- Besz�ljen, Robertson. - csikorgott a hangja a fick�nak. Tagbaszakadt, nagydarab rend�r volt. V�rakoz�an �s t�relmetlen�l n�zett a f�rfire. Az les�jtva b�multa az asztal sz�l�t.  - Robertson, ne akarja, hogy er�szakot alkalmazzak - tette hozz� er�lyesen. A f�rfi felpillantott. A nagydarab zsaru egy m�sodpercre elbizonytalanodott. Andrew Robertson f�radt, beesett z�ld szemei... teljesen �rtatlan... - futott �t rend�r agy�n, azt�n �jra megkem�nyedtek a von�sai: - Nos?! - ki�ltott fel.
- Nem �n voltam. - temette arc�ba a kez�t Andrew.
- Mond el, hogy mit tudsz, Robertson! - �v�lt�tte a fick�. Andrew izmos, magas f�rfi, barna haja mindig k�cos.  Szemk�pr�ztat�an n�z ki, �s majdnem minden n� el�jul ha megl�tja.
- Nem tudok semmit. Azt tudom, hogy nem �n voltam. - mondta �lesen. M�ly hangja van, m�gis nagyon aranyos... �s...
- Nem tudsz semmit... Isten szerelm�re, Robertson, az a n� nem mag�t vagdosta fel!
- Tiszt�ban vagyok vele! - ugrott talpra. - De v�sse az esz�be... Nem. �n. Voltam. Nem.
- Nincs alibid Robertson. Ott az ujjlenyomatod. Az egyik szemtan� szerint...
- Szemtan�? - kapta fel hirtelen a fej�t. A neonl�mpa f�nye megvil�g�totta csinos arc�t. - Ki az?
- Egy csinos kis n�. Semmi k�z�d hozz�! - l�ki meg hirtelen, mire Andrew h�trazuhan. - Ha ennyit tudsz mondani bor�t�kolhatod az �letfogytiglant, Robertson.
- Azt hiszem, tudom ki tette. - sz�lal meg hirtelen. Les�pad �s most nem huszonh�rom �vesnek n�z ki, hanem harminc�tnek. A fick� megfordul.
- Nos...?
- Tudom, hogy mit l�ttam. - mondja.
(az �rd�g�t, azt)
hirtelen nagyot nyel
- De nem tudom a nev�t. - sz�rad ki a torka.
- K�sz�lj fel r�, hogy itt bent rohadsz meg, Robertson.



Andrew bent �l a kilencvenhatos cell�ban. Teljesen egyed�l, mag�nyosan �s �jra v�giggondolja.
Ott �llt a sik�torban, Marcia mellett. A l�ny feln�zett r�. Cs�kol�ztak. Azt�n megfordult, Marcia elt�nt. De ott volt egy fekete haj� l�ny, sz�j�n m�g ott maradt az elny�jtott sikoly... de t�bb sz�z m�ly v�g�s volt a test�n, amib�l d�lt a v�r. Andrew let�rdelt mell� �s... az �r�k �sszemos�dtak. Azt�n talpra r�ngatta egy csapat k�romkod� rend�r �s... p�zsma-illat. Orgona. Marcia. Andrew felemelte a fej�t. Marcia a kilencvenhatos cella recseg�, korhadt asztal�n �lt. Nem illett a k�rnyezetbe. S�t�tbarna, hull�mos haja j�t�kosan omlott le a v�ll�ra. T�rdig �r� t�zpiros t�llruh�j�ban szinte vil�g�tott b�re feh�rs�ge.
- Marcia... - suttogta Andrew. Tudta... valahol m�lyen tudta, hogy ezt az eg�szet � csin�lta. Ott m�lyen �rezte a d�h�t, a f�jdalmat, de... de im�dta ezt a l�nyt.
- Hogy vagy, Andrew? - k�rdezte fennhangon a l�ny, piros ajkai mosolyra h�z�dtak.
- Hogy lenn�k? - k�rdezte az, majd elfordult - Te volt�l. - tette hozz� halkan.
- �, Andrew. �s t�ged b�ntetnek. Pedig nem te volt�l. - �lelte �t h�tulr�l.
- Te volt�l - ism�telte meg hangosabban.
- Nem. Te volt�l. Eml�kezz. N�zz a szemembe - k�rte, azt�n hangja megkem�nyedett: - N�zz a szemembe, Andrew. - A f�rfi akarata ellen�re b�mult bele Marcia csod�latos, hatalmas, sz�rke �zikeszemeibe. �s l�tta. L�tta mag�t, ahogy ott van kez�ben a hatalmas, hajlott k�s �s oda sem n�zve kaszabolja a fekete haj� n�t, am�g v�gre elhal a sikolt�s. - L�tod m�r? Te volt�l, Andrew. - sziszegte a l�ny.
- Nem. Nem. Nem. Te... te... ki vagy te? - k�rdezte zavartan.
- Te is r�j�tt�l m�r, kicsik�m. - dobta h�tra hossz� haj�t. Szempill�i megrezzentek.
- Nem vagy olyan sz�p, mint amilyennek hiszed magadat. - morogta Andrew d�h�sen.
- �, dehogynem - nevetett fel a l�ny. - Mindketten tudjuk, hogy r�m v�gyol a legjobban, Andrew. Mi�ta is vagy ebben a kis mocskos cell�ban? Egy �r�ja? Kett�? Az�ta egyfolyt�ban csak r�m gondolsz. �n j�rok a fejedben... �h, nem. Sokkal szebb vagyok, mint azt gondolom. Te szeretn�l engem, Andrew.
- Itt fogok megrohadni. - r�gott bele a cella egyik r�cs�ba. Az egyik �r k�zelebb ment. Azt�n tov�bb is s�t�lt, �szre sem v�ve a val�sz�n�tlen�l gy�ny�r� l�nyt.
- Szar �gy - nyalta meg a sz�ja sz�l�t Marcia.
- Te vagy az �rd�g. �n sohasem hittem istenben, de...
- Ne is higgy. Isten nincs. �rd�g... mint l�tod, van. De Isten csak az elkeseredett emberek �r�k�s b�lv�nya.
- H�ny emberrel csin�ltad m�r ugyanezt? - k�rdezte a f�rfi csendesen.
- Ne akard tudni. De... be kell valljam... te volt�l a leggy�ny�r�bb mind k�z�l.
- Ez most nagyon fel tud �m dobni - jegyezte meg ep�sen, azt�n megragadta Marcia v�llait. - Te is tudod, hogy nem b�rom ki, igaz? Te is tudod, hogy meg�l�m majd magam valahogy... ugye?
- Jaj, Andrew.
- �lvezni fogod a hal�lomat?
- Att�l f�gg.
- Mi�rt csin�lod ezt velem? - k�rdezte mag�ba roskadva a f�rfi.
- �, Andrew. Gy�ny�r� vagy, gazdag, intelligens... �s m�gsem vagy egoista. Sz�val t�l j� volt ez az eg�sz. Valamit bele kellett rontanom.
- Nagyon... szeretn�k kijutni. - remegett a sz�ja. Marcia odahajolt hozz� �s ajkai l�gyan �rintett�k a f�rfi�t. Andrewt mintha m�gnes h�zta volna. Egy hossz� cs�k ut�n Marcia sz�ja mosolyra h�z�dott.
- Rendben.
- Tess�k?
- Mondom rendben. - vont v�llat, mire a cella falai kirobbantak hely�kr�l. Mintha az eg�sz �p�let �res lett volna. Senki nem rohang�lt, senki nem sikoltozott. Csak � �llt ott. �s Marcia. Andrew hirtelen felkapott egy neh�z f�mrudat.
Marci�nak p�r m�sodperce maradt, ami csak arra volt el�g, hogy beleb�muljon a cella f�mcs�v�be, ami kereszt�lf�r�dott a test�n. Azt�n nagy �zikeszemei elhom�lyosultak...




Andrew Robertson �gy �lt tov�bb, ahogy eddig. Voltak rossz �lmai arr�l az �t �vvel ezel�tti dologr�l, de... bemes�lte mag�nak, hogy valaki bedrogozta vagy tudomis�n, de nem volt mag�n�l �s k�pzel�d�tt. De az eml�kek t�l r�szletesek voltak. T�l �leth�ek. Most gondolataiba mer�lve fekszik az �gy�n. Azt�n meghallja, hogy kopogtatnak. Marcia. Biztos, hogy � lesz az.
- Szia - mondja Nathalie.
- �h, szia - mondja Andrew megk�nnyebb�lve. - Mi �js�g?
- �h, h�t...
- Szobaszerviz! - ki�ltja egy cseng� hang �s a k�vetkez� pillanatban Andrew beleb�mul a takar�t�n� h�feh�r arc�ba, �s nagy, sz�rke �zikeszemeibe...