillant fel a szemem.

-          Persze. Amíg bekeverem a tésztát, megmosod a gyümiket? – kérdezte.

-          Természetesen. – válaszoltam neki, majd visszasüppedt a gondolataiba. – Min gondolkozol? – kérdeztem amikor már túl nagy lett a csend.

-          Azon, hogy meg sem kérdezted, ki ő és megcsaltalak-e vele. – bökte ki. Ezen csak nevetni tudtam.

-          Hát, azt tudom már, hogy a valenciai pálya igazgatójának a lánya, és azt is, hogy nem csaltál meg vele. Egyrészt, ő maga árulta el magát, másrészt pedig szeretsz. Én pedig bízom benned. – feleltem neki, majd hátulról átöleltem és hozzá bújtam. Felém fordult.

-          Csodálatos vagy. – suttogta és megcsókolt. – Ugye tudod, hogy soha nem foglak megcsalni?

-          Igen. – válaszoltam neki egyszerűen. De azért mégiscsak felmerült bennem 1-2 kérdés.

-          Tedd csak fel őket! – bíztatott mosolyogva. Átlátott rajtam.

-          Amikor már a terhesség vége felé jártam és már nem lehetett… Illetve a szülés után…. Akkor sem merült fel benned, hogy mással feküdj le? Meg most, hogy még nem nyertem vissza teljesen az alakom…

-          Kicsim, ha egy férfi nem tudja megállni, hogy 2 hónapig ne érintsen más nőt, mivel a szerelme a gyermekeiket hordja a szíve alatt és hozza világra… Az nem is férfi. Illetve az nem szerelem. Számomra mint nő, csak te létezel. Az alakoddal pedig semmi probléma, mivel nem szedtél fel sokat és azoknak is lement már a többsége! GYÖNYÖRŰ VAGY! – mondta és megcsókolt. Megnyugodva bújtam oda hozzá. Majd szaglászni kezdtem.

-          Mi ez az égett szag? – kérdeztem. Fer hipergyorsan a tűzhely felé fordult.

-          A palacsinta! – röhögte el magát, majd felmutatta a kissé odakozmált tésztát.