Másnap viszonylag korán keltünk, hogy legyen időnk elkészülni, és minél hamarabb beérjünk a kórházba. Ott aztán nagyon jó hír fogadott minket, a picivel, pontosabban Rainoval nincs semmi probléma, bár egy kicsit nyűgösnek látják, de mikor bementünk, ennek árva jelét nem láttuk. Dél körül fogtam magam, és elmentem bevásárolni a babának, ahogy terveztem, addig Kimi a kórházban maradt. Útközben felhívtam anyut, hogy nincs-e kedve velem tartani, tudna miben segíteni. Helsinki legnagyobb bababoltja előtt találkoztunk. Volt itt minden, amit el lehet képzelni gyereknevelés kapcsán. Mondjuk jó is volt, hogy nem kellett 30 boltba benézni, egy helyen megkaptunk mindent. A babruháknál töltöttük a vásárlás 3/4-ed részét. Annyira édesek voltak, el sem tudtam dönteni, hogy melyiket vegyem meg, de aztán kiválogattam 8-10 ruhát, volt köztük rugdalódzó, meleg ruha, hűvös, nyári is. Majd a tápszereknél kötöttünk ki, mert hát mivel nem tudok anyatejet szerezni, ilyet kell innia, így elég sokat válogattunk anyuval, amíg megtaláltuk a legtermészetesebbet. Majd fürdős cuccokat is be kellett szerezni, sampont, fürdetőt, törcsit, így a boltból vagy 10 szatyorral felszerelkezve indultunk a kocsihoz. Anyuvak felvetettem, nincs-e kedve bejönni velem a kórházba megnézni az unokáját, amire persze hülye lett volna nemet mondani, így én mentem elől, anyu pedig utánam, mert kocsival voltunk mind a ketten. Fel kellett venni a szokásos steril köpenyt, csak úgy engedtek be a szobába, de mikor beléptünk, nem várt kép fogadott minket. Vagyis láttam már Kimit kisgyerekkel, az unokaöccseivel, de így annyira más volt, mint aki nem is ebben a dimenzióban élne. Tisztára átszellemült arccal nézte a kezében alvó kisfiúnkat.

- Szia. - osontam mögé, majd adtam egy puszit Kiminek, majd Rainónak. - Olyan gyönyörű. - ragadott magával engem is a csöppség.

- Igen, és már a miénk, a kettőnké. Jaj, és van egy jó hírem. A doki azt mondta, hogy ha az utolsó vizsgálat is jól sikerül, akkor akár már ma hazavihetjük.

- Hisz ez csodálatos. Még jó, hogy mára terveztem a vásárlást.

- Sikerült mindent megvennetek?

- Igen. És hoztam is valakit. Gyere, anyu. - intettem neki, mert eddig az ajtóban várakozott. Anyu megvárta velünk az utolsó vizsgálatokat is, és mikor meglettek az eredmények, amik kielégítőek voltak, összepakoltuk a dolgainkat, és hazamehetett a kis család. El sem tudom hinni, hogy fél nap alatt mennyit tud fordulni a világ. Tegnap még csak terv volt a gyerekvállalás, ma meg már szülők vagyunk. És lehet, hogy az elején érezhető lesz majd a tapasztalatlanságunk, de szerencsésnek érzem magam, hogy nem kellett a várólistán „ücsörögnünk”, és megtalált minket Raino, különben még jövőre sem lehetnék anya. Szóval kár lett volna ezt a lehetőséget kihagyni. Este 6 volt, mire hazaértünk. Raino végig aludta az utat, így mikor kiszálltunk, felébredt, és látszott is rajta, hogy ez nem nagyon tetszett neki, egy picit nyöszörögni kezdett. Amíg Kimi kipakolt a kocsiból, én a fürdővizet készítettem elő, és mikor belemártózott Rai, már nem is sírt, élvezte a pancsolást.

- Miről maradtam le? - viharzott be a fürdőbe Kimi.

- Semmiről. - mosolyogtam el a pörgésén már fülig vizesen. Hát igen, ilyen mikor 3 gyerek össze van zárva. Az egész fürdőzés egy móka volt. Kimi végig grimaszolt, így elég nehéz volt a kezemben tartani, és mosdatni a végig izgő-mozgó, nevető Rainot, és 40 perc alatt sikerült is végeznünk, de a végére már Raino is fáradt volt, így nem kellett sokat bíbelődni az altatással.

- Egyszer elmondjuk neki, hogy örök befogadtuk? - kérdezte Kimi, miközben egy hajtincsemmel bíbelődött. Mi is beültünk egy kád forróvízbe. Ha már alapból vizesek vagyunk, nem mindegy?

- Ezen még nem gondolkodtam. Nem is tudom. Szerinted?

- Én sem tudom.

- Egy ideig ráérünk még ezen agyalni, nem? Ne stresszeljük még ezzel magunkat, így is van most elég akadály, amit rövid időn belül le kell küzdenünk.

- Igazad van.

- Anyudék tudják már, hogy nagyszülők lettek?

- Nem, még nem volt időm elmondani nekik, de lehet, hogy már tudják. De holnap felhívom őket. Meg a többieknek is el kéne mondani.

- Na, akkor a holnapi nap csak telefonálással fog telni. Lehet Noori a keresztanyja? - fordultam hátra, hogy Kimi szemébe tudjak nézni. 

- Felőlem. Gondoltam, hogy őt szeretnéd.

- És lehetne Rami a keresztapja.

- Jó ötlet. De ne siessük el a keresztelőt. Előbb szokjuk meg az érzést. - kaptam egy puszit a nyakamra.

- Upsz. - pattantam ki a kádból, mert hallottam, hogy a hálóból Raino sírdogálni kezd. Magamra kaptam egy köntöst, és már szaladtam is be a szobánkba.

- Mi a baj? - vettem fel a kiságyból, de mivel nem akart megnyugodni, az első eszembe jutó dalt kezdtem el neki énekelgetni. - Ne sírj most kedves/ Csak nyugodj meg! / A kezem fogd/ Szorítsd meg/ Megóvlak téged én minden bajtól/ Lásd, itt vagyok, ne sírj már! / Kicsi vagy még, de erőd van/ Biztonságban vagy itt a karomban/ A kapocs köztünk törhetetlen/ Lásd, itt vagyok, ó, ne sírj!/ A szívem vigyázz rád/ És mindegy ki mit mond/ A szívem vigyáz rád/ Mindig/ Míg élsz!

Raino már a második sornál megnyugodott, de a magam szórakoztatására tovább énekeltem. Ez az egyik kedvenc babaszámom. Valahogy képtelen voltam lerakni a kezemből, így leültem az ágyunk szélére, és tovább ringattam. Szegény Kimit meg jól magára hagytam a kádban. De ezzel jár, ha valaki szülő. Na, de tényleg, ideje visszamenni hozzá, így visszafektettem a már újra szunyókáló Rainot, betakargattam, de mikor megfordultam, a szívbaj jött rám. Nem számítottam rá, hogy valaki áll az ajtóban.

- Mióta állsz itt? - kérdeztem suttogva, nehogy újra felébresszük Rainot.

- Már egy ideje. - mosolyodott el Kimi. - Olyan aranyosak voltatok. - ölelte át a derekam.

- Mi van, ha valamit elrontok, vagy rosszul csinálok?

- Laura. - fordított szembe a kisággyal. - Szerinted így aludna, ha valami nem tetszene neki?

- Tudom, és igazad van, de soha nem csináltam még ilyet. Neked legalább ott vannak az unokaöccseid.

- Hát az nem sokat jelent. Szerinted hányszor merték rám bízni őket Ramiék? - ezen kénytelen voltam elmosolyodni. El tudom képzelni őket hárman… szép lehet. - Jössz aludni?

- Igen, csak befejezem a fürdést. - indultam el a fürdő felé.

- Ne segítsek? Megmosom a hátad. - lehelte a fülembe.

Reggel a kiságy felől jövő nyöszörgésre keltem. Csoda, hogy végig aludta az éjszakát. Mivel nem akartam, hogy Kimi is felébredjen, magamhoz vettem Rainot, és a konyha felé indultam. Meg kellett állapítanom, hogy ugyan még nincs 1 napja se, hogy gyerek van a háznál, már minden tele van gyerekcuccal.

Ahogy teltek a hetek, lassan évek is, egyre jobban élveztük ezt a szülői „munkakört”. Kimivel már beszélgettünk egy következő baba örökbefogadásáról, de még nem tettünk semmit az ügy érdekében. Raino most 3 éves, szeptemberben kezdte el óvodába, addig végig otthon volt, mivel itt nálunk, Finnországban nincsenek bölcsik, így vagy az apuka vagy az anyuka marad otthon a picivel. Ez nálunk nem „vagy-vagy” sikerült, hanem mind a ketten otthon voltunk, mivel Kimi ugye befejezte a versenyzői karrierjét, én meg még nem mentem vissza dolgozni. De hogy ne teljenek unalmasan a hétköznapok sem, Kimi sűrűn járt megbeszélésre a csapatával, a Räikkönen-Robertson Racinggel, de soha nem kellett máshol aludnia, aminek nagyon örültem, mert elég volt az az időszak, amikor a F1-el ingázott a világban, és persze így a fia életéből sem marad ki, mivel az esti mesélés mindig rá marad. És hogy Rainora is kitérjek egy picit. Imád oviba járni, ugyan még csak bő 1 hónapja tart, de akkor is minden nap alig várja, hogy beérjünk, és mondjuk az se rossz, h Juustussal és Titussal egy oviba járnak, csak a 2 unokatesó már nagy csoportos, de nagyon jól eljátszanak. A család 5 férfi tagja sűrűn jár ki a espooi pályára versenyezni, ahol mi is felnőttünk Kimivel. Rami és Kimi újraéli a gyerekkorát azokban a percekben. Hihetetlen, mennyire jól bánnak a törpökkel. Az ősz az egyik kedvenc évszakom itt, gyönyörű, mikor a fák felöltik a színpompát, ezt egyébként Ruska-nak hívják. De sajnos van rossz oldala is az ősznek, megjelennek a kisebb bacik, így akarva-akaratlanul is megbetegszik az ember. Én sem érzem jól magam napok óta, de most úgyis hétvége jön, talán ki tudom kúrálni magam. Csütörtök reggel is bágyadtan keltem. Ránéztem az órámra… Jesszus, már 10 óra! Oldalra pillantottam, Kimi már nem volt mellettem. Belebújtam a köntösömbe, majd „hatalmas sebességgel” lebattyogtam a lépcsőn.

- Jó reggelt. - támolyogtam be a konyhába. Kimi épp a mosogatógépbe pakolt be.

- Neked is. - jött oda puszit adni. - Jól vagy? - nézett végig rajtam aggódó szemekkel. - Nagyon sápadt vagy.

- Nem, szörnyen érzem magam.

- Napok óta tart ez nálad. El kéne menned orvoshoz. - ült le az asztalhoz.

- Rendben, ha holnapra sem javul, elmegyek. Raino evett már?

- Igen, reggelizett, és már az oviba is elvittem. Te kérsz valamit?

- Csak egy teát. De majd megcsinálom. - de azzal a mozdulattal, ahogy felálltam, megszédültem. Még jó, hogy Kimi elkapott.

- Hagy csak! - azzal bekísért a nappaliba, és lefektetett a kanapéra.

- Aggódom érted. - hozta be Kimi a teámat, majd leült a lábamhoz.

- Tudom, holnap ígérem, elmegyek kivizsgáltatni magam, mert ma ahhoz sincs erőm, hogy innen felkeljek.

- Elkísérjelek?

- Nem kell. Nem akarom, hogy lemaradj a megbeszélésről.

- De le tudom mondani, megértenék. - takargatott be egy paplannal.

- Nem… - ellenkeztem volna, de közbe vágott.

- Oké, de ha nem én, akkor is kísérjen el valaki. - e mellől nem tágított.

- Akkor megkérdezem Noorit, hogy eljönne-e velem.

- Tökéletes. - mosolygott elégedetten. - Hozom a telód.

Bepötyögtem Noori számát, majd vártam.

- Szia. - vette fel vidáman.

- Szia. Ne haragudj a zavarásért, remélem, már nem aludtál.

- Nem, de veled minden rendben? Olyan fura a hangod!

- Nagyon nem vagyok jól. Pont ezért is hívlak, hogy elkísérnél holnap a dokimhoz? Kimi ragaszkodik hozzá, hogy ne egyedül menjek.

- Persze. Hányra menjek érted?

- 8 körül jó? Mert pénteken csak délelőtt rendel.

- Rendben, akkor holnap. Szia.

- Köszi, szia.

Azért a biztonság kedvéért még felhívtam Roosát, a háziorvosomat, hogy bent lesz-e holnap, de kielégítő választ kaptam: igen.

A nap további része sehogy nem telt. Legalábbis számomra. Csak feküdtem, és hagytam, hogy a 2 fiú kiszolgáljon. Azért néha jó betegnek lenni.

Másnap reggel már egy picivel jobban éreztem magam, de ha már riasztottam Noorát, meg a dokim, nem mondhatom le. Összeszedtem magam, lezuhanyoztam, felöltöztem, és mielőtt lementem volna a konyhába, bekukkantottam Rainohoz, aki még nem kelt fel, így betakargattam, és lementem a konyhába reggelizni. Nem volt nagy étvágyam, így csak bekaptam pár falatot, és már a cipőmet vettem, mikor Kimi kómás fejével találtam szembe magam a lépcsőn lejövet.

- Nem akartalak felébreszteni. Ne haragudj.

- Semmi baj, úgyis kelnem kell.

- Rainot elviszed az oviba?

- Persze. Bármi van, azonnal hívj fel. - ölelt meg, majd egy búcsúcsók után távoztam. Noori már a ház előtt várt a kis Toyotájával. Nem kellett messze menni, de most úgy érzem, gyalog sehova nem tudnék menni. Bejelentkeztünk, majd a sorunkra vártunk.

- Laura Kultanen. - szólt ki a nővér.

- Laura. Szia. - ölelt meg Roosa, aki nem csak egy szimpla orvos volt számomra. Egy egyetemre jártunk, csak ő az orvosi szakra, én meg újságíróira, de jó barátnők lettünk, és így nem annyira félek az orvosoktól.

- Szia. Ő itt az egyik barátnőm, Noori. Remélem, nem baj, ha ő is bejön.

- Engem nem zavar. És mik a panaszok?

- Nem is tudom. Nem érzem jól magam. Lekvár vagyok, tegnap reggel például megszédültem, nincs étvágyam.

- Émelygés?

- Az nincs. Vagyis nem tűnt fel.

- Láz?

- Az sincs. Nem is köhögök, szóval nem megfázás.

- Akkor veszünk vért, és az eredményt megvárhatjátok a folyosón.

Utálom, mikor vért vesznek. Eddig sem voltam jól, most aztán végképp szédülök. De túléltem.

- Mi a baj? - fogta meg a kezem Noori, mikor leültünk.

- Beteg vagyok, ennyi.

- Nem erre értem. Látom, hogy ideges vagy.

- Nem igaz, mennyire ismersz már. Nem tudom… - kezdtem el gondolkodni. - Olyan fura érzésem van. Félek.

- Nem kell. Minden rendben lesz. - ölelt át. Azért örülök, hogy Kimi nem hagyott egyedül eljönni. Jó, hogy valaki tartja bennem a lelket, mert most aztán Noori rávilágított a lényegre. FÉLEK!! Elég volt azzal szembesülni, hogy nem lehet kisbabám, nem akarok még egy olyat átélni. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire szólítottak minket.

- Na, találtatok valamit? - kérdeztem idegesen.

- Át kéne fáradni a mellettünk lévő vizsgálóba.

- De miért?? Mi a baj? - kezdtem lassan pánikolni.

- Laura, nyugodj meg! Nincs semmi baj. - próbált megnyugtatni mindenki. Jó vicc, nem mondanak semmit, de nyugodjak meg.

A másik korteremben át kellett öltöznöm abba a kórházi ingbe, majd felfektettek az asztalra. Olyan jó, hogy Noori itt van velem. Semmit nem mondanak, csak mindenki teszi a dolgát. Mikor befejezték a vizsgálatot, leült velem szembe Roosa.

- Laura. Tudom, hogy amit mondani fogok, nagyon meglepő lesz, és egyben felfoghatatlan is, de…

- Mi van?? - ültem fel idegesen. 

- Babát vársz.

- Tessék? - ezt most tuti, hogy rosszul hallottam. Ez képtelenség, lehetetlen.

- Jól hallottad. - húzódott mosolyra a szája Roosának. - Kisbabátok lesz.

- De… ez biztos? Nekem nem lehet kisbabám.

-Hát, pedig de. - adott a kezembe egy ultrahang képet.

Kellett egy kis idő, mire felfogtam a hallottakat. Még megbeszéltünk 1-2 hasznos dolgot, majd távoztunk, de nem jutottunk messzire. A folyosón le kellett ülnöm. Azt még most sem fogtam fel. Nekem, akinek egyébként nem lehetne, kisbabám lesz. Kimit is fel kell hívnom.

- Szia. Na, mit mondtak? Minden rendben? Mondj már valamit! - zúdította rám a kérdéseit.

- Kimi, szerintem ülj le. - nem akarom, hogy most meg a férjemnek legyen valami baja.

- Ne csináld már! Mondjad! Mi történt?

- De előbb…

- Oké, ülök!

- Szóval… a helyzet az… De biztos, hogy ülsz? - húztam mostmár az agyát. De gonosz vagyok. Egyéként kimondani sem olyan könnyű.

- Laura!!

- Jól van, jól van! Kimi… nekem… nekünk… kisbabánk lesz. - ahogy így kimondtam, végig folyt egy könnycsepp az arcomon. Most fogtam fel, hogy tényleg anyuka leszek, kétszeres. Teljes csönd a túloldalon… vagy fél percig. - Kimi, jól vagy?

- És ez biztos? - vicces, hogy mind a kettőnknek ez az első kérdése.

- Teljesen. - nevettem most már én is.

- Úr isten, ez hihetetlen. - hallottam a hangján, hogy nagyon boldog, de szerintem még ő sem hiszi el.

- Kimi, gyere, folytatjuk. - szóltak a háttérből.

- Hallom, menned kell. Otthon találkozunk.

- Laura.

- Igen?

- Szeretlek. - ezt olyan félénken mondta.

- Én is nagyon szeretlek. - mondtam mosolyogva.

Útközben felvettük Rainot az oviból, majd hazafelé vettük az irányt. Mivel az oviban már ebédeltek, ezért mentünk is a délutáni alvásra. Nem kellett sokat harcolni, hogy aludjon, eléggé fáradt volt, ahogy én is, így miután megköszöntem a támogatást, és kikísértem Noorit, én is ledőltem a kanapéra, ami olyan jól sikerült, hogy csak 4 után keltem fel. Rainoval meguzsonnáztunk, majd ő eltűnt a szobájában, és pedig visszadőltem a kanapéra tv-t nézni. Iszonyat, milyen fáradékony lettem, de nem baj, megéri. Rainoval pancsiztunk egyet 7 óra után, majd hagytam még egy picit játszani. 8 előtt valamivel csöngettek. Ki a fene lehet az ilyenkor? Mikor kinyitottam az ajtót egy hatalmas csokor vörös rózsával találtam szembe magam. Tuti, hogy eltévedt a virágos.

- Tudom, hogy elcsépelt a vörös rózsa, de ez fejezi ki mégis legjobban a szerelmet. - bukkant elő Kimi. - Szeretlek. - adott egy pici… na jó, nem annyira pici csókot, majd átnyújtotta a csokrot.

- És, mit mondott a doki?

- Azt, hogy sokat kell pihennem.

- Akkor miért nem fekszel vissza? - kapta ki a kezemből a virágot. - Majd én vízbe teszem. - azzal neki is állt, hogy vázát keressen, én meg visszafeküdtem. Nem lett volna jó ellenkezni, mert tényleg azt mondta, hogy sokat kell feküdnöm, mert ugye elég nagy a veszélye a vetélésnek, és azt már végképp nem tudnám elviselni.

- De egyébként minden rendben, ugye? - kuporgott be Kimi is a takaró alá, miután elintézte a virágom, és Rainonak is beköszönt.

- A lehető legnagyobb rendben. - vigyorogtam rá. Nagyon boldog vagyok, kimondhatatlanul.

- Egyébként azzal tisztában voltam, hogy jó vagyok, de hogy egy meddő nőt sikerüljön teherbe ejtenem, azt magam sem hittem volna. - húzta ki magát, én meg csak hangosan kacagtam rajta. - De ez még mindig felfoghatatlan, egy csoda.

- Az. És már másfél hónapos a kicsi. És nézd! - adtam a kezébe az asztalon lévő képet.

- Az a paca az? - mutatott egy sötét foltra.

- Igen, de nem paca. - korholtam le viccesen.

- Akkor mi pici virágszálunk. - adott egy puszit a fejem búbjára. - Remélem, kislány lesz.

- Én azt hittem, majd kisfiút szeretnél.

- Fiúnk már van. Most jöjjön egy kis hercegnő, majd még egy fiú.

- Leadtad a rendelést? - nevettem rajta.

- Le.

- Apa. - battyogott le a macijával együtt Raino az emeletről.

- Mondjad, tökmag.

- Mondasz mesét?

- Megyek. - mászott ki mellőlem. - Te meg el ne aludj nekem. - mosolygott vissza az ajtóból utalva az egyre laposabb pislogásomra. Esküszöm, minden erőmet bevetettem, hogy ne dőljek ki, de nem sikerült, elaludtam. Pedig olyan jó lett volna még Kimivel tervezgetni.