A szállodába természetesen Kimi autójával mentünk, így ő vezetett. Én a hátsó ülésen terpeszkedtem el, mivel még mindig felpolcoltam a lábikóm, bár már kevésbé fájt, mint tegnap. Mindenesetre jobbnak láttam, ha kicsit még pihentetem.

Ez nem teljesen jött össze. Történt ugyanis, hogy a hotelbe vezető úton Kimster kicsit rátaposott a gázpedálra, majd egy hirtelen piros lámpánál akkorát fékezett, hogy én a kocsi padlóján kötöttem ki.

Nem csak a térdem fájdult meg újra, de a sejhajom se a legjobb állapotban leledzett.

-          Basszátok meg! Ki akarok szállni!! Taxival megyek! – kiabáltam a két pilótával, miközben próbáltam magam visszatornászni az ülésre.

-          Kimi, állj már meg! – kérte emelt hangon a kicsi német a finn őrültet. – Hagy segítsek Launak visszamászni az ülésre!

-          Én ide vissza nem mászom! – dobbantottam a MÉG épségben lévő lábammal. – Taxit akarok! MOST!

-          Ne hisztizzél már, hülye picsa! – horkant Kimi. – Ennyire azért nem fájhatott! – kiabált, de lelassított és félreállt. – Nekünk erre nincs időnk! ¾ 11-re a szállodában kell lennünk!

-          És mióta érdekel téged, hogy pontosan érkezz meg bárhova is? – ordított Sebi dühösen vele. – Ezt is csak azért csinálod, hogy Laut kínozd! – ezután a kis német hozzám fordult. – Gyere Lau, segítek kimászni és hívunk egy taxit! Azzal megyünk!

-          Tévedés! Én megyek azzal! – néztem Basi szemébe. – Neked időre ott kell lenned a hotelben! Nincs apelláta! Hívj nekem taxit, aztán söprés! A belépőmet még add ide! – mondtam neki, miközben kikászálódtam a kocsiból és leültem egy padra. Azalatt a kisfőnök taxit hívott nekem és átnyújtotta a belépőmet.

-          Vigyázz magadra Lau! Csörgess meg, ha van valami! – puszilt meg elköszönésképpen, mire Kimi iszonyatos dudálásba kezdett. Ijedten rebbentünk szét egymás öleléséből és egymásra fintorogtunk. – Egyszer még megölöm! – fogadkozott Sebastian.

-          Azt én is szeretném látni! – vigyorogtam rá. – Most pedig sipirc!

A rendelt taxi 10 perc múlva már meg is érkezett és elszállított a hotelbe. Mondjuk szerintem igencsak kerülő úton, mert aminek kb. 20 percig kellett volna tartania, abból jó egy óra lett. Mindegy, élveztem a város nyüzsgését, a kilátást. Szóval elvoltam.

Bent a hotelben már nem volt ilyen fényes jó kedvem. Mivel Iceman kocsijában maradtak a bőröndjeim és az igazolás a szobafoglalásról – naná, hogy nem a kistáskámba tettem be! – nem akartak felengedni a szobámba.

-          Értse meg, Hölgyem! – kérte udvariasan a recepciós hölgy. – A Forma1 idején fokozottan érvényesek a biztonsági előírások, így a pályára való belépő nem jelenti a szobájába való azonnali feljutást is. Sajnálom, de nem segíthetek.

-          Értem. És köszönöm a felvilágosítást. – nem voltam rá mérges, mert a csajszi tényleg csak a munkáját végzi. – Arra van lehetőség, hogy esetleg a hallban megvárjam a többieket?

-          Ismételten elnézést kell kérnem, de a hallban csak a szálloda vendégei tartózkodhatnak. – mondta szomorkás mosollyal a recepciós lány.

Megvontam a vállam és köszönés után kislattyogtam a hotel elé és lecsüccsentem a járdára. Nagyon reméltem, hogy azért innen már nem küldenek el.

Az órák csak úgy teltek és Basi nem vette fel a mobilját. Nem volt elérhető. Nekem már görcsölni kezdett a térdem, így valahogy muszáj lett volna már feljutni a szobámba. Egy választásom maradt. Kimit kellett felhívnom.

-          Nocsak-nocsak! – szólt bele a telefonba. – Kedves Lau! Minek köszönhetem a hívásod?

-          Szerintem te azt nagyon jól tudod.

-          Csak nem a bőröndjeid kellenének? Illetve az igazolás a szobafoglalásodról? Esetleg a laptopod? Vagy ha már topok… Azt a piros-fekete fűzős felsőt mikor akarod felvenni?

-          Az agyam eldobom tőled! Átkutattad a cuccaimat? Milyen jogon? – ordítottam a telefonba. Pár galamb megijedt a közelemben és elrepült.

-          A magamén. – éreztem a hangján, hogy vigyorog. Én csak úgy fújtattam. – Nos, ha jól sejtem a lábikód már nem nagyon bírja a megpróbáltatásokat. Esetleg lemenjek érted? A hotel elé?

-          Ha lennél olyan kedves…. – vicsorogtam a kagylóba.

-          Ó, ez csak természetes… - felelte negédesen. – Pár perc és ott vagyok. – ha tudnád, mit fogsz kapni tőlem, gondoltam magamban. Nem sietnél ennyire.