11. fejezet
2010.04.28. 19:32
A büfében mintha megállt volna a levegő és az ismét padlón heverő spanyolra szegeződött minden tekintet.
- Fer, öregem, ez aztán nem a te napod! – kiáltott fel nevetve Flavio. – Ha esetleg sikerült rendesen felvenni a nadrágodat, legyél szíves és fáradj be egy órára a megbeszélő szobába! Lesz egy kis technikai eligazítás.
- Rendben Flav, rögtön indulok! – mondta, majd gyorsan felállt a földről és felrántotta a nadrágját.
Hozzám nem szólt, csak dühösen rám nézett, majd elviharzott. Megkönnyebbültem egy kicsit, reménykedtem, hogy sikerült végleg leszerelnem a próbálkozásait. A kérdés az, hogy tényleg ezt akarom? Hogy békén hagyjon?
Szerencsére a nap további részében, legalábbis a büfében nem találkoztam Ferrel. A visszautat a hotelbe a lányokkal tettem meg, percről percre kielemeztük a raktárban történt eseményeket. Végül Rose tette fel az újabban engem is gyötrő kérdést.
- Mondd csak, tényleg nem akarsz vele lefeküdni?
- Nem. Soha nem szerettem az egyéjszakás dolgokat. – válaszoltam.
- Pedig nem bánnád meg… - vigyorgott Jeanne. – Nekünk sem volt éppen rossz élményben részünk amikor… Sőőőt, életem egyik legjobb kufircolása volt. – osztotta meg velem a francia lány a tapasztalatait, miközben már bent jártunk a hotel halljában.
- Elhiszem neked, de én akkor sem akarok olyan pasit, akinek az a célja, hogy minden nőt megfektessen maga körül. Nem erre vágyom! – kiáltottam, mert már nagyon untam a témát.
- Hát mire vágysz? – kérdezte mögöttem a csapat tesztpilótája, Robert Kubica.
- Nem a te farkadra, az biztos. – vágta röhögve hátba a haverját Fernando.
- Igazad van. – fordultam a spanyol felé. – De ő legalább megkérdezte. Csajok, este jöttök egy kis városnézésre?
- Én sajnos nem, nagyon fáradt vagyok. – sajnálkozott Sue.
- Nekünk meg randink lesz. – vigyorgott Jeanne és Rose, mint a vadalma.
- Ohh, sok sikert. Akkor majd megyek egyedül! – vontam vállat mosolyogva, majd búcsúzni készültem. – Szia….
- Nem mehetsz egyedül! – csattant fel Fernando. – Ez egy veszélyes város.
- Lehet, hogy az, de lehet, hogy nem. Viszont neked marhára nincsen hozzá semmi közöd, hogy mit csinálok. Sziasztok!
Pancsi után felvettem egy farmer halászgatyót, kéket, hozzá egy ejtett vállú zöld topot, fekete bebújós papucsot és már mentem is körbe-körbe Isztambul utcáin.
Lenyűgözött a város és maga a hangulat. Sok szép régi emléket megnéztem, majd úgy döntöttem, hogy beülök egy étterembe vacsizni. Mondjuk elég érdekesen néztek rám az emberek, lehet, hogy túl európaiasan öltöztem? Egész este olyan érzésem volt, hogy mindenki engem néz, mintha követnének az árgus tekintetek.
Lassan befejeztem a vacsit, fizettem és távozni készülődtem. De szokásomhoz híven ez nem ment egyszerűen, mivel pár srácnak, akik szintén kifelé tartottak a teremből, sikeresen nekimentem. Égett az arcom és egy gyors bocsánatkérés után már a szabad levegőn voltam.
De a srácok is jöttek ki utánam. Megszaporáztam a lépteimet és próbáltam visszanavigálni magam a szállodához.
Kis idő elteltével és számtalan sikertelen próbálkozás után rájöttem, hogy eltévedtem. Viszont a srácok még mindig ott voltak a nyomomban, utánam is kiabáltak. Már azt sem figyeltem, hogy merre megyek, így egy szép, kivilágított utcáról beértem egy sikátoros, sötét részbe, ami történetesen elég kihaltnak tűnt.
Amikor a srácok is felmérték a terepet, utánam futottak és megragadtak. Ki a karomat, ki a fenekemet, ki a lábamat vagy a mellemet. 1-2-őt sikerült tökön rúgni, ők összegörnyedtek a fájdalomtól, de a maradék 3-4 srác megfogta a kezeimet és a lábaimat, majd feltettek egy konténer tetejére…
Ők is felmásztak utánam, majd elkezdték leszedni rólam a nadrágot, feltűrni a topomat és befogták a számat. Minden erőmmel próbáltam védekezni: izegtem -mozogtam, próbáltam beleharapni a kézbe, ami a számra tapadt, de nem sikerült semmi. Túlságosan kétségbeestem. Ekkor, állati nagy mázlimra egy kocsi jött be teljes világítással az utcába. A srácok magukhoz tértek valamennyire, és amikor látták, hogy a kocsi lassít, ahogy felénk ér, lekászálódtak a konténerről és engem otthagyva elfutottak.
Követtem a példájukat és én is nagy nehezen lemásztam és ezzel a lendülettel csüccsentem le a földre. Hallottam, ahogy csapódik a kocsi ajtaja és hallottam a felém tartó sietős lépteket is. Arcszeszéből ítélve férfi volt a megmentőm… Ismerős volt az illat. Leguggolt elém.
- Nem megmondtam, hogy ez egy kibaszott veszélyes város? – ordított velem Fernando. – De te már csak azért sem hallgattál rám! Neeeeeem… Mert a kisasszonynak már csak azért is ellenkeznie kell velem, hogy megmutassa, ő a …..!!! – szitkozódott volna még tovább, de ránézett az arcomra, amin végigfolytak a könnyek. Felkapott a földről és bedobott a kocsi hátsó ülésére. – Kösd be magad! – vetette oda, majd a hotelbe hajtott.
Amikor megérkeztünk a szálloda mélygarázsába, nem vett az ölébe, csak rám parancsolt, hogy szálljak ki és kövessem. Sántikálva-botorkálva indultam meg utána, de neki nem volt elég gyors ez a tempó. Visszajött mellém és belém karolva segített a haladásban. Éreztem, hogy minden ízében remeg, pattanásig vannak feszülve az idegei.
|