-          Én mit csinálok? – hörrentem fel, ahogy visszatért a hangom.

-          Igen, TE! – köpte a szavakat a hispán.

-          Hééé! Te raboltál el engem, te, te, TE ŐRÜLT SPANYOL! – kiabáltam Fernandoval. Ő hirtelen elröhögte magát.

-          Igen, az vagyok. – fékezett le egy gyönyörű helyen, egy éjszakai is kivilágított parknál. Kipattant a kocsiból és a felém levő ajtóhoz vágtatott. Feltépte azt és kirángatott a kocsiból. – Őrült vagyok, mert megőrjítesz! – kapott a karjaiba és fordult meg velem párszor a tengelye körül.

-          Az agyi defektedet ne kend rám! – durciztam még mindig.

-          Ki beszél az agyamról! – tett le a földre és elkezdett a park felé húzni. – Az agyamnál egy sokkal fontosabb szervemről van szó.

-          A farkadra nem vagyok kíváncsi! – szögeztem le újra és újra, hátha egyszer felfogja.

-          Dehogynem! – nevetett fel önfeledten, mint egy kisiskolás Nem vitatkoztam vele, hanem fogtam magam és egy szökőkúttal szemben, leültem egy padra. Csatlakozott mellém. – Bár most nem arról akarok beszélni. Hanem a szívemről. Amit sikerült elrabolnod! – mondta egészen kedvesen.

-          Na jó, tudod kit etess ezzel a dumával! – pattantam fel és indultam volna valamerre, de szelíden visszahúzott a padra. A számra tette a mutatóujját, majd beszélni kezdett.

-          Igazat mondtam! Szeretlek! – mondta hevesen. Ehhez nekem is lett volna hozzáfűznivalóm, ezért bekaptam az ujját és jól megharaptam. Felszisszent a fájdalomtól.

-          Persze. – fordítottam neki hátat. – Szerintem ez is csak egy újabb kísérlet arra, hogy az ágyadba csalogass! De nem dőlök be neked! Életemben nem kellett elviselnem annyi megaláztatást senki részéről, mint amit miattad az utóbbi pár napban végigszenvedtem! Ezt nevezed te szerelemnek? – horkantam fel.

-          Az csak azért volt, mert nem mertem bevallani magamnak az érzéseimet! – mondta komolyan, majd elém térdelt. – Mint ahogy te sem mered bevallani magadnak, hogy az első pillanattól kezdve vonzódsz hozzám.

-          Wow, micsoda párkapcsolati szakértő lett belőled hirtelen! – gúnyolódtam.

-          Ez egy freud-i elszólás volt, nemde? – kérdezte kajánul mosolyogva, de komoly szemekkel.

-          NEM! – dobbantottam egyet, majd próbáltam másfelé fordulni, bárhová, csak ne kelljen a szemébe néznem.

Nem ment a dolog, mert egy szintbe verekedte magát velem és gyengéden megcsókolt. Ez a csók egészen más volt, mint amiket eddig kaptam tőle. Azok vadak voltak és valljuk be, „lopta” őket. Ez viszont leírhatatlanul más volt. Érezni lehetett benne valamit, amit eddig nem. Nem tehetek róla, de egy darabig visszacsókoltam. Magamban mentegetőztem, hogy csak a meglepetés miatt.

-          Nos, ezek után mondd azt, hogy nem érzel irántam semmit! – nézett rám pár másodperc múlva diadalmasan Fernando.

-          Hiába mondanám, úgysem fogod föl! – mondtam érthetetlen szomorúsággal a hangomban. Ezt látva/hallva Fer elkomorodott és felÁLLt.

-          Gyere, visszaviszlek a szállodába! – mondta, majd minden tiltakozásom ellenére átkarolt és úgy kísért vissza a kocsihoz. Pillanatnyilag tökéletes úriemberként viselkedett. Beültünk a kocsiba és egészen csendben tettük meg az utat, vissza a hotelbe.

Amikor beértünk a szállodába, senki ismerőssel nem találkoztunk, hála Istennek, mert csak újabb pletyka kelt volna lábra. Gyorsan a lifthez siettem és azon ügyeskedtem, hogy Fer kívül rekedjen, ne kelljen vele együtt összezárva lennem egy szűk helyen.

Sajnos a tervem nem sikerült. Vigyorgott rendesen, amikor végül beesett mellém.

-          Úgysem tudsz lerázni! – közölte kedvesen. Én csak a szemeimet forgattam.

Viszonylag hamar felértünk az ötödik emeleten levő szobáinkhoz, így egyből az ajtómhoz siettem. Minél előbb bent akartam tudni magam a szobámban. Egyedül. De Nando még egyszer elkapta a karomat.

-          Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad! – mondta szinte már aranyosan, miközben magához húzott. Éreztem az arcomon a forró leheletét. – Tudom, hogy nagyon megbántottalak, és ezt elmondhatatlanul sajnálom! De mindent jóvá fogok tenni, ígérem! Udvarolni fogok neked úgy, hogy reményeim szerint elfelejted a nehéz kezdetet, és boldogan leszel majd a barátnőm! – zárta le a kis szónoklatát, majd újra megcsókolt.

Ugyanolyan gyengéden, mint a parkban. Ugyanúgy visszacsókoltam és ugyanúgy felhúztam magam rajta. Lassan elengedett, majd bement a szobájába. Leforrázva álltam ott egy darabig, majd én is bementem a saját lakosztályomba.

Egyből kiszúrtam, hogy van az ágyamon valami, amit nem én tettem oda.

Megnéztem, hogy mi az. Egy boci szemekkel a gazdájára néző plüss kutyus volt, „Bocsáss meg!” felirattal a nyakában. Ezen mosolyognom kellett, majd hirtelen feltámadt női szeszéllyel a földhöz vágtam a kutyust, bevágtattam a fürdőbe tusolni, átöltözni és lefeküdtem. Persze az éjszaka közepén lemásztam a kutyusért és magamhoz ölelve aludtam egészen reggelig.