Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öntudatos lány.

Alig volt 22 éves, de tervekkel, és álmokkal volt tele. A korához képest komoly, kötelességtudó és fegyelmezett volt.  Frissen végzett és munkát keresett, mert bizonyítani akart.

Mindig arról álmodott, hogy nevét megismeri a világ.

Elképzelte, ahogy a nevét hallja, például egy Nobel-díj átadáson és ő kissé megilletődve, elindul a színpad felé, miközben magában a köszönetnyilvánítást fogalmazza.

Szóval végigsétál a székek közt hagyott útvonalon a maga 163 centijével és 50 kilójával. Egyszerű fekete, testhez álló, elegáns és földig érő estélyiben. Sminkje tökéletes, és rövid hidrogén szőke haja tincsenként van beállítva, így nem lehet semmi gond.

Igen, ez volt a mániája, a haja. Évekig hosszú haja volt, de a főiskola befejezése előtt levágatta rövidre, és szőkére festette. Órákig képes volt a tükör előtt tevékenykedni, hogy haja tökéletes legyen. Maximum 5 centis volt és tépett fazonú.

Kényszeríttette magát, hogy koncentráljon a hirdetésekre.

Mikor átolvasta őket, kis pihenőt engedélyezett magának és kávát ivott. Mindig sok cukorral és tejjel.

Kényelmesen elhelyezkedett a fotelban és kortyolgatta a kávéját, de nem sokáig volt nyugalma, mert csörgött a telefonja. Ismeretlen volt a szám.

-       Jó napot, Zádory Zina vagyok.- mondta a telefonba.

-       Önnek is jó napot, Nagy Ákos vagyok!- mondta egy komor férfihang.

-       Miben segíthetek?- kérdezte Zina meglepetten.

-       Ön jelentkezett az álláshirdetésünkre, a 12766 számú postafiókra… szóval szeretnénk személyesen is találkozni önnel.- mondta a férfi.

-       Igen?- kérdezte gyorsan és lelkesen Zina.

-       A cégünk a Hungaroring Sport Zrt, és a székhelyünk Mogyoród versenypálya.

Másodpecekig csönd lett, mert Zina szólni se tudott a meglepettségtől.

-       Itt van még hölgyem?- hallotta a férfi hangját.

-       Igen, persze… hogyne!- mondta kissé akadozva.

-       A holnap megfelel önnek?- kérdezte mit sem törődve a zavarával a férfi.

-       Egy pillanat!.... igen, rendben, megfelel. Mikorra menjek?

-       Délelőtt 10 óra. Hozza magával a bizonyítványai másolatát és az önéletrajza 1 példányát, na meg az igazolványát!- kérte a pasi a vonal túlsó végén.

-       Természetesen.- csak ennyit tudott válaszolni rá.

-       Akkor a holnapi viszont látásra!- köszönt el a férfi és letette a telefont.

Zina percekig csak nézett maga elé bámulva és időnként a homlokát ráncolva.

-       Hungaroring Zrt…. Vagy mi a fene.- mondta hangosan.

-       Ugye ezek rendezik a forma 1-et?- kérdezte hangosan magától.

Gyorsan a számítógép elé ült és megkereste a honlapjukat.

Jól sejtette.

-       De mit keres ott egy környezetmérnök és főleg lány?- tette fel magának a kérdést.

Holnap kiderül, állapította meg. Nem rágódott ezen, végül is ez lesz az első állásinterjúja, nem volt sok veszteni valója, legalább kipróbálja magát. Próbált minél több információt a fejébe tuszkolni, hogy másnap ne valljon szégyent, ha valamire rákérdeznek. Annyira belemerült a számítógépbe, hogy éjfél volt, mire észbekapott.

Gyorsan lefürdött és ágyba bújt. Az ébresztő óráját 6-ra állította, hogy legyen ideje elkészülni.

Egyből kipattant az ágyból mikor az ébresztő óra megszólalt. Hajtotta a kíváncsiság. Gyorsan kikapcsolta az ébresztőt és bevonult a fürdőszobába.

Csekély 1 óra alatt el is készült. Próbált enni, de nem volt olyan nyugodt, hogy bírjon, így kávét ivott. Kivételesen tej nélkül. A ruhásszekrény előtt sokáig álldogált tanácstalanul, mivel tegnap erre nem gondolt, hogy valami elegáns cuccba kell vágnia magát.

-       Fekete vagy fehér?- kérdezte magától tanácstalanul.

A fekete elegáns, de túl komor. A fehér nagyon kihívó és kényes szín. A végén még azt hiszik, hogy ápolónő vagyok.- gondolta magában.

Végül csak előkerült egy narancsszínű kosztüm. Felpróbálta. Kicsit öregítette, úgy vélte. De jobb volt a semminél.

Szóval a haját oldalt elválasztotta és simára fésülte, zselével rögzítette. A sminkje is narancsszínű volt, fekete szemhéjtussal, és szempillákkal. A szájára csak szájfényt rakott. A kosztüm blúza karcsúsított és enyhén áttetsző volt. A szoknyája térdig ért, és oldalt volt sliccelve. Hozzá fehér szandált húzott, de lapos sarkút, ki tudja milyen utak vannak arra, és vezetni is jobban szeretett így.

9 után indult el, nem sietett, végül is csak 19 kilométerre volt a városhatártól. Átverekedte magát a városi forgatagon, majd felhajtott az autópályára. Sikeresen célhoz ért, és még el se tévedt. Hatalmas parkoló tartozott a pályához. A legközelebbi részen parkolt le, hogy ne keljen annyit gyalogolnia. Megállt és leállította a motort. Mély levegőt vett, és felvette a napszemüvegét. Kiszállt a kocsiból, fogta a kisebb bőrönd méretű táskáját és körbenézett. A távolban egy mozgó alakot vélt felfedezni, így várt egy kicsit, míg közelebb ér az illető. Arra gondolt mit is keres itt valójában a „világ végén”. Ja a hírnevet. Emlékeztette magát erre.

Már ki tudta venni, hogy egy öltönyös férfi tart feléje. Ő is megindult felé, remélte, hogy miatta jött a férfi.

Megálltak egymással szemben. Egy pillanat alatt végigpásztázta a férfi. Drága öltöny, elegáns, tiszta cipő, vasalt ing… tetszett a látvány, bár a pasi nem volt az esete. Kb. 40 lehetett, és kissé mogorva arckifejezéssel szemlélte őt. Egyébként világosbarna rövid haja és kék szeme volt, olyan szürkéskék.

-       Jó napot, látom idetalált.- mondta a telefonból ismerős hang, és mosolygott. Ez egész megnyerő volt Zina számára.

-       Jó napot, minden a szervezésen múlik.- próbált poénkodni.

A férfi kezet nyújtott és bemutatkozott.

- Nagy Ákos, munkaügyi referens.- mutatkozott be.

- Zádory Zina. –mutatkozott be ő is.

- Na menjünk!- kérte,- Bent kellemesebb lesz.- mutatott az égboltra.

Meg kell hagyni meleg nyár volt, lehetett vagy 35 fok a napon. Igaz Zina szerette ezt az időt, de koncentrálni nem nagyon tudott volna ilyen körülmények közt.

Pár száz méter után jobbra fordultak és bementek egy üvegablakos épületbe. Kellemesen hűvös levegő csapta meg az arcát.

-       Sokkal jobb.- mondta akaratlanul.

-       Megmondtam.- válaszolta természetesen a férfi.

Csendben követte a lifthez, majd a folyosó kanyarulatain. Megérkeztek az emelet legutolsó irodájához. „Mr. Arsavin” állt az iroda ajtaján a szöveg. A férfi kopogott és benyitott maga után húzva a lányt is.

Meglepte a kép. Fiatal, vagy legalább is annak tűnő férfi ült az íróasztalnál, és valamit olvasott. Mikor végigolvasta a levelet, letette és felnézett. Tökéletes volt. Rövid, alig egy centis haj, vékony egyenes szemöldök, sötétbarna igéző szempár, sármos, enyhén borostás arc és érzéki ajkak. Mintha egy férfimagazinból lépett volna ki.

-       Mr. Arsavin, a hölgy jelentkezett többek közt a hirdetésünkre, de a mérnökire. A neve…

-       Zádory Zina- vette át a szót a lány.

A férfi felállt és előlépett az asztal mögül. Kezet nyújtott a lánynak:

- Márk Arsavin.- mondta kellemes hangján.

Puha, bársonyos bőre volt, ez is lenyűgözte a lányt. Egymásra mosolyogtak, majd hellyel kínálta a lányt és a munkaügyes pasit kiküldte.

-       Szóval örülök, hogy itt van.- kezdte.

Zina csak mosolygott a hírtelen támadt zavarában, ugyanis nem gondolta, hogy ilyen észbontó pasival kell felvételi beszélgetést folytatnia.

-       Egy rossz hírrel kezdem,- kis hatásszünetet tartott,- a megpályázott állásra női munkaerőt nem veszünk fel.

-       Akkor mit keresek én itt?- tette fel hírtelen a kérdést, aztán észbe kapva gyorsan a szája elé kapta a kezét és egy halk bocsit mondott, és nevetett.

-       Semmi gond, jogosan kérdezi. Szóval a szakmai önéletrajza alapján alkalmas lehet a rendezvényszervezésre is, gondolom tájékozódott arról, hogy cégünk partnere a Racing System kft., akik a rendezvények szakszerű lebonyolításával foglalkoznak.

-       Igen, természetesen.- válaszolta Zina.

-       Na, mi egy fiatal, határozott, jó megjelenésű, több nyelven folyékonyan beszélő és nem utolsó sorban tehetséges hölgyet keresünk.

Ekkor már világossá vált Zinának mi is a helyzet. Hát éppen nem erre számított, inkább műszaki akart lenni, de azért a hungaroring egy nemzetközileg ismert hely, szóval a lehetőségek adottak volta, csak ki kellett használnia, persze csak tisztességes módszerekkel.

Sok mindenről beszélgettek, néha átváltottak angolra vagy olaszra. Úgy elrepült az idő, hogy már dél volt.

Sajnos nem volt a férfinak több ideje rá, mert üzleti ebédre volt hivatalos. A létesítmény és a pálya bemutatása így elmaradt, de megígérte a férfi, ha övé lesz az állás, személyesen fogja körbevezetni. Zina repdesett az örömtől.

Újra előkerült az Ákos nevű, munkaügyes férfi. Elköszönt a „nagyfőnöktől” és újra követte a férfit.

Az épület előtt elnézést kért, hogy nem tudja tovább kísérni, így Zina a gondolataiba mélyedve sétált vissza az autóhoz.

Vegyes érzelmekkel volt tele, mert inkább tervezni, alkotni akart, de ez a munka is vonzotta, mert ott lehet a középpontban és a fegyelem, a pontosság elengedhetetlen volt hozzá. Nem merte megemlíteni, hogy nem egy társasági lény, akinek alig vannak közelebbi barátai.

Ha jobban belegondolt, ott volt a húga: Erina, aki 18 éves volt és a jogi egyetemre járt. Na neki nem sok szabad ideje akadt. Még néha találkozott gyerekkori barátnőjével, Tányával, de inkább csak e-maileztek. Ez összesen kettő. Lehangolta.

 Aztán bulizni nem járt a suli miatt. Szóval voltak a könyvek, filmek, zene, és ő maga egyedül. Nem különösebben hiányzott neki társ, de azért a jó pasikon magakadt a szeme, de a motivációja nem nagyon volt, annyira lefoglalta a karrierje és az önálló egzisztenciájának a megteremtése.

Pár éve persze még ő is a szokásos fiatalok életét élte, a változás a főiskola utolsó évében kezdődött nála. Akkor csalódott egy srácban, és azóta nem is jött össze senkivel se. Persze tetszett neki pár fiú, de nem annyira hogy „megszerezze” őket.

Most pedig itt volt a „tökéletes” pasi. Igaz annyira nem ismerte, de az eddig látottak lenyűgözték.

Gyorsan elhessegette a gondolatokat, mert úgy vélte biztos minden ujjára több lány is jut, vagy lehet hogy már házas.

Beszállt a Nissan jeepjébe és hazament.