Kissé meglepetten néztem rá, mert igazság szerint nekem teljesen kiment a fejemből a templomi esküvő. Nem volt ellenemre az ötlet, de az elmúlt pár hónapban annyi minden történt velünk, hogy azt elmondani is nagyon sok. Igazság szerint egyáltalán nem gondoltam a templomi esküvőre.

-          Persze nem erőltetem, ha nem szeretnéd! – visszakozott Fer rögtön. Még a gyertya pislákoló fényében is láttam, hogy elpirult.

-          Butus! – adtam egy puszit arcára. – Nem mondtam, hogy nem szeretném. Csak éppenséggel olyan sok dolog esett meg velünk az elmúlt időszakban, hogy teljesen elfelejtkeztem róla! – mosolyogtam rá bíztatóan. Egyből visszatért a jókedve.

-          Szóval akkor benne vagy? – kérdezte csillogó szemekkel, immár újra magabiztosan.

-          Naná! Jó buli lesz! – nevettem rá. Kaptam egy csókot, majd újra csak feküdtünk ott egymás karjaiban.

-          Ide majd nyáron is eljövünk kettesben… - mélázott el Nano. – Jól érzem itt magam. Jó veled.

-          Én benne vagyok. Akkor már melegebb lesz a víz is. – vigyorogtam rá kajánul.

-          Jaj, Te! – röhögte el magát. Neki is eszébe jutott a szalajka-völgyi kis kalandunk…

-          Mennyi az idő? – kérdeztem kis idő múlva.

-          Éjfél lesz pár perc múlva. – nézte meg Nando az óráját. – Sétálunk még egyet Genfben?

-          Nem érünk haza túl későn? Anyudék nem fognak aggódni?

-          Nem hiszem. Mondtam nekik, hogy lehet csak reggel keveredünk haza. Fel vannak rá készülve, de azért küldök nekik egy sms-t. – nyugtatott meg és kaptam egy puszit a fejem búbjára.

-          Akkor mehetünk. – adtam ki az „utasítást”, mire feltápászkodtunk és elkezdtük összeszedegetni a cuccokat. – A gyerekeket is elhozzunk majd ide?

-          Nem. – felelte határozottan Fernando. Meghökkenve néztem rá. – Ne nézz így rám, kérlek! – mosolyodott el. – Tudod azt szeretném, ha ez a hely csak kettőnké lenne. Senki másé, csak kettőnké, ahová néha-néha el tudunk szökni pár órára.

-          Értem. – feleltem neki mosolyogva, majd visszaindultunk a kocsihoz.

Másnap délután 4-kor ébredtünk fel, kissé még mindig kómásan. Most sem magunktól keltünk, hanem egy Manó nevezetű kis némátjuhász kölyök kaparta az ajtónkat. Nando odaslattyogott, hogy kinyissa neki. A kutyus pedig egyből Fer lábára vetette magát és nyalogatni kezdte. Az inzultált pedig elkezdett hahotázni.

-          Látod, most már ő is tudja, hogy kell levenni téged a lábadról. – nevettem én is még a jó meleg ágyikóban. Amikor Manó meghallotta a hangomat, rögtön otthagyta Nanot és hozzám pártolt. Megvakargattam a füle tövét. – Kis bolhazsák. – nyújtottam a nyelvem Manóra, Fer pedig hozzám vágott egy párnát.

-          Látom itt rám már nincs is szükség. – mondta Ferni vigyorogva.

-          Jól látod! – nyújtottam most a férjemre a nyelvem. – Mi lenne, ha esetleg néznél valami ennivalót a konyhából és felhoznád?

-          Ó, ez a rabszolgasors! – ironizált, majd távozott. Egy szál boxerben. Nemsokára visszaérkezett egy jól megrakott tálcával. – Apuék elmentek a parkba és a játszótérre sétálni a gyerekekkel. Miénk a ház! – vigyorgott, majd letette a tálcát és felkiáltott. – PÁRNACSATAAAAA!!! – itt kezdődött az őrület.

Kb fél óra múlva untuk meg a játékot és döntöttünk úgy, hogy ideje rendbeszedni magunkat illetve a tollakat.

-          Csodásan áll neked a fejed búbján égnek meredő kacsatoll. – nevettem ki Fert.

-          Te sem panaszkodhatsz! – húzott magához és csókolt meg, miközben a vállamról lesöpört vagy két maréknyi tollat. Ekkor ajtócsapódást és egy kisebbfajta veszekedést hallottunk lentről. Kíváncsian indultunk el lefelé.

-          De hidd el nekem José Luis, hogy direkt volt! – toppantott egyet Ana Maria.

-          Szerintem is José bácsi! – csatlakozott Ana Mariahoz Bencus. – Direkt jött majdnem nekünk az a kocsi! Ha Ana néni nem rántja el őket… - megdermedtem, mikor ezt hallottam. Fernando is teljesen lesápadt.

-          Anya, Apa! Mi történt? – kérdezte tőlük erélyesen, mire meglepetten felénk fordultak és egymás szavába vágva feleltek.

-          Majdnem elütött minket egy kocsi! – válaszolták egyszerre.