7 előtt pár perccel ért a recepcióra. Kocsival ment így kicsit tovább tartott, mint gondolta, de biztos, ami biztos szeretett volna épségben haza érni. Körbenézett, de nem látta a pilótáját. Azért megkérdezte a recepcióst, hátha elkerülték egymást.

- A 234-es szoba kulcsa még itt van… ne tessék aggódni.- mondta udvariasan az 50 körüli férfi.

- Köszönöm, és nem aggódom.

- Látom én azt…- mondta sejtelmesen a recepciós.

Szerencsére nem tudták folytatni, mert feltűnt a lépcsőfordulóban a srác. Mintha Zinához öltözött volna. Fehér vászon ing és fehér, enyhén trapézos farmer volt rajta, és fehér edzőcipője volt.

Egész jó megjelenésű, gondolta a lány.

Megálltak egymással szemben, mert a srácnak nem volt nehéz kiszúrnia őt.

-           Szia- mondta nem túl lelkesen.

-           Na már kezdődik.- gondolta magában Zina.

-           Jó estét!- mondta, majd folytatta- én, úgy tudtam, hogy magázódnunk kell.

-           Ne gyere a papírformával!- kérte ő.

-           Jól van én csak helyettesítek, és mindent az ügyfélért.- mondta cinikusan a lány.

-           Úgy látom jó esténk lesz.- mondta tettetett jókedvvel Nico.

-           Persze, Zina vagyok, ha érdekel.

-           Aha.- mondta elgondolkodva a srác,- én meg Nico.

-           Örülök.

-           Nézd, ha nem akarod, nem kell itt lenned, szólunk, hogy nem jöttünk ki és küldenek mást.

-           Jól hangzik, de nincs más.- mondta széttárt karokkal Zina.

-           Hogyhogy nincs más?- kérdezte értetlenül a srác.

-           Szerinted mért engem küldtek?

-           Ez állati!- mondta ki Nico, amit gondolt.

-           Akkor mi a ma esti program?

-           Bulizni megyünk néhány sráccal, de nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet magammal vinnem téged.

-           Gond egy szál se, hazamegyek és kialszom magam. Ha nem tudnád, én dolgozok is a helyettesítés mellett.

-           Egyébként én is dolgozom a bulizás után.- vágott vissza Nico.

-           Hagyjuk ezt!- kérte Zina.

-            Jó akkor a kötelező programokra velem jöhetsz és a városnézésre, hogy ne unatkozzak, de a bulikat kihagyod.- adta ki az utasítást Nico.

-           Na ezért törtem én magam.- mérgelődött magában Zina, de nem mondott semmit, csak beleegyezően bólintott.

-           Akkor jó bulizást!- mondta távozóban Zina és kisietett a parkolóba.

Nem így gondolta a mai estét, de nem tehetett róla, nem volt szimpi a srác neki. És ő nem tudott jópofizni, mosolyogni, ha nem volt kedve hozzá. Azért kicsit bántotta az önérzetét, hogy nem mehetett vele. Legalább jól mutatott volna mellette a srác. Beszállt a kocsiba és hazament. Nem volt nyugodalma, nem nyugtatta meg az egyedüllét. Nekiindult a városnak. Sorra tért be a kisebb sörözőkbe, éttermekbe. Végül egy olasz vendéglő teraszán találta magát. Ekkor már nem sok gátlás maradt benne, így előkereste a cetlit a telefonszámmal.

-           Tessék, Márk Arsavin.- hallotta a kissé álmos hangot.

-           Bocsi főnököm a zavarásért, de ön mondta, ha baj van, hívhatom…

-           Persze, mi történt? Jól van?

-           Igen, vagyis nem… nem tudom. Azt hiszem elrontottam nagyon a dolgot.

-           Milyen dolgot?- kérdezte már éberebben a férfi.

-           Ezt nem tudom telefonba elmondani.- válaszolta a lány.

-           Hol van most?

-           Olasz vendéglő, a Váci utcán… asszem.

-           Megtalálom. Ne mozduljon sehova!- kérte a férfi.- Ja és ne igyon többet!- azzal letette a telefont.

Kb. 10 perc múlva már ott is volt a férfi. Zina mosolyogva intett neki. Sietve közeledett Márk és épp sikerült kivenni a kezéből a következő italt.

-           Nem hallgatott rám!- mondta komoran.

-           Makacs vagyok.

-           Látom.

-           Jöjjön!- kérte és a kezét nyújtotta.

Zina nem tiltakozott így egymásba karolva mentek a kocsiig. Márk berakta a lányt és bekötötte, majd ő is beszállt.

-           Hazaviszem.- jelentette ki,- Útközben elmeséli mi a baj. Rendben?

-           Rendben. Szóval elrontottam, elküldött a fenébe a pilótám… vagyis nem is a pilótám, csak egy pilóta.

-           Mit csinált?

-           Semmit, csak nem volt szimpi és én se neki.

-           Kibírhatott volna néhány órát!- mondta mérgesen Márk.

-           Haragszik?

-           Nem repdesek az örömtől.- mondta lehangoltan a férfi.

-           Ne haragudjon, de tudhatta volna…

-           Reméltem, hogy már felnőtt… olyan, mint egy óvodás.- jelentette ki.

-           Akkor ne hagyjon magamra!- nézett kérlelőn a férfira.

-            Lefekszik aludni és holnapra kutya baja.- mondta egyszerűen a férfi.

-           Nem olyan egyszerű, mert újra találkoznom kell vele.

-           Nézze, megkedveltetni nem tudom a pilótáját, de legyen egy kicsit toleránsabb, végül is részben belőlük élünk.

-           Maradjon!- kérte mikor megállt a kocsi a lakása előtt.

-           Nem lehet.

-           Mért?- kérdezte naivan.

-           Késő van, és magának is pihennie kell…

-           Csak kifogást keres.- mondta, miközben kikapcsolta a biztonsági övét és a férfi felé fordult.

Találkozott a tekintetük. Megbabonázva nézték egymást. Talán Márk is most látta először ilyen vonzónak a lányt. Zina pillanatok alatt kijózanodott a helyzettől. Nem tudtak mit kezdeni, próbáltak valamit mondani mentegetőzve, de nem sikeredett, csak egyre közelítettek egymáshoz. Mindketten lehunyták a szemüket, ajkuk egyre szorosabban találkozott és átadták magukat a bennük rejtőző vágyaknak.

Márk eszmélt hamarabb és nehezére esett, de eltolta magától a lányt. Szomorúan nézett rá a csalódott lány.

-           A főnöke vagyok.- mondta röviden.

-           Kirúghatsz!- válaszolta a lány.

-           Az egyik legjobb szervezőm? Soha!- mondta és egy puszit adott az arcára.

-           Bocs… mondta Zina, majd lassan kinyitotta az ajtót és kiszállt. Megvárta, míg elhalad mellette a kocsi, majd bement az épületbe.

Nem akart az elmúlt percekre gondolni, mert elég volt egy csalódás neki egy estére, így rögtön ágyba bújt és percek múlva már aludt is.