Másnap reggel, amikor kinyitottam a szememet már sokkal nyugodtabbnak éreztem magamat, hiszen nem volt az este folyamán több rémálmom. Így kipihenve nyújtóztam egyet az üres ágyban.

ÜRES???

Hova lett Fernando? Tanácstalanul néztem szét a kihalt szobában, majd arra jutottam, hogy biztosan a fürdőben van. Fülelni kezdtem, de így sem hallottam semmilyen pancsira emlékeztető hangot.

Feltápászkodtam az ágyból, magam köré tekertem egy takarót és a fürdőszobához botorkáltam. Benyitottam, de az is teljesen üres volt. Nem értettem, miért ment el a spanyol egy szó nélkül?

Amikor azonban az órára néztem és láttam, hogy 7.30 van, nem sokat töprengtem a miérten, inkább gyorsan felöltöztem és a pályára indultam.

Amint beléptem a büfébe, lapos tekintetek vettek körbe engem, kajánul méregettek, főleg a férfi egyedek. Nem tudtam mire vélni a dolgot, így odamentem Suehoz, aki szintén egy hatalmas vigyorral az arcán fogadott.

-         Na mi az kislány, milyen volt az éjszakád? – kérdezte vihorászva.

-         Borzalmas. – feleltem visszaemlékezve az este történtekre.

-         Ugyan már, ne ferdíts! – piszkálódott Rose is.

-         Jaja, ne játszd meg magad! – csatlakozott az első kettőhöz Jeanne is. – Tudjuk, hogy immár te is felkerültél Nando listájára!

-         Mi van? – értetlenkedtem.

-         Ne csinálj úgy, mintha nem tudnál semmiről, nem áll jól neked! – hallottam meg Fernando hangját mögülem. Megfordultam és egy roppant gonoszul vigyorgó spanyollal találtam szembe magam. – Ne tagadd le, hogy az éjjelt együtt töltöttük!

-         Azt nem is tagadom! Viszont nem történt semmi „olyan”! – fordultam a lányok felé, akiken látszott, hogy nem hisznek nekem.

-         Szóval nem te nyögtél a kéjtől alattam? Hmmm… Én máshogy emlékszem! – lépett közelebb hozzám a jelen pillanatban a pokol legmélyebb bugyrába kívánt személy. A büfében tartózkodók csak úgy füleltek. Élvezték az előadás minden pillanatát.

-         Akkor rossz a memóriád! Vagy csak szimplán ilyen gonosz vagy! – vágtam a képébe.

-         Hanna, én tényleg nem értem mire játszod meg magad… - mondta Jeanne. – Inkább ismerd be, hogy volt egy kellemes estéd és már túl is léphetsz a dolgon. Nincs ebben semmi szégyellnivaló.

-         Bizony. Mindenkinek megvannak a szükségletei, amiket ki kell elégíteni. – fűzte tovább Sue.

-         Lehet. Csakhogy én nem fogok olyat beismerni, ami nem történt meg. – válaszoltam nekik, majd otthagyva az egész társaságot, kimentem a motorhome mögé és felhívtam a legjobb barátnőm.

Szerencsére nem kellett sokáig várnom, kettőt csöngött és máris felvette.

-         Haaaannnn! – kiáltott bele a telefonba. – Mizújs csajszi? Jól érzed magad? Úgy hiányzol!

-         Szia Di! – köszöntem neki letörten. – Te is hiányzol nekem, de nagyon!

-         Mi a baj? Mi történt? – kérdezte egyből, mivel túlságosan jól ismert már ahhoz, hogy telefonon keresztül is megállapítsa, mikor vagyok rosszkedvű.

-         Ha én azt most elmesélném… - sóhajtottam.

-         Most fogod elmesélni! Gyerünk! – utasított, mire én mindenről beszámoltam neki az elejétől a végéig.

-         Hát ez nem semmi! – nyugtázta a hallottakat. – Szóval most mindenki azt hiszi, hogy egy címeres cafka vagy annak a dög spanyolnak a listáján, egy újabb hódítás, míg téged igazából majdnem megerőszakoltak az éjszaka! CSODÁS! Kapnám egyszer a kezeim közé azt a vadbarmot, úgy kiherélném, hogy csak na! – ezen elmosolyodtam.

-         Határozottan támogatnám az ötletet…

-         Egyébként jól vagy? Tényleg nem sikerült az erőszak?

-         Tényleg.

-         Hála Istennek! Egyébként szerintem, azért gonoszkodik veled az az idióta ibériai, mert halálosan beléd van esve! – tájékoztatott a saját verziójáról. – És ahogy észrevettem, te is belé! Viszont mindketten rohadtul makacsak vagytok, hogy ezt beismerjétek magatoknak!

-         Ez képtelenség! – ellenkeztem zsigerből. – Szerinted egy szerelmes férfi így bánik a szerelmével?

-         Ha egy tapló űrgolyhó szintjén van, akkor igen! – nevetett egy kicsit, majd folytatta.  – Most viszont mennem kell, dolgozni. Este még beszélünk, oksi?

-         Okés. Szia! – köszöntem el, majd letettük a telefont. Amikor megfordultam, hogy visszamenjek dolgozni, Giancarloval találtam szembe magam.