Ennyi izgalom után immár csodaszámba ment, hogy el tudtam aludni. De végül győzött a fáradtság, így igencsak nyugtalan álomba merültem.

Este hétre állítottam be a mobiltelefonomon az ébresztőm, így marad bőven időm elkészülni a vacsira.

Miután felébredtem, öltözködni kezdtem. Tiszta fehérbe: fehér  top, egy fekete övvel és egy fehér halásznadrág. Plussz még egy fehér gladiátorszandál. A térdem miatt ez lesz a megfelelő összeállítás.

Pontban nyolckor kopogtatást hallottam az ajtómon, így odasántikáltam. Sebi állt előttem, tiszta feketébe öltözve. Pontosan egymás ellentettjei voltunk. Ő fekete inget és farmer halászgatyát viselt, fekete krisztus-papuccsal. Egymásra vigyorogtunk.

-          Hölgyem, azt hiszem, nem igazán öltöztünk össze. – sóhajtott fel panaszosan, meghajolva előttem. – Ettől a szörnyű ténytől eltekintve még felajánlhatom a karomat? – kérdezte mosolyogva, miközben felemelkedett.

-          Természetesen Uram! Ha ezzel elvonja a figyelmemet, igazán formás hátsójáról… - nevettem rá. Közben becsuktam az ajtót, egyik zsebembe süllyesztettem a kulcsot és már a liftben is voltunk.

-          Ugyan miért kellene elvonnom róla a figyelmed? – kérdezte tőlem, szinte beszorítva a sarokba. Zavarba ejtő tekintettel nézett rám.

-          Talán azért, hogy ne harapjak bele? Igen erős ingert érzek rá. – nyújtottam ki a nyelvem Sebikére.

-          Lau… Bármelyik testrészemet a szádba veheted…. – wow. A kicsi német sem piskóta! Elpirultam. – Elpirultál! – ujjongott.

-          Ugye tudod, hogy egyre jobban hasonlítasz a haverodra? – érdeklődtem tőle, mikor kiléptünk a liftből. Egyből az étterem felé vettük az irányt. A felvázolt pilóták már mind ott voltak. Az egy szem Kimster kivételével mind felálltak, amikor odaértünk. Gyanítom, ő máshogy állt fel, ugyanis igencsak perzselő pillantásokat vetett rám.

-          Lau… - húzta ki nekem Rob a széket. A lengyel és Sebi között foglaltam helyet, szemben Nandoval és Kimivel. – Hogy van a lábad?

-          Most, hogy Sebike leápolta, biztos jól. – szólt közbe gunyorosan Kimi. A kisfőnök megfeszült a székében. Nyugtatólag a térdére tettem a kezem, mire a finn szeme összeszűkült.

-          Köszi Robert, azt hiszem, megmaradok. – vigyorogtam a lengyelre.

-          Bár ha Kimin múlik…. – neheztelt a csapattársra még mindig Sebike. Rámosolyogtam.

-          Kellemetlen dolgokról most inkább ne beszéljünk. – Rob, Sebi és Fer kuncogni kezdtek, Kimi mérgesen fészkelődni kezdett a székében. – Inkább rendeljünk! Farkaséhes vagyok!

-          Ahogy parancsolod! – egyezett bele Sebastian nagylelkűen éhem csillapításába, és előzékenyen odaadta az étlapját. Közben kezét észrevétlenül az enyémhez dörgölte, kicsit sokáig. Azt hittem, csak nekem tűnt fel, de nem.

-          Mi van gyerekek, ti jártok? – kérdezett rá nyíltan az őt leginkább foglalkoztató kérdésre Fernando.

-          Tudtommal nem. – lepődtem meg teljesen. – Csak barátok vagyunk.

-          Persze, mert Sebike tudja, hogy az én prédámra nem tanácsos kivetni a hálóját. – nézett a szemembe Kimi.

-          Tényleg így gondolod, Jégember? – érdeklődött dühtől fojtott hangon Sebastian, majd egy igencsak váratlan dolgot cselekedett.

Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Az asztalunknál mindenki, engem is beleértve, teljesen elhűlt. Miután Sebi elengedett, hatalmas pofont kevertem le neki. Kimi hozzám vágtatott, és ő is megcsókolt. Ellene már kézzel-lábbal kapálóztam, nagy nehezen tudtam lefejteni magamról. Őt tökön rúgtam.

-          Mi a fene bajotok van? – álltam fel nehézkesen az asztaltól. – Nem vagyok egyikőtök tulajdona sem! Sebastian, benned is rohadt nagyot csalódtam.

-          Lau, én… - felállt ő is és magyarázkodni kezdett volna. Leintettem.

-          Hagyjál most békén. Srácok, azt hiszem én megyek. – elköszöntem a két ártatlan szemlélőtől és visszaindultam a lifthez. Mondanom sem kell, hogy félúton már nem tudtam ráállni a jobb lábamra. Lezuttyantam a földre. Kellett nekem a fájós lábammal tököket rugdosni?!