Amikor becsukódott mögöttem a szobám ajtaja, nagyon egyedül éreztem magam. Ugyanis Fernando otthagyott, egyedül. Még mindig az események hatása alatt voltam és nem igazán voltam megnyugodva.

Beálltam a zuhany alá és folyattam magamra a forró vizet, legalább kicsit átmelegedtem. Betekertem magam egy törülközőbe és más vágyam nem volt, mint felkapni a pizsimet és bebújni az ágyba, aludni.

De ekkor dörömbölést hallottam az ajtón. Odamentem kinyitni, bár sejtettem a látogató kilétét. Fer volt az.

-         Szerencse, hogy még nem aludtál! – közölte mogorván, majd benyomakodott mellettem a szobámba. – Öltözz fel valamibe, nemsokára jön egy orvos, hogy megvizsgáljon.  – közölte ridegen, majd levágta magát a fotelbe. – Ne is ellenkezz, inkább csináld azt amit mondtam. Kivételesen.

-         Oké. – bólintottam, majd visszamentem a fürdőbe felöltözni. Pár perc múlva készen voltam és mire visszatértem a társasághoz, a doki is ott volt.

-         Én most kimegyek a fürdőbe, doki alaposan vizsgálja meg. – szólt Fer, majd úgy tett, ahogy mondta.

A doktor szerencsére kíméletesebb volt, mint a spanyol, már ami a vizsgálatot illeti. Megállapította, hogy szerencsére az ijedtségen kívül semmi bajom nem esett, sok nyugalmat javasolt, majd távozott.

Mondjuk egy kis nyugtatót vagy altatót adhatott volna….

Beballagtam a fürdőbe, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy Nando a lehajtott wc-deszkán csücsül, két tenyerébe meg a fejét fogja és meredten bámul maga elé.

-         Nahát, te min gondolkodsz ilyen lelkesen? – telepedtem vele szembe a mosdóhoz.

-         Azon, hogy még ez a vén doktor is előbb lát meztelenül, mint én. – mondta talpra ugrás közben. – Mert ugye én csak a numerára hajtok. Másra abszolút nincs szükségem. – vágta hozzám dühösen, mire én jobbnak láttam elindulni a hálóba, lefeküdni.

-         Te mondtad, nem én…. – sóhajtottam, majd otthagytam.

Bebújtam az ágyikómba és próbáltam elaludni. Hallottam, hogy fel-alá járkál a fürdőben, végül lépteinek nesze álomba ringatott.

De nem sokáig alhattam, mert az este eseményei nem hagytak nyugodni: álmomban, amit nyugodtan nevezhetünk rémálomnak is, újra megtörténtek velem az események, immár kiegészülve…

Izzadtan felültem az ágyban, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Nano odasietett hozzám és elég érdekesen nézett rám. Adott egy pohár vizet. Miközben megittam, elbőgtem magam.

-         Hát ez szép! Magadnak köszönheted az egész szörnyűséget, az önfejűséged miatt, erre meg itt bőgsz! Tudod Hanna, nem vagy semmi! – túrt idegesen a hajába. Kicsit megenyhülve folytatta. – Szükséged van még valamire?

-         Nee.. Igen.. – válaszoltam a tőlem telhetően legértelmesebben.

-         És elárulod mi lenne az? – kérdezte a szemeit forgatva.

-         Átölelnél kicsit, amíg megnyugszom? – kérdeztem boci szemekkel. Hát nem erre a válaszra számított, mert egy kicsit megzavarodott. De utána leült mögém az ágyra és hátulról átölelt.  Lassan visszadőltünk a párnára és egyetlen pikírt megjegyzés nélkül elaludtunk.